Sárhelyi Erika - Megmerítkezem

Sárhelyi Erika

Megmerítkezem

https://www.youtube.com/watch?v=n3STact1E-o

Olyan vagy nekem, mint
Hegyek között megbúvó tiszta tükrű tó.
Föléd hajolva magam látom benned,
S mind, mi életemben szeretni való.

Van, hogy csak leheverek melléd,
S elnézem gyöngéd hullámaidat,
Mélyedre tekintve megpillantom
Elveszettnek hitt, rég feledett álmaimat.

Megmerítkezem benned,
S te hűs habjaiddal lágyan átölelsz,
Megsimítod gond szőtte homlokom,
S érintésedre a bánat semmivé lesz.

Ölelj át víztiszta, gyönyörű szíveddel,
Hagyd, hogy békédben hosszan elmerüljek.
Ne engedd, hogy óvó hullámaidtól
Valaha is messze kerüljek.

.kaktusz - A szépet a jóért látjuk meg

.kaktusz

A szépet a jóért látjuk meg

https://www.youtube.com/watch?v=rbv_uTVPoG0

Tudod, arra gondoltam,

hogy az értő szem

a szépet

a jóért látja meg,

a jóért lesz szép a szép,

nem a külső maszk ámítja,

hanem a mögötte megbújó jó,

ha ott csak űr tátong,

vagy értelmetlen káosz,

legyen kívülről bármily gyönyörű,

csak addig tündökölhet,

amíg a fénykora tart,

nincs belülről mi éltesse,

úgy hullik le,

mint fáról a terméketlen virág,

ami soha sem hoz gyümölcsöt,

a tavasszal pompázó rét,

az ébredő természet gyönyörű,

de ha csak a szépségéért lenne,

ha kizárólag gyönyörködtetne,

az értéke sokkal kevesebb lenne,

attól műremek,

amit titokban önmagában rejteget,

bármily jó tollú a vers költője,

ha csak szép szavakat rak rímekbe,

a laikust ugyan megtévesztheti,

de az értőt,

akinek a belső jóért lesz szép a szép,

azt nem tudja becsapni,

a külsőt nem keveri

azzal az értékkel,

ami a szerető szemnek

a csúnyát is széppé varázsolja,

vagyis nem is varázsolja,

a belső jó átüt átüt a külsőn,

de csak az látja,

az láthatja, aki szeret,

ez a szépség

csak kiváltságosoknak látható,

a hozzá nem értő

megelégszik a csillogással,

a csomagolással,

a felszínnel, mert ő érdektelen,

nem kívánkozik a mélybe tekinteni,

nem kérdezi,

mitől lett ilyen szép a szép,

illanó, vagy mélyről fakadó,

sokszor nem a jóért szeret az ember,

hanem kizárólag a vakító szépért,

a színtelenedőért, a múlandóért,

a múló idővel korosodóért,

nem az örökifjúért,

a szerető szemnek naponta szebbé válóért,

így aztán könnyen megszeret,

és könnyen felejt is az ember.

2009.ápr.08

Kovács Daniela - Ősz elé

Kovács Daniela

Ősz elé

Már itt az ősz. A táj szomorúsága
idáig folyt a ligeten keresztül,
rátapadt házunk meszelt falára,
s a mélybe tekintvén fázva összerezdül.

Valahol messze zivatar morog.
Az ég alja egy percre megkövül,
s mint ki nem ismer föl, rám hunyorog,
aztán tovább indul. Újra csend vesz körül.

Nyírfánk borzong, mint bús nagybeteg,
panaszt hordoz szomorú szívén,
ablakunk alatt gubbaszt csüggeteg,
míg ágai közt szél sír. Őszi bús szirén.

Nekem is fáj. Megint búcsúznom kell.
Ez a nyár is hűtlen, más láb elé terül,
a nedves hideg lelkem alá fészkel,
és gyötör, mardos könyörtelenül.

Kosjegyében - Vallomás négy sorokban

Kosjegyében

Vallomás négy sorokban

 https://www.youtube.com/watch?v=hTtZyszfCD0

Múlik már a Nyár, közeleg az Ősz,
Nézd, a fák levelén, lassan elidőz.
Itt vagyok még én, itt vagyok Neked.
Sosem hagylak el! Nagyon szeretlek!

Bárhogy változik meg a természet,
Nem megyek tovább, maradok Véled.
Vigyázok reád, mint őrző angyalod,
Sosem hagylak el… csak ha akarod.

Helen Bereg - Féltékeny vagyok

Helen Bereg

Féltékeny vagyok

Féltékeny vagyok a szélre.
Simogatva hozzád oson,
Ruhád alá bújik mélyre,
Füledbe szerelmet suttog.

Féltékeny vagyok a Napra.
Fénye meleget ad neked,
Szerelmem elhalványítja.
Sugara öleli tested.

Féltékeny vagyok a Holdra.
Nézheti arcod nyugalmát,
Bepillanthat az álmodba.
Veled lehet éjszakán át.

Féltékeny vagyok a vízre.
Érintheti kezed, arcod,
Lágyan simogatja tested
Csobogva vágyó dallamot.

Féltékeny vagyok párnádra.
Szerelmes szavakat suttogsz
Ölelő karomba vágyva,
mit nekem kéne hallanom.

Mindenre féltékeny vagyok.
Kín marcangolja a szívem,
Miért nem én suttoghatok
Szél helyett szerelmet füledbe?

Miért nem én ölelhetlek,
Nap fényével önfeledten?
Miért nem én simogatlak
Álmodban Hold sugarával?

Miért nem én dalolhatok
Víz helyett vágyó dallamot?
Miért nem nekem suttogod
Párnád helyet: Kicsi párom?
Miért? Mondd Miért?

Baráth Sándor - Elvakít ...

Baráth Sándor

Elvakít...

Elvakít vágyam halkuló zenéje
A múltunk oly gyönyörű napot ígért
És ma nem tudom megmondani miért
Távol maradtál nem jöttél el mégse

Didereg a lelkem mennyit küzdöttem
Hullócsillagokat ígértem neked
Az átlósan sikló fényt nézzük veled
Kiég mint szerelem kéjjel gyönyörrel

Kívánhattunk volna valami szépet
Ki tudja hátha való lenne nekünk
A lét addig jó ameddig szeretünk

Mondják minden csillag egy emberélet
Jer hát kedves és szorítsd meg a kezem
Ne űzzön el hajtson holmi félelem

Mysty Kata - Kóbor ősz jár-kel; - Őszbe hajló ág

Mysty Kata

Kóbor ősz jár-kel

 https://www.youtube.com/watch?v=rFxEw-Y2aNo

Őszbe hajló ág

Szél nótáját húzza, húzza.
Levél táncát bemutatja.
Zörög, csörög száz levél,
Színét szórja szerteszét.

Útnak porát söpri, szórja,
Harmat könnye takarója.
Homályból majd kividul,
Őszbe hajló ág virul...

Lombja lebeg, körbe jár,
Muzsikája messze száll.
Komor felhő szundikál,
Álmában les, esik már...

Tekse József - Itt az ősz

Tekse József /Szhemi/

Itt az ősz

Fény-könnyét hullajtja a nyár,
Bezárja még aranyló kapuját,
de kitárja az ősz nekünk,
s rozsdás útjain végig megyünk.

Lábam alá szőnyeget vet,
léptem halk zizzenés,
nem haldoklik még az idő,
csak lassúbb lesz az ébredés.

Nyugodt léptekkel halad,
hűvös csókján dér csepeg,
meg tőrt fények komor dalában,
valami új érzést keres.

Itt az ősz, itt van újra,
elkél már a kiskabát,
csak az a koszos, vén csavargó,
sírja keservesen bánatát.

Bádogviskó csend-zugában
hidegek a reggelek,
alig várja mikor reggel,
a csodálatos Nap feldereng.

Eső veri az aszfaltot,
eső veri a szegényt,
szürke idő véres ecsetje,
nem fest az égre reményt.

De az út most erre vezet,
másfelé menni nem lehet,
kinek gúnyájában remegnek a csontok,
hát remeg, mást nem tehet.

Hisz az ősz, az mégis csak más,
kinek szép, kinek átkozott,
bennem csenddé halkul a zsivaj,
s mint egy szép festményt bámulom.

Nosztromosz - Merre járt?

Nosztromosz

Merre járt?

https://www.youtube.com/watch?v=XyQhfG6umxY

Most lelassul minden, szívem dobbanása is csak fülemben dalol, majd csendesül,
s végül némaságba szenderül. Halott vagyok, mégis élek, rekedten kérdem:
Mi történt velem?
Dermedt a test, de a lelkem szabadon szárnyal, különös dimenzióban kóborol…
világok közt, és kusza élet-fonalakon vágtat, akár egy szilaj mén, megállíthatatlanul.
Hová jutok végül?
Hihetetlen élmény, mikor a pillanat kiragad a valóságból, és bár megragad az új világban, mégis hagyja hogy kötetlenül barangoljam be tájait. Csodás színek fátylait hajtom félre, és belesek minden kis ablakon, megtekintve a mélyükön rejtett életek titkait.
Vajon megérthető valaha az élet?
Nem tudom mi az, mi visszaránt, de a percnyi varázs tovatűnik, és én újra hallom szívem dallamát.
Vajon a lelkem merre járt?

Szomorúfűz - Elköszön, elpihen a nyár - Szeptember

Szomorúfűz

Elköszön, elpihen a nyár

Szeptember

http://www.youtube.com/watch?v=cqLh0Vq_bIk

Múlik a nyár, lassan elpihen. Közeledik az ősz, kérlelhetetlenül érkezik szeptember. Nyílnak még a virágok, az ősz virágai – az őszirózsák ezer színben ragyognak. A nyár illata keveredik az őszi illatokkal. Délre szállnak a fecskék, a gólyák – elköltöznek a meleget óhajtó madarak.

Hamarosan hosszú, mély álomra hajtja fejét a természet. A Nap sugara tűnik elő a fátyolon keresztül. Nyári álmokat őrzünk a felhők között. Gyöngyözően melenget a napsugár, langyos a délután, aranyló az őszi alkony. Már korábban sötétedik, magával hozva a hűvös, csípős éjszakákat. Elnémulnak a tücsökzenekarok az éjben, pihenőre térve. A Nap sugara kopik, halványul. Nyári azúr színét őrzi még az égbolt, zöldes színeiket a fák, de már színesedik a természet, sokszínű, puha bársonytakarót terít ránk. Hullnak a levelek – láthatatlanul fonja köréd magát szeptember. Beérnek a gyümölcsök, a szőlőfürtök, - folyik a betakarítás.

Sokszor veri hűvös eső az ablakokat, sziszeg a szél.

Kicsik és nagyok óvodába, iskolába mennek.

Nyárutó – szeptember. A színek ezer varázsa, a lassan vetkőző fák színes ruhája. Látod? – ismét megérkezik az ősz.

 *

Az égbolton felhők kergetőznek,
rétek lobognak a kódorgó szélben,
szélükön gurul az ezüst Hold

Az élet gondjait kis tó nyeli,
a házak bánatát, fájdalmát is

A füvek kalászai magasba szöknek
Nem vallanak, mindent titkolnak
egy szeptemberi, szeles őszi esten.

Juhász Gyula - Szeptember

Juhász Gyula

Szeptember

Fázik az ujjam s lantom húrja
Egy kissé megereszkedett,
Elfog szeptember mélabúja
S veszem überciheremet.
A nyári vendéglői terasz
Oly elhagyott, mint a babám.
Remény és falevél elhervad
És tetszhalott a Pán, a Pán!
De bezzeg éled ám a város!
A primadonna és diák
Határidőre jött, mely záros
S jönnek szekundák s kritikák!
Viszont elmennek már a fecskék
És elmegy a pénz is, ha van.
Ó szeptember, ó őszi esték
Hány verset ír most hány alany!

.kaktusz - Amikor eljön szeptember

.kaktusz

Amikor eljön szeptember

http://www.youtube.com/watch?v=9caN46k6Qzg

Tudod arra gondoltam,

hogy amikor eljön a szeptember,

az év gyümölcseire csak rá kell nézni,

lehet leltárt készíteni,

hogy maradt-e,

mennyi maradt,

mennyi az elrakni való télire…

rögtön tudni, volt-e összefogás,

hogy az Isten magára hagyta-e az embert,

hogy az ember önállósodott,

vagy megfogta Isten kezét,

mert ketten együtt képesek mindenre,

egymás nélkül,

az ember egymagában,

vagy mindent várva Istentől

nem történik meg a csoda,

télire nem telik mag a kamra,

szegényes lesz az év…

szeptemberben kiderül az igazság,

amikor a nap egyre alacsonyabban jár,

melege már nem sokat változtat,

legfeljebb a szőlő lesz tőle édesebb …

talán az emberben,

a lelkében

vannak magvai a szeretetnek,

amik tavasszal (ifjú korában)kicsíráznak

virágba borulnak, és ha az ember,

és a benne lévő Isten összefognak,

akkor az a szeretet túléli a forró nyarat,

(csak annyira lesz forró, amennyit elbír,

hogy a megpróbáltatástól erősödjön)

s ha jó a termés a szeretet gyümölcséből,

(ha ők ketten,

Isten és az ember összefognak,

miért is lenne másmilyen?)

akkor lehet belőle raktározni télire,

nem olyan friss, mint amit most szedtek,

de azért a hideg télben

a meleg kályha mellett

az is jó nagyon, ha már aszalódott,

édesnek sokkal édesebb

és a nyár gyümölcsére emlékeztet,

ha meggyökerezik a szeretet,

ha van bőven gyümölcse,

nem marad üresen a kamra,

télen sem éhezik a lélek.

2011. aug. 31.

Kányádi Sándor - Őszelő

Kányádi Sándor

Őszelő

Fázik a Küküllő,
lúdbőrös a háta,
már csak a nap jár el
fürödni a gátra.

Lenn a gát alatt csak
vadrécék, vadludak.
Ők is búcsúzóban:
tiszteletkört úsznak.

Ékelődnek aztán
föl az őszi égre,
belevesznek lassan
a kék messziségbe.

Reggelenként apró
ködfióka s pára
kapaszkodik föl a
partmenti fűzfákra.

Ágaskodik a szél:
leveleket olvas.
Fönn a hegyek között
felbődül a szarvas.

Fésűs Éva - Szeptemberi szomorúság

Fésűs Éva

Szeptemberi szomorúság

Valaki titkon oltja a fényt.
Valaki búsan jár a mezőkön,
lankad a mályva, halkul az ének,
valaki oltja a fényt.

Valaki titkon szívja a bort.
Szökik a szesz e pincevilágból,
apad a szívünk, csöpp csodahordó,
valaki szívja a bort.

Valaki titkon törli a színt.
Sárgul a lomb és sápad az arcunk,
ráncosodik már körte az ágon,
valaki törli a színt.

Valaki titkon lopja a dalt.
Vízben a békák mind berekedtek,
hallgat a mély kút, némul a visszhang,
valaki lopja a dalt.

S valami nagyon fáj, ami nincs.
Valaki titkon jár a mezőkön,
érzem a létét, és a szívemben
valami fáj, ami nincs.

Pilinszky János - Szeptember; - Őszi cirkusz; -

Pilinszky János

Szeptember

Őszi cirkusz

Muzsikaszó az esti réten,
falu alól, a fák alatt
szapora dobszó s édes, árva
trombitahang, trombitahang!
A cirkuszos nép muzsikál,
pereg a dobszó és ütemre
forog-forog és körbe jár
a lomha bölcs, a barna medve.
Elől a roppant medve és
a táncoló bohóc utána,
bohóc után a kisfia,
aztán a hold, a hold parázsa.
Arcába tűz a telehold,
s  a kisfiú az égre bámul.
Elől a roppant medve és
a bohóc kisfia leghátul.
Röpülnek a kicsi lovak,
a szénfeketék, hófehérek!
Táncolnak a puha füvön,
szelíd, szép füvein a rétnek.
Röpülnek a kicsi lovak!
De két eperfa közt a légben,
még náluknál is szebb talán,
libegő tündér a kötélen,
megemeli az esti szél,
az a kis táncoslány a legszebb!
Már ott jár a fák sudarán,
és feljebb, és mindegyre feljebb,
a fák csucsára ér, s nevet,
a fák csucsára lép, és onnan
többé már vissza se talál,
csak eltünik a teleholdban.