.kaktusz
A szépet a jóért
látjuk meg
Tudod, arra
gondoltam,
hogy az értő szem
a szépet
a jóért látja meg,
a jóért lesz szép a
szép,
nem a külső maszk
ámítja,
hanem a mögötte
megbújó jó,
ha ott csak űr
tátong,
vagy értelmetlen
káosz,
legyen kívülről
bármily gyönyörű,
csak addig
tündökölhet,
amíg a fénykora tart,
nincs belülről mi éltesse,
úgy hullik le,
mint fáról a
terméketlen virág,
ami soha sem hoz
gyümölcsöt,
a tavasszal pompázó
rét,
az ébredő természet
gyönyörű,
de ha csak a
szépségéért lenne,
ha kizárólag
gyönyörködtetne,
az értéke sokkal
kevesebb lenne,
attól műremek,
amit titokban
önmagában rejteget,
bármily jó tollú a
vers költője,
ha csak szép szavakat
rak rímekbe,
a laikust ugyan
megtévesztheti,
de az értőt,
akinek a belső jóért
lesz szép a szép,
azt nem tudja
becsapni,
a külsőt nem keveri
azzal az értékkel,
ami a szerető szemnek
a csúnyát is széppé
varázsolja,
vagyis nem is
varázsolja,
a belső jó átüt átüt
a külsőn,
de csak az látja,
az láthatja, aki
szeret,
ez a szépség
csak kiváltságosoknak
látható,
a hozzá nem értő
megelégszik a
csillogással,
a csomagolással,
a felszínnel, mert ő
érdektelen,
nem kívánkozik a
mélybe tekinteni,
nem kérdezi,
mitől lett ilyen szép
a szép,
illanó, vagy mélyről
fakadó,
sokszor nem a jóért
szeret az ember,
hanem kizárólag a
vakító szépért,
a színtelenedőért, a
múlandóért,
a múló idővel
korosodóért,
nem az örökifjúért,
a szerető szemnek
naponta szebbé válóért,
így aztán könnyen
megszeret,
és könnyen felejt is
az ember.
2009.ápr.08
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése