Szomorúfűz - Opálos fények ...

Szomorúfűz

Opálos fények …

Homályos már tekintetünk, szemünk fénye kopott,

Arany sújtások is mattulnak, a fények is árnyakká válnak

A csillagok útján lépünk sors utunkon, árnyékunkba bújva,

Álmainkban lépdelünk az emlékekbe, a volt szerelem emlékébe

*

Homályos árnyak a szemekben,

nyugalom helyett szívünk fájdalommal telve.

Zilált gondolataink is fájnak és a dalok is panaszosan sírnak.

Bóklászó álmok az éjszakában.

Nincs már, akiért érdemes reménnyel kelni.

Leleszi Balázs Károly - Magányos ...

Leleszi Balázs Károly

Magányos …

Magányos a vers,

s magányos lesz holnap is;

magányos akár az életem.
Holnap hajnalban is fölkel a Nap,
s én még mindig itt leszek, itt, itt,
magányosan és egyedül. Jól van ez így.
Nem lázadozom. Elfogadom. Kályhából kiszökik
a füst, sír, zokog a fa, nedvesen nyöszörög,
zúdítja felém panaszát. Fájdalmat sistereg.
Az ablakrések közt besüvít a szél…
Túl élem-e a holnapot? A holnappal most nem
foglalkozom. Könnyezik a szemem a füsttől,
összegömbölyödöm. Párnámat a fejemre húzom,
megpróbálok aludni… Ti is aludjatok!

Primerose - Otthonom vagy

Primerose

Otthonom vagy

csókkal ébresztelek,
ha ismét a hajnal közeleg
még megmártózom karodban,
ajkadra mosolyt, tüzet lehelek
mikor indulsz, szemed fényét
elzárom estig magamban,
ahogy a föld a napsugarát,
mélyén, szikrázó aranyban

ha a nappal már lecsorog,
s az est az alkonyt lekíséri
az ajtóm tárva-nyitva áll
jöttöd az esti szél zenéli
mint hegyek ormán a hófehér,
lelkünk újra egybe olvad
mikor szád a számhoz ér,
otthonomban otthonom vagy.

Káli László - Legyél nekem

Káli László

Legyél nekem

Legyél nekem. Látod, két egyszerű szó fekszik
egymás mellett békésen. Sorok között akár
... észrevétlen el is bújnak, elszaladsz felettük,
s e két szó így nem jelent többet, csak magányt...
.
Legyél nekem fény, mely vezet, legyél utamon
gránit kövezet! Félelmemben biztató szó,
perzselő hőségben hűsítő tó! Félelmemben
nyugtató ölelés, ajkamra szelídült forró csók!
Legyél nekem rügyfakasztó, virágos tavaszom!
Légy perzselő nyaram, aranyba öltözött őszöm,
s ha jéghideg kezét vállamra teszi majd a tél,
akkor az legyél, kinek utolsó csókját megőrzöm.
Legyél nekem a minden a semmi határán túl!
Az legyél, aki sosem voltál még senkinek sem,
és nekem sem volt más! De oly mindegy már,
mi leszel, és miként, csak legyél nekem, velem.
Legyél nekem, mert nincs a Földön senki, aki
elviselne engem jóban, rosszban, mindhalálig
szerelemben. De Te! És csak Te, senki más:
legyél születésem, és gyönyörű szemfedelem.
Legyél nekem! Miként a földön, a mennyben is
a mindennapi kenyerem, és mint miképpen
én leszek Neked a könnycsepp, mely örömben,
bánatban csillog szemed sarkában, s hiánya éget.
Legyél nekem a dal a csendben! Legyél szó,
a kimondhatatlanságig megvakult egyetlen
valóságban! Nem. Esküszöm, Már nem kérlek!
Már könyörgöm: Bárhogy, csak legyél nekem!

Della Mária - Tél jön

Della Mária

Tél jön

A hideg már csikorgatja fogát,
a tél kertemre hinti fehér porát.
Álomba szenderülne a gyümölcsfa,
ha nem csattogna a szél ostora.
A nyár olyan hirtelen elfutott,
nekem csak hervadt virágot hagyott
Szeretném még érezni a Napot,
hallgatni a csobogó patakot.
Szomorúság tölti el szívemet,
sajnálom a haldokló természetet
A tavasz kellene, vele jól vagyok,
a madarakkal majd újra dalolok.

Hanyecz István - Hófödte tájon

Hanyecz István

Hófödte tájon 

Haiku csokor

Megdermedt tájon
fény töri meg a csendet
dereng már hajnal

Csipkés zúzmara
fehér faágat díszít
Télvíz idején

szép fehér gyolcsból
pihe-puha hópaplant
varázsolt fákra

itt meg egy maci
brummog a nagyhidegben
fehér bundában

boldogság fénye
csillog-vakít szememben
mese szép Télben

Ligeti Éva - Őszi Tisza part; - Téli áhítat

Ligeti Éva

Őszi Tisza part

Csendes a sétány, a vízpart néptelen,
ezüstös nyárfák látványa marasztal:
fodrozó folyó sodrása féktelen,
fel-felcsillanó fényével vigasztal,
opálfelhőkben füröszt a végtelen.
Míg gondolatom tétován ácsorog,
összesereglik fák alatt az avar,
levél-halomra naparany rácsorog,
a szél belekap, és mindent felkavar...
Bíborég alatt alkonyfény hunyorog.

*

Téli áhítat

csilingel az erdő

jégkristályos ágak csendülnek

lelkemben zene szól

halk rezdüléssel hegedülnek

hűs hangok fátyolban

lebegnek, körülöttem szállnak

érzések, dallamok

életem részeivé válnak

hópehely kavarog

ereszkedik légi-lajtorján

könnyedén táncot lejt

felhőpalotája balkonján

légi-balettje

felemelő, téli áhítat

szívembe lopódzik

valami csodával átitat

.kaktusz - A szeretet egy különleges madár

.kaktusz

A szeretet egy különleges madár

https://www.youtube.com/watch?v=ca3phmCzb2M

a szeretet

az egy olyan különleges madár,

amelyik azt mondja az embernek,

te csak ne törődj semmivel,

bízd rám magad nyugodtan,

és én elviszlek a hátamon

az érzések csodás birodalmába,

de erősen kapaszkodj belém,

nehogy útközben lezuhanj,

és örökre elveszítsük egymást,

az ember pedig olyan,

hogy a szeretetnek azt válaszolja

a szíves hívására,

de jó, hogy eljöttél értem,

rád vártam egész életemben,

jövök mindjárt,

mindjárt veled megyek,

csak előbb elintézem

a halaszthatatlanul sürgős dolgom,

azután majd megmondom,

mit is szeretnék tőled kérni,

közben pedig észre sem veszi,

a szeretet hűlt helyét ölelgeti.

https://www.youtube.com/watch?v=v-fozo2vGGM

2009.aug.06.

Nagy Horváth Ilona - Egy is

Nagy Horváth Ilona

Egy is 

Ijesztően természetes, ahogy indulok,
léptem alatt megrebbennek a híg fények,
a nap közben is köréd ólálkodó gondolatok
lelkesen szaladnak elém:
láttak…

És látlak, ahogy arcod párnádra simítva
titkon bogozod kócos szavaim nyugtalan ritmusát,
órák után szemhéjad mögött kusza képekké firkálja
vonásaim az álom.
Most alszol, most nem vagyok.
Most ez a nemlét dajkál.
Ölébe vesz és ringat végtelen türelemmel,
semmi este, semmi sötét,
fáradt bőrömre nem gyűr új ráncot a vászon,
nem gondolok semmire,
apró létem fölötted függ,
észrevétlen semmi álomszálon.
Körülötted békén hullámzik az éj,
talán én vagyok
ez a nagy, csillagtalan forgás,
ez a sok puha árny,
mi csupaszemmel figyeli lélegzeted:
csoda mindahány…
ha közülük egy is értem hagyta
el tüdőd szűkülő
bokrait.

Kováts Péter /Skorpió/ - Nem vágyom

Kováts Péter /Skorpió/

Nem vágyom

Nem vágyom bőrkötésben

Porosodni könyvtárak polcain

Nem vágyom kötelező lenni

Egy majdani érettségin.

Verseim hangulatok csak,

Lélekből áradó szép gondolatok

S megelégszem azzal, ha egy

Arcra könnyet, vagy mosolyt csalok.

Lehet.- Verseim nem is versek

Csak egymás után írt szavak

Irodalmárok elgörbült ajkán

Csupa nem-kívánt falat.

Gyönyörködhetsz bennük azért

Mint Szines mezei virágokon

Szép lehet ez is talán

nem csak a túlnemesített rokon.

Szabolcsi Zsóka - Néha

Szabolcsi Zsóka

Néha

mint útszélen nőtt
bánatvirágok álma
mélykék nyarakon

mint pókhálóba
szőtt mosolyok vigasza
barna őszutón

mint elkárhozott
varjak lelke a hóban
vakhideg télen

úgy várnak némán
rügyre tavaszra fényre
sötét perceim

Lelkes Miklós - Varjú sétál

Lelkes Miklós

Varjú sétál

Varjú sétál. Egy kicsit nevetséges,
mert az a látszat, hogy övé volna a kert.
Vaskos csőre itt-ott avarba piszkál,
s felnéz, öntelten: most rendet teremt!
Törzsbe, gyökérbe menekül szín, illat.
Ágon levélsort perdít meg a szél.
Lent még fehér égbolt fent átmegy kékbe,
s a felhők lángja a nyárról mesél.
Fatönkön ősz apóka ül és hallgat,
de hallgatásából is új mese
születik meg: álom, elmúlás, élet, -
minden évszak a mesék gyermeke.
Mesék előttünk és mesék mögöttünk,
s mesék bennünk: ijesztő rémmesék
mellett kedves virágmeséit olykor
volt tavasz, remény hangja mondja még.
Varjú sétál, fekete tolla csillog.
Úsznak a légben aprócska neszek.
Csak úttalan út tűnik fel az őszben,
s a jelen egyre értelmetlenebb.
Varjú járkál. Fatönkön ősz apóka
estére vár, mikor majd csillagok
eltűnődnek: különös az öröklét,
úgy van, hogy nincs: ragyog és elragyog!
Az öröklétnél még furcsább az ember.
Rossz istent teremt, s így gonosz a lét,
s hitvány az ember. Lesz-e új Teremtés,
s felmutatja majd Piros Istenét?

Berze Tünde - Késői rózsák

Berze Tünde

Késői rózsák

Tört-ezüst reggel ébred,
s permetez hűs harmatot,
ébredő, álmos szemeimre.
Hideg lehelet bujkál,
pára felhőt libbentve,
s rám köszön az Ősz.
Még nyílnak a rózsák,
hervatag virágaikkal
simulnak napsugárba.
Szomjazva kapaszkodnak
múló Nyár bús szerelmébe,
ringatva délibábos álmaikat.
De reszketeg szirmukon
matat már a hideg szél,
s lassan jön a rideg elmúlás.

Baráth Sándor - Hiányzol ...

Baráth Sándor

Hiányzol...

Hiányzol feledlek elvetlek százszor
Mind újra feltöröd az emlékeket
Mikor hajnaloknak a tüze táncol
Képzetem felizzik és lennék veled
Plátói tűz mi hozzád köti sorsom
Hogy is válhatna valóra képzelet
Vagy hagyjuk így míg feledi a zordon
Jövő végképpen szép arcodat neved
Amit elrontottunk feledjük végképp
Kezdjük újra a nagybetűs életet
Jóshoz menjünk a tenyerünk egy térkép
Ki az akit sorsunk valóban szeret
Két szívünk egyszerre dobban és lelhet
Egyként szeretve a felnőtt gyermeket

Nosztromosz - Az igazi nyugalom ...

Nosztromosz

Az igazi nyugalom …

Miért-e csendes nyugalom, a béke kis szigetén fejemet nyugtatom…
… de hol vagyok, mi ez a melegség, miért nyugszik el lelkem ilyen lágyan?
Miért tart a pillanat fogva? Hogyhogy szabadultam a gondok tengeréből?
Sercen egyet a gyertya kanóca, különös ébresztő… felriadok.
Egy meleg kéz finoman simít végig fáradt arcomon,
"aludj csak angyalom!"… ajkamon mosollyal fejem visszahajtom,
mert ez az igazi nyugalom, kedvesem szívverését hallgatom.
Míg odakint a fogyó Hold a felhők közt bandukol,
mi a valóságtól szabadulva, összefonódva álmodunk…