.kaktusz
Könnyeket meglátni szeretve lehet
Tudod, arra
gondoltam,
az ember azt
szeretné,
ha valaki őt jól
ismerné,
ne csak ismerős
legyen éppen,
közben mindent megtesz
a
felismerhetetlenségért,
talán, mert kevés az
eszköze,
hogy magát igaziból
megmutassa,
a készletben csak a
szavak,
csak a cselekedetek
vannak,
de a szándékot
kívülről
senki nem ismeri,
hiába minden,
azt nem lehet
megmutatni,
csak a végeredményt,
a szót, a
cselekedetet,
mindkettő
manipulálható,
él is vele az ember,
hogy jobbnak,
szebbnek,
okosabbnak látsszék,
hamisnak lenni
cselekedettel is
lehet hazudni,
igaz, őt is utolérik,
a mindig igaz csak a
szándék,
ezért az ember sokat
csalódik,
aki nem manipulál,
aki nem bújik a
szavak,
a cselekedetek álarca
mögé,
az nem látványos
csöppet se,
nem kedves az emberi
szemnek,
a csetlő botlónak,
a készületlennek,
semmi se sikerül
fényesre,
a szavai, a
cselekedetei
könnyen
félreérthetők,
tán az útjára induló
gondolat
még tökéletes,
de ruhába bújva,
beszéddé formálódva
nem lesz a figyelemre
méltó,
néha simogatni indul
a kéz,
de megbicsaklik
valamiért,
és pofonnak érzi azt
a másik,
aki a szándékot nem
ismeri,
azt se ismeri, akiről
hiszi,
hogy tud róla
mindent,
ahhoz kevés
ismerősnek lenni,
ahhoz tanulni,
kívülről kell a másikat tudni
belülről,
valakit így ismerni,
ahhoz nagyon kell
szeretni,
szeretni, szeretve
érezni,
tudni, nem csak a
szavait,
nem csak a
cselekedeteit,
hanem a másikat,
azt, hogy mi az,
amit még csak akar,
így szeretve lehet
csak
a könnyeket meglátni,
a mosolygó arc mögött
is.
2009. május 13.
