.kaktusz
A szeretet kapuján
belépve
Tudod arra gondoltam,
a gyermek,
kit iskolába
küldenek,
ha neki meg is
mondják,
a miért lényegével
akkor sincs
tisztában, jár,
mert muszáj,
sokszor bosszankodva,
úgy érzi, játszani
jobb is,
hasznosabb is…
van, aki az egészet
végig
felesleges időrablásnak
gondolja,
nem vágyik a tudásra,
a mozgatója:
minél hamarabb túl
lenni rajta,
(később visszasírja)
más pedig szívesen
járja,
ha nem is mindig a
tudásért,
magáért az iskoláért,
aki látja az
értelmét,
az igyekszik jól
csinálni,
a távoli cél azt
súgja, megéri…
és, mint egy iskola,
az élet is olyan,
még nehezebb talán,
ha a cél ismeretlen,
ha fény rá
a beérkezéskor kerül
csak,
az ember nem tudja,
nem tudhatja,
mi végre erőlteti
valaki,
sokszor tudatlan
kiszállna,
idő előtt befejezné,
annyi a gond, a
teher,
a sok-sok kínlódás
értelmetlen…
más örömmel járja az
élet iskoláját,
ő az utat is élvezi
magát,
ha nem is egyszerű,
de mégis csak út,
sok bánattal, sok
örömmel kiszínezve,
gyűjti az élményt, a
tapasztalatot,
pedig, hogy mire
fogja használni
nem is tudja, de a
tudás hatalom:
igyekszik az életet
jól csinálni,
talán egyszer célhoz
is ér,
s ha a szeretet
kapuján belép,
mintha csak véletlen
lenne,
de akkor az mégis
egyértelmű,
hogy az a nehéz út
jutalma,
kezdettől az volt a
célja,
amiért az egészet
végig járta.
2012. május 15.
