Zsiga Lajos
remény ragyog…
sátrat vert az alkony
csalogat madárhangon
pókhálók csillognak
a letört gallyakon…
miért szeretlek én téged
mikor mindig búcsúzol
hol vérbe- hol aranyba
fürdeted arcod
vagy csak sápadtan…
felhő mögé bújva elosonsz
tekintetedbe mégis
a remény ragyog…
majd elküldöd
ébredő hajnal húgod
hadd fésülje haját
túl a domboldalakon
átszűrődik majd rajta
az éltető felkelő nap
fényes sugara…
s dalolni kezd
a boldogság édes madara
csalogat madárhangon
pókhálók csillognak
a letört gallyakon…
miért szeretlek én téged
mikor mindig búcsúzol
hol vérbe- hol aranyba
fürdeted arcod
vagy csak sápadtan…
felhő mögé bújva elosonsz
tekintetedbe mégis
a remény ragyog…
majd elküldöd
ébredő hajnal húgod
hadd fésülje haját
túl a domboldalakon
átszűrődik majd rajta
az éltető felkelő nap
fényes sugara…
s dalolni kezd
a boldogság édes madara
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése