Radnóti Miklós - Virágének

Radnóti Miklós
Virágének

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.

Petőfi Sándor - Az utósó virágok

Petőfi Sándor

Az utósó virágok

http://www.youtube.com/watch?v=8q_e4uY-v3Q  

Őszi idő a javából,

A természet homlokáról

Minden szépet leragad.

Nincsen a mezőkön semmi,

Még a kertben is keresni

Kell már a virágokat.

Kis Juliskám összeszedte

És bokrétává kötötte

A maradék szálakat.

Jól tevéd, kis feleségem,

Kedvet szerzesz evvel nékem

S tán velök sem tész rosszat.

Már, ha úgyis halniok kell,

Haljanak hát legalább el

Itt, hol látják szemeink:

Könnyebb lesz tán halálok,

Hogyha azok néznek rájok,

Akik őket szeretik.

Radmila Markovic - Mezei virágok között

Radmila Marković
Mezei virágok között

Hajdani öröm, meleg ölelés,
bugyborékoló szerelmi kéj
az emlékezet dicsfényében zeng,
a bús jelent beragyogja röpke fény,
röpke fénynek derűjében láthatatlan csillagok,
harmatcseppben füröszködő, dús virágok,
tágra nyílt két szemem agyamig
gyorsvonattal szállítja az illatot,
átszellemülve, tátott tüdővel habzsolom.
Nincs félelem, nincs tompa éj,
ébren fon rám virágkoszorút a lét.
Ha holdsugárral lehunyom szemem,
álmomban mezei virágok között sétálok meztelen.

Szép Ernő - Virágok

Szép Ernő

Virágok

Nincs nekem kedvenc virágom,
melyik szebb, nem prédikálom.
Mind szeretem, mind csudálom,
tavasszal mind alig várom.
És szeretem én a fákat,
amennyit csak szemem láthat.
Szeretem, ó, a fanépet,
a fák is oly szépek, szépek.
Nem mások ők, nézz csak rájok:
égig érő zöld virágok.

Tompa Mihály - Virágrege

Tompa Mihály

Virágrege

Gonddal ápolt kerti ágyban

Két virág állt egymás mellett:

Azt kevéllyé tette ékes

Szirma és a karcsú termet:

Ezt övedzi egyszerűség,

Ajkán csókot nem szed a

Kert kalandozó lepéje,

Ez a kisded rezeda!

És szól büszkén amaz, a szép:

Miért vonulsz így ide mellém?

Tán szintelen, árva voltod

Szépségemmel hogy emelném?

Ah szegény gyom, menj el innét!

A sövény alatt helyed, -

Kellemem csak árt neked, ha

Összemér a szem veled!

Mig ekép szólt, - s rezedácskát

Bántá a szó, melyet mondott:

Nő az árnyék, hűsül a lég,

S harmat lep be füvet, lombot:

Hazasiet a madárka, -

Eljön és elmén az est:

Majd az éj a földön mindent

Egy, sötétlő színre fest.

Ki jár még a kerti úton

Fel s alá a csendes éjben?

Kertészlánykát, szép menyasszonyt

Édes bánat tartja ébren:

Virágitól, kiket ápolt,

Holnap végkép elszakad...

Azért tartja köztük ébren

Ez a fájó gondolat.

Elfedett az éj, virágim!

Mégis tudlak, mégis látlak!

Felém búsan hajladoztok,

Liliomok, rózsaágak!

És az édes bűvös illat,

Mely búcsúkép rám lehel:

Jácint, szegfű s rezedák, hű

Kelyhetekből terjed el.

Uj, uj keccsel gazdagulva,

Későn légyen hervadástok!

Édes lesz a messzeségből

Visszagondolhatni rátok!

Ti adátok életemnek

Boldogságot, örömet!

S koszorúmban kísérőül

Csupán egy-két szál követ!

Hallja a kevély virág ezt,

És mit olyan mélyen fájlal:

Hogy csak őt feledte a lány,

Nem említvén más virággal!

S reggel szégyen- és haragtól

Színe halvány, kelyhe dúlt:

Rózsa, liljom s rezedából

Köt a mátka koszorút!

Ki bálványa volt magának,

- Mást körülte föl se vévén -

E mellőzés mély sebet vág

A virágon s büszkeségén:

Ingerült és zúgolódik,

Mint a sértett gőg szokott,

Végre a zajgással, ilyen

Feddő szóra ád okot:

Mely rajtad nyíl, szirmod édes,

Hanem ez csak külső érdem:

Illatod nincs! - s nagyra vágynál

A virágok seregében?!

Azért, hogy nincs dús virága,

Színe hamvas, színe zöld:

Zsálya, izsóp, rozmarinnak

A földig hajtsd büszke főd!

A virágnak lelke: illat,

Mely szabadon árad széjjel,

Mig rabul a földhöz kötve

Szirom és lomb, gyökerével!

Szirom és lomb hervadandó...!

S az a virág alig élt,

Melynek meg nem hosszabbítja

A jó illat életét!

A virág a feddő szóra

Még búsabb lesz, nincs mit várjon...

Oldalán a nyíló rózsák

Függnek vékony inda-szálon:

S ha illetik, megtartóját

Széjjel-rugva eleve, -

Nem vágy élni, szaporodni, -

Ne nyulj hozzám a neve.

Csak az ágyak szélén állong

A virág dús kertében:

Most is hallja a kemény szót:

Külső szépség nem nagy érdem!

Fejed mályva s rezedának

A földig meghajthatod!

Mert mit ér a dús szín rajtad,

Ha hiányzik illatod?

Gárdonyi Géza - A virágok ...

Gárdonyi Géza

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál?

Csukás István - Virágmondóka

Csukás István
Virágmondóka

http://www.youtube.com/watch?v=uZwAYj2GAaw

Hérics,
hunyor,
iringó,
tavasz vizén elringó,
szellőt űző sarkantyú,
hó-ködmönön karmantyú,
sárga, kék, zöld villanás:
évszakok szemaforjele,
moccanatlan utazás.

Könnyű égnek nekivág,
éren át és réten át,
száll a bürökgémorr, sőt,
hasítja a levegőt,
lentről nézi őt:
lándzsás útifű,
borzas turbolya,
folyondárszulák,
s a bús májmoha.
Repül, de hova?
Repül, de hova?

Hömpölygő zöld folyamon,
málló talajon,
hasal a nyár ingó békatutajon.
Földi tömjén füstje száll,
csavarodik,
kavarodik,
mintha volna illatos szakáll.

Totyog,
lépked,
ide kipp,
oda kopp,
fehér libatopp.

Erdő mélyén szimatol
nehézszagú gólyaorr,
tudatáig nem hatol:
rajta kívül senki sincs
se közel, se távol,
hiába is szimatol.

Üröm,
pimpó,
rókasás,
kellemetlen útitárs,
üröm: keserű,
pimpó: tikkasztó,
rókasás: kezet-lábat elvágó.

Kapaszkodik pap palástba,
nadrágszárba,
szamár gubanc bundájába,
villog sárgán, rémesen,
a vajszínű ördögszem.
Bár nincs neki diplomája,
mégis nagy a tudománya,
ha itt fáj és ha ott fáj,
meggyógyít a varjúháj.

Lélegzik a tüdőfű,
közben mereng ő,
lélegzéshez legjobb a
hegyilevegő!

Kígyószisz felsziszeg:
ó gegek, ó vizek!
Kornistárnics recseg-ropog:
hol vannak a bombardonok?
Hallgat mélyen, mint a kuka
macskafarkú veronika.

Bokormélyi remete,
szól a pemete:
elsüllyed az új ladik,
ha nincs feneke!
Monilia,
imola,
a nap
estbe
fordula.

Vizenyős félelem,
őszi oroszlánfog,
megretten a nyúlárnyék,
didereg, vacog.
Az ég szürke lesz,
bizony szürke lesz,
s fehér lesz majd a rét.
Esengjünk erősen
újabb tavaszért.

Reviczky Gyula - Virágok

Reviczky Gyula

Virágok

Mindig szerettem a virágokat.
Oly szépek, oly szelídek, bájosak.
Kacér nincs köztük, sem divat-beteg;
Közönyt, álkedved egy se szenveleg,
Láttatni titkosan nem vágyakoznak;
Elrejtve, bokrok közt is illatoznak.
Éltük rövid, de nyár van azalatt,
Míg ők a nap felé mosolyognak.
S ha jő az ősz, a rózsa-hullató:
Sóhaj, sírás tőlük nem hallható.
Haláluk oly nyugodt, olyan szelíd,
Tán elhervadni is gyönyör nekik...

Molnár Szilvia - Virágkirálynő

Molnár Szilvia

Virágkirálynő

Törékeny kehelynő énnekem
Uralja kertemet délcegen
Lendíti csészéjét dámásan
Itat is szomjoltó-anyásan
Parányi szusszanó repkedőt
Átfog ő megszeppent szendergőt
Nedűvel varázsol szeretőt

Kosjegyében - Virágzó szerelem

Kosjegyében

Virágzó szerelem

Ahogy a tavaszi virágzás
borítja a fákat,
úgy szórja rám fényét
szemed csillogása;
mint harmatos virágnak
a reggeli napfény,
életet adó
meleg sugárzása.

Mint kristályvizű patak,
gyöngy forrása, ha árad,
rohan le a völgybe
a sziklák kövéből;
úgy rohanunk mi is
egymás karjaiba,
virágos ligetben
rózsák özönéből.

Szíved-szívemhez szóló
üzenetét vette,
megpendítette annak
minden húrját;
szerelmünk édenét
körbe kerítette,
hogy megőrizhessük,
vágyainknak titkát

Kosztolányi Dezső - Virágének

Kosztolányi Dezső

Virágének

http://www.youtube.com/watch?v=yNx6Mw6KyoE

Még szöszke, bájos volt, anyányi gyermek,

felvette mégis a nehéz vasat,

de Gyöngyvér árnya a nyomába lengett,

hogy gyenge szíve majdnem meghasadt.

Magába volt a véres küzdelembe

és nem vegyült a vígadók közé,

ha tábori tűz gyulladott ki estve,

nagy, durva vértjét könnyel öntözé.

S hogy részegen gajdoltak a vitézek,

dalolt szivében a halk szerelem

s könnyezve a szűz csillagokra nézett.

A lányra gondolt, majd a messze sírra.

Könny lepte el szemét s merengve írta:

"Gombom, virágom, ágam, levelem."

Őszirózsa, fehér őszirózsa!

Ligeti Éva /Leka/ - Virágillat; Virágálmok

Ligeti Éva /Leka/

Virágillat

Hajnal virág korán ébred
Ruhát választ, épp a kéket
Tölcsér szoknyát égnek mereszt
Bibéjében apró kereszt

Aranyeső sárgán virul
Mellette japán birs pirul
Bokor ágak összeérnek
Útját állják a tenyérnek

Nyiladoznak a virágok
Megszépítik a világot
Szirmaikat szépre festik
Sziporkáznak szinte estig

Estike a Holdat várja
Illatfelhőt akkor tárja
Lilás feje ringatózik
Sötétben is illatozik

*

Virágálmok

Kertemben zöldell
minden,
újra él
rügyet bont az ág,
bújik sok levél
smaragd színűre festi a lombot
szellő játéka
űzi a gondot
tovatűnnek
a felhők az égen
apró ibolyák lenn nyílnak kéken
illatuk úszik,
hajóként lebeg
lelkem rezzen
halk imát rebeg
bódulttá válok
violaszínű
vágyaim kúsznak
rejtélyes ívű
panorámában gyönyörködhetek
kertembe
virágálmokat
vetek

Fridli Zoltán - Kisvirág

Fridli Zoltán

Kisvirág

Hogy botorkál az gondolat nálad, veled, s nélküled,
Fagyos földben kisvirág serken, hajt, az reámered,
Reá, szívem szemére esdeklőn, kérőn, - adj meleget!
Adj magadból oltalmat, simogató lágy szeretetet! -
Édes kisvirág! Szívem belefájdul, könnyem kicsordul,
Ver, eleddig nem ismerten, nagydobbanásokkal vadul.
Tudok én annyit adni, mitől létezhetsz, felmelegszel,
Mitől tündöklően szép s nagy illatos virág leszel?
Ím, fagyos földből kiáslak, lelkembe bebugyolállak,
S szívem szeretettől tápdús talajába beplántállak.
Bennem élsz tovább, s lám, a széltől is óvlak,
Csak szívem közepéből szívd az életerőt, a jók ott vannak.
Szélére ne tévedj, ott keserű ízek, fájdalmak laknak,
Égetően fájdalmas sors adta érzések tanyáznak.
Már szükségünk van egymásra, mint embernek ételre s italra,
Mint súlyos, fájdalomtól gyötört betegnek orvosára.

Nagy László - Virágok térdelnek

Nagy László
Virágok térdelnek 

www.youtube.com/watch?v=pqp66Myk5n0c 

Virágok térdelnek, a dérrel
meggyötört kis-kedveseim,
egyenes én maradok itt,
én maradok a bajaimmal
ember, aki így is virít.

Szemeim előtt aranysárgán
mint az utolsó villamos,
elrohan sikoltva a nyár –
s már emlőd forró hegységére
fázva se vágyhatnék, anyám.

Téllel örvényes agyam csúcsán
mint a tiroli lavina,
támad egy irtó gondolat,
hallom a zúgást: meg kell adnod
csontodat, pompás húsodat.

Csúffá csak így tehet a sorsom,
szívem: a világ-zaklató
csak ott csúfol meg majd alul,
ha farsangol a kémiával,
s féreggé, fűvé boldogul.

Szerelemre, dalra erősnek
szült meg az Édes, jól van így:
pusztulok, de szép hogy vagyok.
Szívem nem tunyul, tündér-szépet
s rettenetest még mondhatok.

Veszélyes új mezőn én küzdök,
életem gondja az enyém,
s nem kérem senki könnyeit
fehér ingbe ha bebújtatnak
s elakadt karom tördelik.

Most még üthet a dér is, bírom,
hóbika is bömbölhet rám,
nem ront meg bú-baj, rágalom,
vérharmatos fejjel is izzó
égitestek közt álmodom.

Pné Juhász Mária /Marina/ - Rózsák ...

Pné Juhász Mária /Marina/

Rózsák szirmán

Ki küldött hozzám rózsaszál?
Bíborod selymét, emlékül
ki szánta nekem?

Azért jöttél, hogy virágod
kezemben hervadjon? Kelyhed
zokogva égjen?

Út hosszú pora borítja
kacér szirmaid. Mit láttál
míg eddig értél?

Én hallgatlak. Mesélj bátran!
Ez a búcsú éjszakája,
voltam és leszek!

*

Rózsák

Rózsaszirmokon
csillog a hajnal könnye,
bíbor kehelyben.

Nap sugarának
felkelő fénye nyarat
hint bimbóira.

*

Rózsa álma

Hervatag rózsa
augusztus éjjelen
esőért eped

Ledobva szirma
bíborban izzó fátylát
már ősszel szemez

Hiába mered
kevély gőggel rá a Hold
csak mesél, s szeret

Álmában fehér
márványtömb tüze tombol
s oly néma a csend