Fridli Zoltán
Kisvirág
Hogy botorkál az
gondolat nálad, veled, s nélküled,
Fagyos földben kisvirág serken, hajt, az reámered,
Reá, szívem szemére esdeklőn, kérőn, - adj meleget!
Adj magadból oltalmat, simogató lágy szeretetet! -
Édes kisvirág! Szívem belefájdul, könnyem kicsordul,
Ver, eleddig nem ismerten, nagydobbanásokkal vadul.
Tudok én annyit adni, mitől létezhetsz, felmelegszel,
Mitől tündöklően szép s nagy illatos virág leszel?
Ím, fagyos földből kiáslak, lelkembe bebugyolállak,
S szívem szeretettől tápdús talajába beplántállak.
Bennem élsz tovább, s lám, a széltől is óvlak,
Csak szívem közepéből szívd az életerőt, a jók ott vannak.
Szélére ne tévedj, ott keserű ízek, fájdalmak laknak,
Égetően fájdalmas sors adta érzések tanyáznak.
Már szükségünk van egymásra, mint embernek ételre s italra,
Mint súlyos, fájdalomtól gyötört betegnek orvosára.
Fagyos földben kisvirág serken, hajt, az reámered,
Reá, szívem szemére esdeklőn, kérőn, - adj meleget!
Adj magadból oltalmat, simogató lágy szeretetet! -
Édes kisvirág! Szívem belefájdul, könnyem kicsordul,
Ver, eleddig nem ismerten, nagydobbanásokkal vadul.
Tudok én annyit adni, mitől létezhetsz, felmelegszel,
Mitől tündöklően szép s nagy illatos virág leszel?
Ím, fagyos földből kiáslak, lelkembe bebugyolállak,
S szívem szeretettől tápdús talajába beplántállak.
Bennem élsz tovább, s lám, a széltől is óvlak,
Csak szívem közepéből szívd az életerőt, a jók ott vannak.
Szélére ne tévedj, ott keserű ízek, fájdalmak laknak,
Égetően fájdalmas sors adta érzések tanyáznak.
Már szükségünk van egymásra, mint embernek ételre s italra,
Mint súlyos, fájdalomtól gyötört betegnek orvosára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése