2014. március 28., péntek

.kaktusz - Jól dönteni ...



.kaktusz
Jól dönteni ...

Tudod arra gondoltam,
ha a madarakon, az erdei állatokon,
a virágokon múlana,
a Föld a kezdeti állapotban
megmaradt volna,
nem romlott volna,
igaz, előre se lett volna haladás...
a kezdet tökéletes,
de, mint egy festmény, ami csodás,
mozgás nélkül
olyan lett volna az egész:
talán az ember azért kapott
gondolkodásra kész agyat,
hogy az egészet fejlessze tovább,
azért kapott szívet,
hogy jóvá hagyja az okoskodást,
és azért kapott dolgos kezeket,
hogy végrehajtsa a tervet...
az adottságaival, (a kapottságaival)
építhetne csodálatos paradicsomot,
olyat, ahol unatkozni nem kell soha,
ha nem tartaná az észt oly nagyra,
nyoma sem lenne a romlásnak,
ha nem hinné azt,
hogy jól dönteni szív nélkül is lehet.

2014. március 27.

Novák László - Tükörkép tó vizén



Novák László

Tükörkép tó vízén

Vásznad kifeszül tó vízén,
tükörképe benne az én,
kék láthatárba hangod,
szemeidben dalol arcod,
ölel nedves ragyogásban,
lassan zsong napsugarában,


éjjel ezüstbe gyöngyözve,
hold fényében megremegve,
fodrozza ujjaid hegyén,
s fényrózsákat játszva hint szét,
arc tükröződve tó vízén,
mosolyodban benne az én.

Egyed Emese - Mindennapi



Egyed Emese
Mindennapi

Segíts hát, szívem, megneveztelek,
kerék alá, tűzbe vetettelek,
vízbe dobtalak, rádtapostam.

Hazug estéknek társa voltam.
Hazug éjszakák, napfölkelték
zsibbadt tavaim megillették,
szólásra bírták színe-vesztett
ajkát elásott révületnek,
beföldelt ládáját a szónak,
elnémult ívét a mennyboltnak.

No, kishúgom, ha elborzadtál,
ha más vizeknél várakoztál,
ha szebb az írott szó a versnél,
ha omló parthoz közeledtél,
s ha ringató napunk ígéret
nélkül a pusztulásba tévedt,
megbízhatatlan hanghomályba,
s mellünkre ült a volt homálya:

az érzékenység hasznavehetetlen!
Élet és halál hasznavehetetlen.
A hallgatás is hasznavehetetlen:
soha öledben, soha közeledben,
s hadd sírjon az esetlen szó helyettem
(elhagytál szívem, megneveztelek).

dr. Szeicz János - Ha tükörbe nézel



dr. Szeicz János

Ha tükörbe nézel
Este, mikor tükrödbe nézel,
hogy fésűvel megbontsd hajad,
és egyedül hajolsz tükröd fölé,
milyennek látod magad?


A selymesen dús fürtök fényesen
hullanak szép homlokodra?
Lobog szemedben mély, forró parázs,
s égett-e csók ajkaidra?


Ha nem tetszik csalfa tükröd képe,
akkor mélyen nézz szemembe,
s megláthatod benne való magad.
Hűségesebb tükröd lehetne!


Mert szememben álmaimat látod,
ábrándokból alkottalak.
Elsimítom hajad homlokodról,
tükrödként jobban lássalak.


Sejtjeimbe égetem a képed,
már nem tükör, hanem varázs,
mert lelkem kelyhe nyílik meg neked,
melyben e kép, égő parázs.


Hisz a dallam te vagy verseimben,
lelkemben új dimenzió.
Szavam tudom, visszhangtalan marad,
kárpótol ez a vízió.

Szakáli Anna - Megállok



Szakáli Anna
Megállok

Megállok, ha találkozunk,
mosolyunkban múlt idők igéje,
várok, míg nevem kimondod,
míg úgy villan szemed fénye,
mint akkor fenn a dombon,
hogy utána ne csak karom,
de akaratom legyen az ölelés,
hogy lábad ujjától tarkódig
érjen a szerelmes lüktetés.

Szijártó Péter - Felesleges dal



Szijártó Péter

Felesleges dal 

Hazudtam neked, hogy sohasem félek
Az élet csokrában
Rózsaszirmok, tüskék, vadkender növények
Vannak, s mostanában
Oly nagy szükségem van rá hogy ígérjek
Ja mert korábban
Nekem is hazudták hogy egyszer majd elérlek


Ha már elmentél, hát legalább lesz hely az ágyon
Ahová ha áttéved
Kinyújtott karom, -mert így dobál az álom-
Nem érint már téged
A reggel úgy elostobásodik, s mindenáron
Olyanok a fények
Mintha nem látnák visszatérő halálom


A szemem, a szemem, jaj más világba nézek
Itt meg vak vagyok
Akár egy öreg, kit ad-vesz a szél de sohasem felétek
Minden amit itt hagyok
Elfér a karomban mégis többet ér, mint megannyi kincsek
Szegényen lesz hogy meghalok
Ha egész odáig nélküled kell majd hogy éljek


Férfi lettem, háborúk jöttek, házasságok, s mások
S te nővé kislányból
Egy mozdulattal lettél, elmosódtak határok
S szárnyas idő lett valóból, vártból
És azokon most is egyedül szállok
Nem volt semmi, semmi értelme annak
Hogy érted megszülessek, és hozzá meghaljak


De nem felesleges tán e dal, nem is több
Egy levegővételnél
Mely rád gondolva most, egy percre felszökött
És bőröd alatt észleltél
Egy kis meleg áramot, ez voltam én, gyengülő szikra
Kinek reményét a nagy idő s távollét
S a nagy bánat felitta.

Grimm Pálffy Piroaska - Fény-Titok ...



Grimm Pálffy Piroska
Fény-Titok…

Egy Vallomás, és semmi más,
egy kérés, hány cselédje van
a Szómnak mit Versbe írok,
hány sóhaja mit mindig elsírok?
Nagy záporok, tűzláng,
a szívem nézi némán
mit panaszol a Fény-TITOK
mit rám süt oly bénán, hogy belehalok...

Kosjegyében - Új idők ... con amore



Kosjegyében

Új idők ... con amore 

Új idők kezdődtek életemben,
nem járhatom régi utamat,
miként ócskavason idők során
a sok korrózió megragadt;
szervezetemben egy változás
megsajdította szívemet,
figyeljek jobban sejtjeimre
tovább ez így már nem mehet.


Elmémben néha, hol lelassul,
- hol felgyorsul egy képzelet,
figyelmeztet, ha feledésbe múl
idők során az emlékezet;
ha mindez intelem kevés volna,
mögöttem állnak orvosaim,
akik tisztességben-elhivatottan
- gyógyítva enyhítik kínjaim.


Új lantot adtak két kezembe,
a régi már bizony megkopott,
elnyűtt húrjain szálak szakadtak
hangja időnként elhagyott;
az elmúlt hosszú idők alatt
már nem csillog rajta alliage,
új lantomon – néha még zeng,
régi idők zenéje… con amore.

Sárhelyi Erika - Sokadik tavaszom



Sárhelyi Erika

Sokadik tavaszom 


Korán jött, de nekem sose túl korán,
kár, hogy többnyire éppen csak beköszön,
elüldögél egy-két nap a körtefán,
vagy elnyúlik reggelre a küszöbön,
aztán már szalad is, mint kinek ezer
fontos dolgával másik száz felesel.


Ma, ezen a halkszavú, lusta hétfőn
- vasárnapnak is beillett volna tán -,
mikor a meleg júliust idézőn,
már-már tolakodón akaszkodott rám,
én egy-két óra múltán, mint ki kába,
húzódtam házunk árnyék-oldalába.


Hiszen tavaszt írunk, s a cseresznyefa,
mi nemrég még talpig hófehérben állt,
most százezerszám a levelét ontja,
szépidőfelhők futnak az égen át,
buja zöld lepi az apró kerteket -
s mindettől én is életre ébredek.


Aztán ennek is hirtelen lesz vége -,
elillan a varázslatos kikelet.
Pedig ülnék még kicsit az ölébe',
mint rácsodáló, szájtáti kisgyerek,
kit a mese mindig bűvkörébe von.
Akár engem e sokadik tavaszom.

Simon László - Tavasz



Simon László

Tavasz

Drága Tavasz hová

Tündéreid lépnek

Tulipán liliom

Éled,

Szépségét adja

A selymes kék égnek

Pompázatos kert

Zsongó ébredésben

Benne is Te

Legszebb

Kedves Drága

Fényem


Helen Berewg - Az élet



Helen Bereg
Az élet

Látod Kedvesem!
Látod, ilyen az életünk.
Találkozunk,
összefonódunk,
sajogva búcsút veszünk.

A napok folynak.
Csak perceknek érzett órák
suhanásában,
boldogságában
éljük nappalok sorát.

Látod Kedvesem!
Látod, ilyen a sorsunk.
Szerelmünk
gyengéden védjük,
Minden bántástól óvjuk.

Éjszaka élünk.
Álmunkban teljesül vágyunk.
Együtt közös,
tündérszép jövőt,
örök szerelmet látunk.

Látod Kedvesem!
Látod, más a valós élet.
Közös álmunk,
boldogságunk
a nappallal semmivé lesz.

Káli László - Mennyi, mennyi ...



Káli László
Mennyi, mennyi... 

És aztán láttuk azt a nagy kékséget, ahogy
tágra nyílt szemmel bámult bennünket az ég.
(Szeme fehérje az a néhány bárányfelhő volt
éppen?) Meg távolban, hol a föld valamiként
összeér az éggel, ott kéklettek a hegycsúcsok.
S előttünk zöldellt a rét. Te is emlékszel még?
Vagy arra, amit el szerettél volna mondani,
mielőtt hangtalanná lett a születendő remény?
És a tónál? És az erdő szélen? Vagy még inkább
a Minaret tövében? Meg romos várak épségben
maradt bástyáin, hol szerelmünk akár őrláng,
lobogott túl a végeláthatatlan messzeségen.
Mennyi kép! Mennyi hang! Mennyi emlék!
Mennyi álom és megvakult valóság! És üde
nevetésed, és könny, sóhaj, öröm köt hozzád,
téged hozzám. Ezért lehet az, hogy nélküled…
- már én sem vagyok.

Fetykó Judit - Tavasz



Fetykó Judit

Tavasz

A légben, az égen, a fakadó réten,
nap festette kékben, nyíló táj színében,
tavasz illatában, a fakadó tájban,
minden kis virágban, lüktető varázs van.
A légben, az égen, a zöld üdeségben,
a dalban, a csendben, csodás kikeletben,
a földszagú tájban, növő fű szagában,
minden madárdalban az hangzik – tavasz van

2014. március 25., kedd

Szomorúfűz - Hívnak ...



Szomorúfűz

Hívnak …

Hívnak, szólítanak a hangok.
Régi emlékek pillanatai villannak fel.
Elnyugvó, fájdalmat csitító éjszakák, álmainkban felidézik a múltat.
Szelíd angyali ölelésben, a szeretet ringatásában.
Az idő múlásában alámerülünk. Csillagaink halványulnak.
Vándorlunk és erőt merítünk a szeretetből, a hitünkből,
hogy tudjunk átjutni újra és újra a túlsó partra.

Őri István - Álom-ének



Őri István

Álom-ének 
Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!