Szijártó Péter - Felesleges dal

Szijártó Péter

Felesleges dal 

Hazudtam neked, hogy sohasem félek
Az élet csokrában
Rózsaszirmok, tüskék, vadkender növények
Vannak, s mostanában
Oly nagy szükségem van rá hogy ígérjek
Ja mert korábban
Nekem is hazudták hogy egyszer majd elérlek

Ha már elmentél, hát legalább lesz hely az ágyon
Ahová ha áttéved
Kinyújtott karom, -mert így dobál az álom-
Nem érint már téged
A reggel úgy elostobásodik, s mindenáron
Olyanok a fények
Mintha nem látnák visszatérő halálom

A szemem, a szemem, jaj más világba nézek
Itt meg vak vagyok
Akár egy öreg, kit ad-vesz a szél de sohasem felétek
Minden amit itt hagyok
Elfér a karomban mégis többet ér, mint megannyi kincsek
Szegényen lesz hogy meghalok
Ha egész odáig nélküled kell majd hogy éljek

Férfi lettem, háborúk jöttek, házasságok, s mások
S te nővé kislányból
Egy mozdulattal lettél, elmosódtak határok
S szárnyas idő lett valóból, vártból
És azokon most is egyedül szállok
Nem volt semmi, semmi értelme annak
Hogy érted megszülessek, és hozzá meghaljak

De nem felesleges tán e dal, nem is több
Egy levegővételnél
Mely rád gondolva most, egy percre felszökött
És bőröd alatt észleltél
Egy kis meleg áramot, ez voltam én, gyengülő szikra
Kinek reményét a nagy idő s távollét
S a nagy bánat felitta.