Kun Magdolna - A hegedű hangja

Kun Magdolna

A hegedű hangja

http://youtu.be/h7Wyba8MqvA

Ma belegyűröm lelkem egy szívtépő dallamba,
s egy felsíró hangú hegedű leszek,
melynek vonójára tapad a világ fájdalma,
s húrjain könnyeznek szót az emberek.
Ma én zokogom el a folytonos szenvedést,
a ráncokba szakadt imaszavakat,
azokat a háton hordott korbácsnyomokat,
melyekre vércseppet hullat a kín s az indulat.
Ma én kérem Istent, adjon lelket azoknak,
kikből minden jóindulat végleg elveszett,
s kiknek nem számít testvér, sem anya, sem barát,
mert száműzték maguk mellől a szeretetüket.
Ma te dalolj helyettem kicsi hegedűm,
s tedd boldoggá néhány percre a nincsteleneket.
Szárítsd fel arcukról a rápergő könnyeket,
amik hosszú évek alatt rátelepedtek.
Add vissza hitüket a szétfoszlott reményt,
hozz ajkukra mosolyt, gyógyítsd a sebüket,
Ne engedd, hogy ártatlan gyermekek,
keservvel éljék a jövőt s az életet.
Mesélj, mesélj még kicsi hegedűm,
sírjon csak sírjon az-az elkoptatott húr,
szívet adjon annak is, kinek szíve helyén,
szeretet helyett gonoszság az úr.
Óvd a világot, én kicsi hegedűm
vigyázz lelkeddel minden koldust, árvát,
kik hideg napokon megfagyott kézzel,
térden csúszva ölelik Isten keresztfáját,

Szijártó Péter - Kék álom

Szíjártó Péter

Kék álom

Álmomban utaztam kékrózsás tájon

Rózsák közt szerelmet, szerelemben mérget találtam

Az arcod, a hajad kék tenger – vetített az álom

Egyetlen nagy, kék hullám lett az ágyam

Egyetlen nagy, kék cseppent szememből

A rózsamezőre, a viharzó kék hajtenger mélybe

Álom, álom, repíts e fájó helyekről

S hogy sírsz te is, tán nem is vettem észre

Ó ha énekelni tudtam volna dallamot

Mi elszállt volna végig, tébolygó mezők felett

Kedvesem, élek, én vagyok

Ki csókolt akkor, és fogta elkékült kezed

Az álomban mindig olyan tehetetlenek

Vagyunk, jaj az álomban mindig tehetetlenek.

.kaktusz - Szerelem-mese ...

.kaktusz

Szerelem-mese …

https://www.youtube.com/watch?v=YRkzG1q8vLY

Hol volt, hol nem volt,

élt egyszer egy fiú,

és élt egy leány,

vannak, akik úgy mondanák,

hogy egy férfi, és egy nő,

mások pedig,

hogy egy bácsi, meg egy néni,

szóval jó rég óta éltek már ezen a világon,

volt annak már fél évszázada is,

amikor ők ketten összetalálkoztak,

vagyis ők nem, csak a hangjuk,

de az úgy egymásba gabalyodott,

hogy ki sem lehetett bogozni őket,

ahogyan ez a két hang egymásba fonódott,

úgy szerettek egymásba a hangok tulajdonosai,

a fiú, meg a lány,

a férfi és a nő,

a bácsi, meg a néni,

vagyis ők ketten,

de még csak nem is érintették,

nem is látták egymást,

a szerelmük akkor se csökkent,

akkor is csak fokozódott,

mikor először ott álltak egymással szemközt,

az érzés csak nőtt, növekedett,

és mint egy színes léggömb

mind magasabbra szárnyalt,

felszállt a csillagos égig,

még azon túl is,

akkor már hallani se hallották, látni se látták,

csak nagyon szerették egymást, és úgy hitték,

ez az érzés soha sem fog véget érni,

s hogy lesz-e valaha vége,

kipuffan-e a színes léggömb,

vagy repül a végtelenbe,

azt nem tudni lehet,

mert tovább az élet írja a mesét.

2008. július 17.

Csitáry-Hock Tamás - Mindig van okunk egy ajándékra

Csitáry-Hock Tamás

Mindig van okunk egy ajándékra.

http://youtu.be/ER02Mci_VUo

Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Szabolcsi Zsóka - Forrás legyél

Szabolcsi Zsóka

Forrás legyél

Forrás legyél.
Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél ember.

Antalfy István Valaki fél ...

Antalfy István

Valaki fél…

http://youtu.be/NIC7g0YUdgs

Valaki fut az utcán.
Valaki talán menekül.
Valaki fél
– vagy csak elkésett valahonnan,
de éjszaka van,
késő éjszaka, fénytelen,
és talán kegyetlen is,

valaki fél,
valaki elfutott az utcán,
éji sötét van,
és menekül valaki
– talán mint én,
csak önmaga elől…?

Maczkó Edit - Kőbevésett szeretet

Maczkó Edit

Kőbevésett szeretet

Nem is rég volt talán éppen
harminc éve, hogy a réten
futott, játszott cseperedett,
cserfeskedett és nevetett.

Csillag szempár rám ragyogott.
Kócos hajába szél kapott.
Futott ,játszott és nevetett
áradt belőle a szeretet.

Rám-rám nézett, s szeme lángja,
ajka édes mosolygása,
éltetett és reményt keltett,
Isteni ajándék: gyermek

De jó, hogy ő megszületett,
karocskája ölelgetett,
fonta kezét a nyakamba
arcomat Nap simogatta.

Bár már felnőtt, most is látom,
éjszakánként úgy dajkálom.
Gyermek marad, mindig gyermek,
míg szívem kővé nem dermed.

Istennek köszönöm, hála!
Ő nekem világok világa.
Vénülő kezemmel dédelgetem,
soha sorsára nem engedem.

Óvom széltől, zúgó ártól,
szenvedésnek viharától,
betakarom szeretettel,
Isteneke... Te se engedd el!

Nagy István Attila - A felhők

Nagy István Attila

A felhők

Nézem a kisfiút, tenyerével
a messzi égbe bámul,
vagy talán nem is a felhőkben
sétál, hanem a múltban kutat
valami elérhető vágy után.
A kisfiú befelé figyel,
hallgatózik, kifutott valaki
az ég peremére, hangosan dörömböl,
de senki sem nyit ajtót.
De ki is válaszolna?
Nincs a múltban senki,
elköltöztek a madarak is,
nincs csak a növekvő magány,
amely a felhőket az égre
borította.

Lyza - Szárnyaló gondolatok

Lyza

Szárnyaló gondolatok

Zizzen a nád, mint kitörő sóhaj,
lüktet az élet, furcsa remegés.
Csipkézett szélű, rózsabokrok közt, pillangóknak szüntelen lebegés.

Gyöngyként csillog ködfátyla a földnek,
virágot ringat a zöldülő rét.
Napsugarát csábítja a harmat,
így veszítheti el saját fejét.

Madárdaltól oly hangos az erdő,
szertelen mosolyát küldi az ég.
Víg dallamon suhan át a reggel,
Strauss keringőre táncol a lég.

Fénysugaraktól ragyog a tóvíz,
csobogva árad és vígan dalol.
Méhek zsongnak, repülnek a szélbe’,
kertek alatt tücsök zenél valahol.

Szalay László - Égő, fekete

Szalay László

Égő, fekete

Égő, fekete haj
Csillogó
Már nem tudom
Milyen színű szemek
Ez maradt
Az emlék
Hogy ma is még
Gyermekként
Rád ismerhetek
Gondolatom
Makacsként
Rövidre szabott sorsod
Ágain tekereg
.
Voltál, mint
Minden asszony
S hogy gyermekednek
Gyűrött terítőn
Falat maradhasson
Szétmorzsoltad
A tündér időt
Mit lelked
Örvényével font
Körbe
A sóvárgás
E tékozló
Lidérc
.
Kit kérdeznék
Hogy jól van-e így
Szivárvány szavaid
Fagyott szívekre
Fény-álmot derít
Tétova bizonyosság
Arcunkra
Elkésett
Félelmet vetít
Egy történetre
Mely másként íródott
Volna tán
Ha te és én
Egyszerre születünk
Abban a csodában
Melyben
Hazug kígyó
Tekeredik
Minden kitalált
Almafán

Balázs Danó Tímea - Egy-szerű vágyak

Balázs Danó Tímea

Egy – szerű vágyak

Felszíned alá, a mélyre rejts el engemet,
ne legyen több rajtad-kívül másik-életem!
Amikor múlt-pamlagokon izzad hússzíved
tarts magadban, míg minden kaput kitárhatsz nekem!

Felszíned alá, a mélyre rejts el engemet,
hogy ne lássam többé már csak tükrödben szemed,
hogy lelked legvégén mindig közel lehessek
teremtő szavakká szült, jégbe zárt könnyeidhez…

Szomorúfűz - Szívemben ...

Szomorúfűz

Szívemben …

Belém égett szemed fénye,
Szívemben örök emléked,
Számból hangzik neved.

A dallamokat most is hallom,
A csillagokat egyedül figyelem,
A Holdat magányosan kísérem.

Az idő sem gyógyít már.
A Nap kél és nyugszik,
A virágok újra virítanak.

,
Riadt pillámon könnycseppek,
Az álmok nyugtalanul ölelnek.

Novák László - Mondd kihez ...

Novák László

Mondd kihez….

Kihez forduljak,
ha elcsöndesít a távol,
ha hajnali friss szél egyedül
egyedül ébreszt
ha belevénülök lelkembe,
s madarak éneke
sem okoz derűt,
ha kétségbe ejt
a táj nyugalma,
míg bennem,
a megfoghatatlan éled,
s vágyam utánad
eluralja testem.
kihez forduljak,
ha lassan az idő
cseppjeit számolom,
míg folyama
tengerré téved,
s hullámaiban
elveszik az élet.
Mondd kihez forduljak,
ha a gyötrelem
öntudatra ébred,
mint zsongó méhkas,
szívemig ér el,
ha ajkam csüggedt,
céltalan remeg,
s a szó mit formál,
telt gondolatom,
csirájában hal meg.
Kihez forduljak,
így üresen nyomorultul,
szivárvány hidam nélkül,
mely csodámhoz vezet,
mély szakadékok közt,
ahogy magáénak akar,
alaktalan Őrület……

Pné Juhász Mária - Est

Pné Juhász Mária

Est

A Nap parázna fénnyel
simult a fák hegyére,
álomra hajtotta fejét
futómuskátli a kertben,
lenge szél tárogatón
játszott valami régi dalt,
a ház előtti akácok
titkok csöndjében elmerülve
halk imát rebegtek,
nehéz illatok kapaszkodtak
türkiszes-árnyú fellegekbe,
selymes levelek susogtak
bolyongó csillagok tüzében,
s mikor az utolsó fénysugár is
alámerült a tintakék égen,
szavak zönge-hangjain
a mesék életre keltek.

Zsiga Lajos - Változás

Zsiga Lajos

Változás

virágok csókjaitól
megszédült a nyár
hiába könnyeztek
a felhők
minden délután
tántorogva billegett
a dinnyeföldeken át
nyomában az ősz
kezében egy aranykosár
összeszedte a nyár
széthullajtott kincseit
leült mellém a padra
vállamra tette kezét
magához ölelt
mint jó barát
míg alkonyt szőtt körénk
a fáradt délután