2017. május 31., szerda

Dsida Jenő - Június



Dsida Jenő
Június

Az érés dícsérete

Helyét gyümölcsnek adja a szirom.
A déli égen elterül a hőség.
A termő kor jön: érés, felelősség
és nem lehetek virág egy siron.

Csók-szirmom nem lesz, hogy csokorba kössék
a lányuk. Vinnem kell, amíg birom
a terheket és ha nevem leirom:
komoly szó kell elé, nem cifra bőség.

Csak néha jön, hogy szívem elbecéz
egy-egy derengő, árva, gyermeteg
emléket (mely úgy csillog, mint a réz

egy ó-kapun). Gyors nyári fergeteg
jön messziről. Szemem távolba néz
s tavaszt sirat s egy régi gyermeket.

Pné Juhász Mária - Alkony; - Nyári éj; - Hajnali fényben ...



Pné Juhász Mária

Alkony



Kései napfény hunyorgó tüze
bíborra festi a messzi eget,
utolsó pillantása aranyló gőggel
bókol felhők szelíd kékjének.
Opál-színek lenge árnyain
szomorú parti füzek pihennek,
nyugvó Nap szikrázó csendjén
ezüst csillagok halkan zenélnek.

*

Nyári éj

Kezem a kezedben,
szemed a szememben.
Maros parti fák közt
összebújtunk csendben.


Felhők mögül a Hold,
aranylón mosolygott,
fodrozódó víz tükrében
kacéran kacsintott.


Maros parti fák közt
szellő is halkan járt,
csillagok fényükkel
ezüstöt szórtak ránk.

*

Hajnali fényben …



Nyugodt a hajnal semmi nesz,
falon az óra még pihen,
felém fordulva átölelsz,
lágyan simogat két kezed


Fehéren izzó éjjelen
összefonódtunk csendesen,
szememben ragyog most szemed
bársonyos felhő kékjében


Függöny selymén hűs lehelet
nyitott ablakon belibben,
gyűrött párnánkon merengve,
Nap sugarával ébresztget


Petőfi Sándor - Utazás az Alföldön



Petőfi Sándor

Utazás az Alföldön



Pompás kis útazás, valóban!
Alig van egy arasznyira
Fölöttem a felhő, oly terhes,
Szakad nyakamba zápora.
Bundám dohányzacskómra adtam,
Hogy az maradjon szárazon.
Csuron víz vagyok. Még megérem,
Hogy végre hallá változom.


Minő az út!... de vajjon út ez?
Vagy fekete kovász talán?
Mely ha kisűl, leszen belőle
Kenyér az ördög asztalán.
Ne dögönyözze kend csikóit,
Ne dögönyözze kend, kocsis,
Fölérünk Pestre, ott leszünk tán
Már az itéletnapon is. -


Hej, alföld, alföld, nem reméltem,
Hogy így fizess szerelmemért!
Vagy tán e zápor és ez a sár
Épen szerelmemért a bér?
Csakugyan az lesz... a záporban
Bucsúkönyűid ömlenek,
S karod a sár, amely helyettem
A kereket öleli meg.


Szép tőled, kedves alföldem, szép,
Hogy engem ennyire szeretsz,
Hogy távozásom így megindít,
Hogy ilyen bánatot szerez;
Örűlök rajta, hogy irántam
Ily érzékeny szived vagyon,
De, szó ami szó, jobb szeretném,
Ha nem szeretnél ily nagyon.


Mezőtúr, 1847. június 11.

G. Ferenczy Hanna - Június



G.Ferenczy Hanna
Június

Zivatarok és mennydörgés között
a határ zöld kasmírba öltözött,
és jött a forrószívű déli szél,
ki minden évben új mesét mesél
s megszédített virágot, fát, bokort,
minden zugot bejárt, mindent előkotort:
málnát, epret, rózsát egész kazalt,
gitározott, dúdolgatott, szavalt -
a szőke búza élettől terhesen
karjaiba dőlt engedelmesen.
Rigó füttyentett, minden megért, betelt,
egy éjjel csitriből asszonnyá lett a kert.
Ezt látva bennem is felengedett a tél:
- ringass el engem is, jókedvű déli szél.

Balogh József - Most június van



Balogh József
Most június van


Június lett és tanév vége,
Szabadság, barátom, itt a nyár,
a gondokkal, leckékkel félre,
örömünk kapuja tárva már.

Nem kell felelni, izgalom sincs,
és mindennap tovább alhatok,
enyém a tópart, s mekkora kincs,
hogy ismét, megint szabad vagyok!

A bizonyítvány? jó...tűrhető,
majd jövőre...mindent megteszek,
mert a fejem lágya ha benő
- az apuék szerint - bölcs leszek.

Te ébresztőóra, légy nyugodt,
tankönyvek, ti is pihenjetek,
iskolafolyosók szótlanok,
holnaptól várnak vizek, hegyek.

Fürdök majd, fára is mászhatok,
sátorban álmodni jó kaland,
s barátaimmal barangolok,
vagy pecázok, aztán hív a strand.

Most közel három hónapon át
legyen jó idő, ezt akarom,
és úgy kerülöm az iskolát,
hogy majd egy KICSIT várjam NAGYON.

Június van és tanév vége,
s olyan szépek az álmaim,
a táskával, füzettel félre,
ugye, most így van jól, társaim?

Supka Géza - Juno - Június - részlet



Supka Géza
A futó évek margójára – Juno istennő hónapja
Részlet

A június hónap nevének származtatásánál már maguk a rómaiak is zavarban voltak. Egyesek a régi római „Junius”-nemzetség nevéből eredtették, amelynek leghíresebb tagjai: L. Junius Brutus, a római királyság intézményének megszüntetője, továbbá a két fivér – M. Junius Brutus és D. Junius Brutus – voltak, tudvalevőleg Julius Caesar gyilkosai. Miután ez a Marcus Junius Brutus a naptárt reformáló Caesarnak természetes fia volt, lehetségesnek kell tartanunk, hogy az új kalendáriumban róla nevezték el a június hónapot. Amikor azonban ez a Brutus a saját természetes atyját politikai okból meggyilkolta, akkor őt már nem tartották arra méltónak, hogy az egyik hónap az ő nevét viselje, s ettől fogva – főként Ovidiusnak, a költőnek befolyása alatt – Juno istennőről származtatták a hónap nevét. Ovidius kimondottan „mensis Junonius”-nak, Juno istennő havának mondja.

A névnek ez az átmagyarázása annál könnyebben ment, mivelhogy Juno istennő is beletartozott Mars, Venus és Juppiter famíliájába (akiről a márciust, az áprilist és az eredeti május hónapot elnevezték), hiszen Juno istenasszony Juppiter nővére és felesége volt (a római istenek ebben a tekintetben nem nagyon voltak válogatósak), a házasságnak és a születéseknek védőistennője, azonkívül pedig a csillagos égboltnak is királynője.

2017. május 28., vasárnap

Gyermeknap




Gyermeknap



Ők azok akik amíg kicsik annak mutatják magukat akik,

a természet érintetlenül szólal meg bennük.

Csak mi felnőttek vagyunk képesek arra,

hogy másnak mutassuk magunkat mint amik vagyunk.

Amikor készülünk a gyereknapra és köszöntjük őket,

akkor a holnapot, a reménységet és a büszkeséget látjuk bennük.

*

„Játék mindörökké

Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.


Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.


Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messzi útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.”


Radmila Markovic - Hasznos séta az unokámmal



Marković Radmila
Hasznos séta az unokámmal

Kérem a kacsódat, megfogom a kezed,
figyeld, nézzed, rügyeznek az akácfák,
utca vége sem látszik, ott a kanyarnál.
Fürge lábacskáddal ne fuss most előre.


Bizony tudnod kell már, ekkora ovisnak:
mi az egyenes, mi a közel és távol,
nem mindegy ám ki a gyáva, ki a bátor,
előtted, mögötted, mit látunk mi mostan,


hol sima az úttest, hepehupás a táj,
melegen süt le ránk mosolyogva a nap,
ezért vetettük le a sálat, a sapkát.


Kettőnk között, kicsi szívem, különbség van,
Te most drágám alacsony vagy, én magas,
Leszek még én is alacsony, te meg magas.



(Mindhárom unokámnak)


Csősz József - Vasárnap, ismét ünneplőben.



Csősz József

Vasárnap, ismét ünneplőben


Évszakváltó, utolsó, első hétvég`
jeles napját csak a szív-naptár őrzi,
s idő-ritmus nemhogy követi, győzi
ráadás-szeretettel, mint életét.


A májusi fény már nem rád irányul,
húgodra sem, aki távolból hív fel.
Ünnep ez is kacagó gyermekekkel:
a fogalom ma unokákkal társul.


Kinek, mikor, hogyan hozta az élet.
Terv, szándék szerint kezdődött-e minden?
Rejtőző sejtek csak sejtettek velem
sok nemzedékké felnőtt történetet.


A boldogság már bennünk jut a csúcsig,
ifjak szemsugarai jól nyilaznak.
Fülünkben csengő versnek, dalaiknak
hőfokát öröm új skálái mérik.


Frázisként hangzik: minden nap gyermeknap.
Az ünnepelt, kitől folytatást várunk,
ma kényeztetett, előnyt kap általunk,
érzelmekből joggal nagyobbat harap.


De csak akkor, ha őszinte a szavunk,
eszméink velük bátrabban repülnek,
bizalom madárkáit, ha elülnek,
sokáig őrzi színes lelki várunk.


Mysty Kata - Közel van a gyereknap; - Ünnepi dísz, lelketek! ; - Gyerekek voltunk; - Gyermekem



Mysty Kata

Közel van a gyereknap


Közel van a gyereknap...
Ragyog fönn a fényes nap!
Gyerek szíve aranyból,
Nem lesz elég szavakból!


Ez is ünnep, nyarat hoz,
Szeressetek most nagyon!
Könnyes öröm, tisztaság,
Boldog minden eszterág!


Apa, anya, gyerekek!
Isten ott lesz veletek!
Közelében, meglehet,
Örömötök teljesebb!


A Természet és az Egy
Háromszöge éketek!
Gyermekáldás, Szeretet
Gyökere a szerelem!

*

Ünnepi dísz; lelketek!





Édesanyám, fogd a kezem,
Nem félek így együtt Veled!


Édesapám, fogom kezed,
hintán szállok, megérkezem.


Nagyanyó(kám), hívj öledbe,
oly jó itt a közeledben!


Nagyapó(kám), gyere sétálj...
Friss levegő neked sem árt!


Gyertek mind ide gyerekek...
Ünnepi dísz a lelketek!

*

Gyerekek voltunk





Gyerekek voltunk
ma is itt él bennünk...
"Aranyalmák" helyett
"hat-alma-kat" cipelhettünk.
Édes szülénknek csak
fejtörést okoztunk.
Pedig ezt mi soha nem akartuk.
Felnőttek lettünk.
Megért, ha megért
bennünk évek sok harca,
sokkja, kemény sarca;
árát elképzelt jövőbe rakta...
Termését le, meg nem is aratta...
Gyermekeink jövőjét ki biztosítja?
Várja, várja a csodát, "a micsodát?!"
Meg soha nem érti, de keresi a "van s lesz" zálogát!
Kutatja, szólítja Istenét; lesz-e "új nemzedék!?"
Mi újra gyermekké válunk, mert csakis a csodára várunk.

*

Gyermekem





szívem valami erős pengeél
benne életünk őssejtje éldegél
a szívem dús kalászt termő mező
benne léted testőre védelmező
szívem elrejtett sziklakolostor
benne ott van mindig a mentő ostor
a szívem gyógyító angyali üzenet
benne lelkedet orvosló áldott kenet

Szuhanics Albert - Gyermeknapi álmok



Szuhanics Albert
Gyermeknapi álmok

Emlékeim sora
tarka képregény,
arról mikor kicsiny
gyermek voltam én.


E napnak varázsa
örökké enyém,
lelkemben táncra kélt,
élő gyertyafény.


Gyermeknapi álmok,
állatkerti út,
kis cipőben járok
mint rég... ugyanúgy.


Integet egy majom,
rám néz a zsiráf,
oroszlán hangjától
a hideg kiráz!


Anyukám szoknyája
biztos oltalom,
bátran mögé bújok,
magam nem hagyom!


Vidámparkba megyünk,
léggömböt kapok,
szememben szüleim
mosolya ragyog.


Szél lebbenti hajam,
vígan nevetek,
apukám, anyukám
oly jó veletek!

Kun Magdolna - Gyermeknapra



Kun Magdolna

Gyermeknapra



Legyél boldog, nagyon boldog,
mert még ott vannak veled
mindazok az emberek, kik nagyon szeretnek,
s kik féltve vigyázzák, hogy meg ne sértsenek
életutad járván azok a szúrós tövisek,
melyeknek vérző sebeit nem gyógyítják meg,
csak az Istenáldást rád simító szülői kezek.



Legyél boldog, nagyon boldog,
mert még óvják léptedet,
azok akik éjszakánként érted könnyeznek,
s kiknek minden egyes imaszavuk azért esdekel,
hogy szomorúság szíved ne sorvassza el,
hisz ők is addig örülnek e földi életnek,
míg te ragyogsz szemükben csillagfényeket.


Weöres Sándor - Mi volnék; - Regélő



Weöres Sándor
Mi volnék

Tűzben fa parazsa volnék,
vízben puha moha volnék,
légben jegenyefa volnék,
földön anyám fia volnék.

Szélben libapihe volnék,
kasban puha csibe volnék,
erdőn galagonya volnék,
otthon apám fia volnék.
*
Regélő

Három görbe legényke, róka rege róka,
Tojást lopott ebédre, róka rege róka,
Lett belőle rántotta, róka rege róka,
A kutya lerántotta, róka rege róka.

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
Másik meg a fajtáját, róka rege róka,
Harmadik az ükapját, róka rege róka,
Hozzávágta kalapját, róka rege róka.

Lázár Ervin - Bőbeszédű Anasztáz



Lázár Ervin
Bőbeszédű Anasztáz

Bőbeszédű Anasztáz, mint a neve is mutatja, mindig beszélt. Álltában, ültében, bánatában, örömében, ingben, nagykabátban – egyszóval talán még álmában is, mindig csak beszélt és beszélt és beszélt.
Zuhogtak belőle a szavak, mint a jégeső, mint a nyári zápor, áradtak, pörögtek, örvénylettek. Gátja-szakadt folyó vize, olvadt acél a szétrobbant kohóból, Niagara-vízesés, szóforgószél, szóvihar, szótájfun.
Bimm-bumm-zii-zuu, igék és főnevek, piff, alanyok, puff, állítmányok, tört lábú jelzős szerkezetek, sánta állítások, vaksi kérdések. Jaj, az összetett, jaj, az egyszerű, jaj, a félmondatok!
Mindenki befogta a szemét, befogta a fülét, mindenki behúzódott csigaházába, magára zárt ajtót, ablakot.
Nem tudtak hová lenni Bőbeszédű Anasztáz szavai.
Befogott fülek, befogott szemek, zárt csigaházak, csukott ajtók, csukott ablakok. Bőbeszédű Anasztáz szavai fáradtan a földre hanyatlottak, szétterültek, hullámzottak.
Előbb Anasztáz bokájáig,
aztán a térdéig,
aztán a derekáig,
na, már a melle közepéig!
Ni, már nyakig áll a szótengerben!
Hé, Anasztáz, jó lesz vigyázni, belefulladsz!
Na, végre Anasztáz is észrevette, de ahelyett, hogy elhallgatott volna, felkiáltott: NEM LÁTJÁTOK, HOGY MEGF… és éppen ennyi kellett csak a szótengerhez, hogy Anasztázt a feje búbjáig ellepje. Ha talán annyit kiált, hogy: SEGÍTSÉG!? De nem annyit kiáltott.
Kapálódzott, ugrált szótengere felszíne alatt, és bugyborékolt (úgy látszik, még odalent is beszélt az istenadta), de mindhiába, csak megfulladt szegény.
Most ott hánykolódik szótengere dühödt hullámaiban, vad jelző-hinarak tekergőznek a dereka köré, mellét névutó-mohák pikkelyezik, kötőszó-algák telepszenek szétterült hajára, arcára számnév-homok szitál.
Hallgat Anasztáz, végre csönd van.
Kinyílnak a fülek, a szemek, a csigaházak, ajtók, ablakok. Az emberek okos szóra várnak.

Csukás István - Kócbaba



Csukás István
Kócbaba

Volt egyszer egy kócbaba,
kenderkóc volt a haja,
csutka volt a dereka,
ilyen volt a kócbaba.


Mindig készült sétálni,
tán vőlegényt találni,
a haját kisütötte.
a száját kiföstötte.


Tükör előtt illegett
nap-nap után eleget,
mikor végre elindult,
az ég éppen beborult.


Ahogy sétált kevélyen,
szemébe nézett mélyen,
suszterinas, péklegény,
- az fiatal, ez meg vén!


Aztán jött egy katona,
puskája volt, meg lova,
ránézett a kócbaba,
s elment vele moziba.