Egyed Emese - A kert kapujára

Egyed Emese

A kert kapujára

Ne félj, ne félj: leánderek,
tuják, fenyő, juhar
lombja susog, ha sír a csönd -
véd madaraival.

Ne félj: a ház meséje szól
a rózsakapuból,
a kővázák, az oszlopok,
a teraszok alól.

Mesélj magadról, szólj te is,
tűnj homályból elő,
ragyogj, mint vadvíz fodra közt
pikkely és drágakő.

Ne félj, örömhírt is veszünk,
már útra kelt feléd
megújította lelked is:
arcát és köntösét.

Fehér lépcső, hűvös falak:
békesség járja át!
Kívánd, hogy itt teremtse meg
a jókedv otthonát –

Ha lomb és szél találkozik,
s ha nem véletlenül -
ha láng és víz ölelkezik,
s az álom sem kerül –

tán nem hiába volt rigó,
és surrant fű között,
nem hiába, hogy kert és szív
zenébe öltözött,

nem volt hiába bánatunk
ötven nap ünnepén,
a megfejtésben részt veszünk.
Az Úr. Meg Te. Meg én.