Áprily Lajos
A februári hó dalol
Fehér testem fagyban
feszül,
hajnal körül jegesre
hül.
A róka-talp, a
nyúl-köröm
megcsúszik sima
börömön.
De dermedt testem
érzi már,
hogy egyszer eljön
egy sugár.
Ezer sugár jön,
millió,
s dalolni kezdek én,
a hó!
Ma még erecskét
csörgetek,
de holnap rönköt
görgetek.
A vízmosáson,
szirtközön
lerontok, mint zúgó
özön.
Reszkess, te part,
hökkenj, te gát,
száguldok már a síkon
át.
Tengerré nö folyó,
patak,
s a vészharangok
konganak!
*
Tavaszi fény
Fiatal isten: szöke
fény
tüzet lobogtat
érkezöben.
Ma kilopnám a két
szemed
a kerepesi temetöben.
Én fénytelen verem
vagyok,
az én szememben
mélabú van.
Mit keressen a
napsugár
fényfullasztó sötét
hamuban?
Te nem gondolnál
holtra ma,
benned heves dal volt
az élet.
A tavasz
villám-árama:
gyújtogató, piros
kíséret.
E lázzal torzuló
világ
nem tükrözödött soha
szebben.
Kacagó nök, tavaszi
fák
meggyúltak a te két
szemedben.
Kilopnám most a két
szemed:
a tüz egy szikrát
erre dobna -
s homokba fulladt
holtszened
nagyot lobogva
felragyogna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése