Áprily Lajos
Két út
Októberi tarka fák közt
hegyvidéken vitt az utam
s áldott testű ifjú asszony
lassan szembe jött velem.
Jött a völgy felől pihegve,
arca meggyulladt a szélben.
Így vitt engem is, mesélte,
hegy felé az én anyám.
Vitt a hűlő postaréten
szívdobogva nagyanyámhoz
(régi tornyú városvégen
házikóban éldegélt,
télre gondolt, téli fára,
unokára és halálra
s várva-várta jöttömet).
Útra súlyos testü voltam,
neki mégis könnyü voltam,
mert örömmel hordozott.
Vitt az őszben nagyanyámhoz,
hegyre-forradt házikóba,
míg november meghozott.
Istenem, be furcsa most így:
völgy felé a tarka fák közt
holt anyámat én viszem.
Viszem őszben és havakban,
viszem halkan és titokban:
őt se lássa senki sem.
Istenem, be kicsi test volt,
súly alig volt két karomnak,
s most mint vén, zuhant harangnak,
mélybehúzó súlya van.
Jött a hóhozó november,
ő világra hozta testem,
én megszülni nem fogom.
Harangsúlyú kicsi testét
hordozom, csak hordozom.
hegyvidéken vitt az utam
s áldott testű ifjú asszony
lassan szembe jött velem.
Jött a völgy felől pihegve,
arca meggyulladt a szélben.
Így vitt engem is, mesélte,
hegy felé az én anyám.
Vitt a hűlő postaréten
szívdobogva nagyanyámhoz
(régi tornyú városvégen
házikóban éldegélt,
télre gondolt, téli fára,
unokára és halálra
s várva-várta jöttömet).
Útra súlyos testü voltam,
neki mégis könnyü voltam,
mert örömmel hordozott.
Vitt az őszben nagyanyámhoz,
hegyre-forradt házikóba,
míg november meghozott.
Istenem, be furcsa most így:
völgy felé a tarka fák közt
holt anyámat én viszem.
Viszem őszben és havakban,
viszem halkan és titokban:
őt se lássa senki sem.
Istenem, be kicsi test volt,
súly alig volt két karomnak,
s most mint vén, zuhant harangnak,
mélybehúzó súlya van.
Jött a hóhozó november,
ő világra hozta testem,
én megszülni nem fogom.
Harangsúlyú kicsi testét
hordozom, csak hordozom.
*
November, II
1
Még fény ölel, remegő sugarak.
De szél jár és levelek hullanak.
El ne seperje innen senkise:
A teraszunk őszi poézise.
2
Hív a pirók. Egyhangú, bús a dal.
November hangja. Vajon hova csal?
Egy mélabús meseországba tán,
ahol ezer pirók süvölt a fán.
3
Hosszúra nyúlt az út, anyám,
sok volt a seb, s a béke késett.
S ma mégis, mégis köszönöm
világra szülő szenvedésed.
1
Még fény ölel, remegő sugarak.
De szél jár és levelek hullanak.
El ne seperje innen senkise:
A teraszunk őszi poézise.
2
Hív a pirók. Egyhangú, bús a dal.
November hangja. Vajon hova csal?
Egy mélabús meseországba tán,
ahol ezer pirók süvölt a fán.
3
Hosszúra nyúlt az út, anyám,
sok volt a seb, s a béke késett.
S ma mégis, mégis köszönöm
világra szülő szenvedésed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése