Ecsedi Éva - Látom, hogy ...

Ecsedi Éva

Látom, hogy …

Látom, hogy…
arcomba folynak az álmok,
lassan csorogva, árkot vésve
százéves mocsokba...
Merre keressem az utat,
mi végre villan agyamba tudat?
Látom, hogy
hervadt virág díszít sírokat,
elfeledett ősök halmai alá kúszik
porladó csontvázig…
Látom, hogy
kopott kokott, zsoldos, hóhér, balga,
szunnyadó vére alvad,
nem moccan a zajra, míg
kilopja az éj, fényét szeméből.
Látom, hogy
himlő mi fekete volt
holttá merevített elevent, mozgót.
Látom, hogy
eltemetett mélyre a kor, szertelen
szerelmet, vad kéjt, aggszüzet,
pokoltüzet.
Látom, hogyan
járja sátáni táncát a Hold,
álmodja milyen szép volt
vászonra festett szennye a létnek.
Látom, hogy
sorban vonulnak vének,
porban, meztélláb, bőrük aszott,
ráncos-halott, bűzös leheletük
lelkeket őrlő daráló.
Látom, hogy
málló vakolat pereg,
elered az eső, eltűn az idő,
tort ül a vendég a sereg.
Látom, hogy
arcukba folynak az álmok…
Ahová nem ér el a képzelet,
oda mennek múltat álmodó emberek…