Grigó Zoltán
Hiányod felsikolt
Itt hallgatsz bennem,
már nagyon régen,
a számat összeszorítom és itt a mélyben
ölellek én téged és lelkemben felzokog
az érzés, felkiált, felsikolt, hogy Hiányzol!
Hiányzik az ölelésed, minden kis szavad,
a nevetésed, ahogy szemedbe hull hajad,
a mozdulat, ahogy poharad szádhoz emeled,
és kezeden megfeszülnek az apró kis erek,
amikor az asztal felett hozzám áthajolsz,
mosolyogsz rám közben és én érzem illatod,
ahogy melled megrezzen, ha a kezemhez ér
és ereinkben száguldani kezd el a vér,
hiányzik minden érzés, minden szép pillanat,
de itt él bennem mélyen és sokszor megragad,
látlak magam előtt, látom szemeid fényét,
hallom távolból szólni hangod lágy zenéjét.
De az esti csendben, már csak magam vagyok,
néhány régi fénykép, meg egy kihúzott fiók,
kicsit nézem őket, a szememet behunyom,
a hirtelen sötétben, hiányod felsikolt.
a számat összeszorítom és itt a mélyben
ölellek én téged és lelkemben felzokog
az érzés, felkiált, felsikolt, hogy Hiányzol!
Hiányzik az ölelésed, minden kis szavad,
a nevetésed, ahogy szemedbe hull hajad,
a mozdulat, ahogy poharad szádhoz emeled,
és kezeden megfeszülnek az apró kis erek,
amikor az asztal felett hozzám áthajolsz,
mosolyogsz rám közben és én érzem illatod,
ahogy melled megrezzen, ha a kezemhez ér
és ereinkben száguldani kezd el a vér,
hiányzik minden érzés, minden szép pillanat,
de itt él bennem mélyen és sokszor megragad,
látlak magam előtt, látom szemeid fényét,
hallom távolból szólni hangod lágy zenéjét.
De az esti csendben, már csak magam vagyok,
néhány régi fénykép, meg egy kihúzott fiók,
kicsit nézem őket, a szememet behunyom,
a hirtelen sötétben, hiányod felsikolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése