Koszpek Ferenc - Lőj!

Koszpek Ferenc
Lőj! 

Másért kelő nap ragyog a kék égen,
mert ha életem merő zagy, mért égjen,
mért mutassa meg az egy igaz utat,
ha szívem a távolba mered, s kutat?
Mért az kell, mi nem lehet ma az enyém?
Soha nem elég nekem, ami nem ég,
nem jó a parázs, csak a láng kellene?
Kísért a magány, vagy a vágy szelleme
űz velem otromba tréfát? Elhittem,
hogy a közeledő távol nem libben,
nem illan el, nem takarja el árnyék,
az marad, mire vágytam, s mindig vágynék.
Reményem talán nem marad hiába,
s bár önként léptem be ebbe az igába,
tettemet nem parancs, s nem szó vezette,
szívemet feltettem a szálkeresztre...