Fénytörés
Novemberi alkonyon
Csak egy pillanat
volt, mikor
Aranyló hajad zuhataga beárnyékolt,
Mely úgy esett alá, mint kóbor levél,
Ha elmúlni kész.
És elmúlnék én is
Százszor ajkadon, mert bíbor festi
Ajkad mámorát, s ringó kebleiddel
Hajszolsz szerelmesen,
De már enyhül, fárad
Az ég alja, s bagoly szárnyaival
Ölel körül minket az örök szerelem
Virágzó csendje,
Mert nem jajgatnak a fák,
És nem jön több szó nyelvemre,
Mert hűvös van, s az avaron mélyen
Megbújik a hideg este.
Aranyló hajad zuhataga beárnyékolt,
Mely úgy esett alá, mint kóbor levél,
Ha elmúlni kész.
És elmúlnék én is
Százszor ajkadon, mert bíbor festi
Ajkad mámorát, s ringó kebleiddel
Hajszolsz szerelmesen,
De már enyhül, fárad
Az ég alja, s bagoly szárnyaival
Ölel körül minket az örök szerelem
Virágzó csendje,
Mert nem jajgatnak a fák,
És nem jön több szó nyelvemre,
Mert hűvös van, s az avaron mélyen
Megbújik a hideg este.
*
November
vörös éj csordul fakó
fénnyel
felettem harsognak a mindenszentek
s hámló mosolyuk csak egyszer él
talán te is így érzed:
nem vagy elég hordozni őket
anyátlan dohos ruhában
fárad az eső és megreped
felettem harsognak a mindenszentek
s hámló mosolyuk csak egyszer él
talán te is így érzed:
nem vagy elég hordozni őket
anyátlan dohos ruhában
fárad az eső és megreped
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése