2012. november 29., csütörtök
Kondra Katalin - Az én Szeretet Himnuszom
Kondra Katalin
Az én Szeretet
Himnuszom
Mindegy is az hogyan
szólok,
Mert ha nem töltik meg szavaimat tiszta érzések
Csak kopogó kővé lesz minden szavam.
Lehetek bármilyen művelt
Ismerhetem a világ összes titkait
Lehetek olyan erős, mint a szikla
És rendíthetetlenül biztos bármiben
Ha nem érzek semmit ott legbelül
Ha üresség van a szívemben.
A szeretet több mint puszta érzés:
A szeretet önként vállalt elfogadás
A szeretet mindig ad, sohasem követel
Nem tesz különbséget, mindenkié…
Nem tűr gonoszságot, ármánykodást
Csak az igazságot hirdeti.
A szó egyszer elhalkul
Végesek a gondolatok
Elapad a szavakat árasztó folyó
Bármeddig élünk, sem tudunk meg mindent
Nincs emberi tökéletesség csak a szeretet.
Mikor gyermek voltam minden egyszerű volt
A világ kicsi és mind az enyém.
Most olyan távoli, elérhetetlen és ijesztő
Félek. Nem úgy, mint a gyermek, aki nem tudja mitől
A horizont tisztul, már kezdem érteni…
Bár még homályos előttem, de tudom
Hogy egyszer majd minden világos lesz
Mint a nap, tündöklő, mint a fény és
Addig is van dolgom elég:
Hit, Remény, Szeretet lett a vezérfonalam
És mind közül a legfontosabb a Szeretet.
Mert ha nem töltik meg szavaimat tiszta érzések
Csak kopogó kővé lesz minden szavam.
Lehetek bármilyen művelt
Ismerhetem a világ összes titkait
Lehetek olyan erős, mint a szikla
És rendíthetetlenül biztos bármiben
Ha nem érzek semmit ott legbelül
Ha üresség van a szívemben.
A szeretet több mint puszta érzés:
A szeretet önként vállalt elfogadás
A szeretet mindig ad, sohasem követel
Nem tesz különbséget, mindenkié…
Nem tűr gonoszságot, ármánykodást
Csak az igazságot hirdeti.
A szó egyszer elhalkul
Végesek a gondolatok
Elapad a szavakat árasztó folyó
Bármeddig élünk, sem tudunk meg mindent
Nincs emberi tökéletesség csak a szeretet.
Mikor gyermek voltam minden egyszerű volt
A világ kicsi és mind az enyém.
Most olyan távoli, elérhetetlen és ijesztő
Félek. Nem úgy, mint a gyermek, aki nem tudja mitől
A horizont tisztul, már kezdem érteni…
Bár még homályos előttem, de tudom
Hogy egyszer majd minden világos lesz
Mint a nap, tündöklő, mint a fény és
Addig is van dolgom elég:
Hit, Remény, Szeretet lett a vezérfonalam
És mind közül a legfontosabb a Szeretet.
B. Huszta Irén - Depresszió
B. Huszta Irén
Depresszió
semmi szélén üldögélve
lógatom a lábam
ott hol eddig életemben
még sohasem jártam
mert mindig volt valahová
valamerre menni
most érzem hogy nincs semerre
és nincs semmit tenni
miért hova merre hogyan
egyikre sincs válasz
sehol lenni lenne most jó
hol semmi sem fájhat
Mészöly Gábor - Pocsolya
Mészöly Gábor
Magányos pocsolya.
Ahogy a keréknyomban
lassan a víz összeáll.
Nincs múltja, nincs semmi oka,
Ha belelépsz, csak fröccsen a sár.
Nincs jövője sem, nem lesz belőle tenger,
Még az árkot sem éri el.
Marad csak hűvös latyak,
De a zavaros vízben, vagy tán az iszap alatt
Még mindig óceánról mereng,
Végtelenről, zúgó patakokról,
Folyókról, kikötőkről. És hajókról a tengeren.
De itt maradt,
és nem érzi már a végtelen ígéretét.
Mindössze annyi történt,
Hogy átgázolt rajta egy kerék.
Még csillog picit, ahogy tükrével játszik a szél,
De vége, mert itt az alkonyat,
És hajnalra hártyát von rá az őszi dér.
Ahogy a keréknyomban
lassan a víz összeáll.
Nincs múltja, nincs semmi oka,
Ha belelépsz, csak fröccsen a sár.
Nincs jövője sem, nem lesz belőle tenger,
Még az árkot sem éri el.
Marad csak hűvös latyak,
De a zavaros vízben, vagy tán az iszap alatt
Még mindig óceánról mereng,
Végtelenről, zúgó patakokról,
Folyókról, kikötőkről. És hajókról a tengeren.
De itt maradt,
és nem érzi már a végtelen ígéretét.
Mindössze annyi történt,
Hogy átgázolt rajta egy kerék.
Még csillog picit, ahogy tükrével játszik a szél,
De vége, mert itt az alkonyat,
És hajnalra hártyát von rá az őszi dér.
Gősi Vali - Időtlenségbe őszülőn
Gősi Vali
Időtlenségbe
őszülőn
Ma még a fényre árny
vetül,
holtak emléke menekül
velem,
hideg szobor -
viasztetem -
a tűnő jelen: ajkamra
dermedő szó.
Rideg-fehér vánkoson
legfeljebb
könnyes lenyomatom
hagyom…
Foszló anyag vagyok:
múlt
és jelen nélkülem
rohan tovább.
Sötétben vonszolom
magam,
öles, csábító
tegnapok fakó
nyoma vet árnyat
sápadt,
tetszhalott
holnapomra.
Kifakad könnytelen,
kiszáradt
arcomon, félénken
átoson,
és beledermed a
súlyos létbe
torz szobor-mosolyom.
Arcomra fagyott szó
leszek.
örökül végül ennyit
hagyok?
Némán és vakon
lépdelek,
mögöttem fakó
emlékhegyek,
valószínűtlenül
távoli, áttetsző
múlt-pillanat sodor a
végtelen felé,
ahol minden mérhető
eltűnik
nyomtalan, valahol
túl az anyaglét
kőfalán, ahol tűnt,
földi árnyakat
nem siratnak tovább a
mindenségben
örökké létező anyák.
Anya legyek csak -
időtlenségbe őszülő
folytatás.
dr. Szeicz János - Már távolról nézem
dr. Szeicz János
Már távolról nézem
Mi létezik, az múlik
is, hiszen
haldoklanak a fényes csillagok,
mikor a reggel újjászületik.
Emlékeimmel én is így vagyok.
Szívem ábrándjai bár szöknek,
dal fakad még múltam sóhajából,
ám unó szavakból font versnek
nem jutott forró romantikából.
A múltba visszanézve kérdem:
miként veszett el annyi jó napom?
Rég kiszáradt tollam csak hever,
nem fűti többé semmi a dalom.
Kicsiny világom szegletéből
néha hiszem, a mindenséget látom,
de mikor porszemként elmúlok,
életem két szám lesz csak fejfámon.
Távolról nézem már e létet,
nem izgatnak rejtélyes holnapok,
amit még látok és tapasztalok,
magamba zárom, s bölcsen hallgatok.
haldoklanak a fényes csillagok,
mikor a reggel újjászületik.
Emlékeimmel én is így vagyok.
Szívem ábrándjai bár szöknek,
dal fakad még múltam sóhajából,
ám unó szavakból font versnek
nem jutott forró romantikából.
A múltba visszanézve kérdem:
miként veszett el annyi jó napom?
Rég kiszáradt tollam csak hever,
nem fűti többé semmi a dalom.
Kicsiny világom szegletéből
néha hiszem, a mindenséget látom,
de mikor porszemként elmúlok,
életem két szám lesz csak fejfámon.
Távolról nézem már e létet,
nem izgatnak rejtélyes holnapok,
amit még látok és tapasztalok,
magamba zárom, s bölcsen hallgatok.
Hajdu Mária - Melankólia
Hajdu Mária
Szőlőszemek vére cseppen,
búcsúzik a nyár.
Madár bújik őszi kertben,
mind azt mondja: - kár!
Virág hervad, levél hullik
elalszik a táj.
Napról-napra tovább nyúlik
az éjszaka vár.
Eső csapkod, szél kavarog
sápad már a Nap.
Hegygerincen tél csavarog,
közelít a fagy.
búcsúzik a nyár.
Madár bújik őszi kertben,
mind azt mondja: - kár!
Virág hervad, levél hullik
elalszik a táj.
Napról-napra tovább nyúlik
az éjszaka vár.
Eső csapkod, szél kavarog
sápad már a Nap.
Hegygerincen tél csavarog,
közelít a fagy.
Torma Zsuzsanna - A boldogság titka
Torma Zsuzsanna
A boldogság titka
A boldogság titka: vágyakozás nélkül gyönyörködni. (F. H. Bradley)
Ez a gondolat sok mindent magában foglal. Ahhoz, hogy vágyakozás nélkül gyönyörködhessünk, el kell terveznünk és meg kell alkotnunk magunk, vagy mások segítségével mindazt, amiben utána gyönyörködhetünk. Tennünk kell, és nem vágyakozni a gyönyör tárgya után.
Ha végig sétálunk egy erdei úton vagy egy parkon, gyönyörködünk a lombos fák, bokrok láttán, a madarak csicsergése hallatán, és közben úgy érezzük, hogy ezért semmit nem kell adnunk, ez mind nekünk lett kitalálva. Pedig ahhoz, hogy így érezhessünk, mindannyiunknak kellene tenni valamit. Az erdészek, a vadõrök, a parkõrök, az ott dolgozók külön-külön is sokat tesznek azért, hogy mindenütt minden gondozott legyen. S nekünk, akik végig sétálunk az erdõn, a mezõn, a parkokon, az a kötelességünk, hogy ez a rend mindenütt mindig megmaradhasson. Nem kellene semmit eldobálni, hogy azután a szél mindenhova elvigye s szemetet. Mert semmit sem ér a mindennapi munka, ha mindig lesznek olyanok, akik anélkül szeretnének gyönyörködni a körülöttük lévõ dolgokban, hogy maguk nem tesznek érte semmit. Pedig néha csak annyit kellene tenni, hogy bizonyos dolgokat nem kellene megcselekedni!
Lehet, hogy õk nem is igazán boldogok. Lehet, hogy vágyakoznak bizonyos dolgok után, de nem tudják a boldogság titkát. Azt, hogy gyönyörködni igazán a saját kezünk által végzett munka eredményének lehet. De ez a munka alkotó és ne romboló legyen!
Ezért, mindenkinek a maga módján, lehetõségein belül arra kellene törekedni, hogy a mások keze nyomán létrejött szép dolgok ne sérüljenek azáltal, hogy bárki bármivel elronthassa, beszennyezze. Mert egy rövid élet is sok ahhoz, hogy mindent elrontsunk magunk körül, de több élet sem elég arra, hogy helyrehozzuk azt, amit elrontottunk. És mivel egy életünk van a földön, igyekezzünk e rövid idõ alatt mindig úgy élni, úgy cselekedni, hogy mindig, mindenben csak gyönyörködni tudjunk. Vágyakozás nélkül.
2012. november 24., szombat
Szomorúfűz - Virágok - A természet csodái
Szomorúfűz
Virágok – A természet
csodái
A természet ragyogó
csodái
Szirmaikon arany
sugárszálak
A szemekben öröm,
fények,
Csillogó színekben
fénylenek
Illatukkal, szépségükkel
elvarázsolnak
A virágok mosolyától
szeretet, szépség járja át lelkünket. Fények, ragyogó színek, kedvesség, báj –
körbefonja szívedet. Az azúrkék égbolt alatt megváltoztatják a hangulatodat,
örömet nyújtanak, dalolnak, melódiákat közvetítenek feléd, a szeretet, s a
szépség melódiáit.
A virágok állandóan
változók. A pici magtól – fejlődik – szirmokat bontva - egészen a hervadásig –
virág. Kezdve a téltemetőtől – a hóvirágtól az utolsó krizantémig, minden
évszaknak meg van a maga virága, amelyek egész évben csodákat nyújtanak.
Boldogságot, örömet, szépséget adnak életünkbe. Hajnali harmat fürdeti
szirmait, mézízű, vagy kesernyés illatait hozza felénk az enyhe szellő, vagy a
forr szél. Ragyogó, tarka színekben pompáztatja
a kerteket, a tereket, a mezőt, a rétet, a hegyeket. Aranyként, ezüstként,
gyémántként ragyogtatja a Nap fénye. A virágok dalolnak, elnyílnak, belőlük
koszorút fonnak. Buja illatukkal elbódítják a méheket, bogarakat, szépségükkel
hálát rebegnek, beszélgetnek, mesélnek egymásnak és az őket szerető, ápoló,
róluk gondoskodó embereknek.
Rózsák és nefelejcsek
– a legegyszerűbb, csodaszép kis kedvencek szirmait csókolják a Nap édes
sugarai. Oly szépek, kecsesek, a szívekbe szeretetet, boldogságot hoznak.
Pillecsók érinti kelyheiket.
Virágok nélkül – a
természet – szürke, nincstelen.
*
"Féltve óvj
minden virágot!
Amikor egy virág magját elültetjük,
Tudjuk róla, hogy piciny és sérülékeny.
Mégsem mondjuk, hogy gyökértelen,
Képtelen lesz kihajtani.
Magként bánunk vele, termékeny
Földdel borítjuk és locsolgatjuk.
Amikor első, gyenge hajtásai
Előbújnak a földből, nem ítéljük
Fejletlennek, elmaradottnak.
Bimbóját sem kritizáljuk azért, mert
Szirmait nem nyitja ki rögtön.
Ámulva figyeljük a csodát, ahogy
Fejlődik, s megadunk neki mindent,
Ami növekedéséhez szükséges.
A virág attól fogva, hogy pici mag,
Egészen elhervadásáig: virág.
Közben pedig hordozza
A kiteljesedés lehetőségét.
Állandóan változik, fejlődik, mégis
Bármelyik állapota minden percében
Tökéletes: éppen úgy, ahogy van,
Lélekkel fordulj a virág felé!"
Amikor egy virág magját elültetjük,
Tudjuk róla, hogy piciny és sérülékeny.
Mégsem mondjuk, hogy gyökértelen,
Képtelen lesz kihajtani.
Magként bánunk vele, termékeny
Földdel borítjuk és locsolgatjuk.
Amikor első, gyenge hajtásai
Előbújnak a földből, nem ítéljük
Fejletlennek, elmaradottnak.
Bimbóját sem kritizáljuk azért, mert
Szirmait nem nyitja ki rögtön.
Ámulva figyeljük a csodát, ahogy
Fejlődik, s megadunk neki mindent,
Ami növekedéséhez szükséges.
A virág attól fogva, hogy pici mag,
Egészen elhervadásáig: virág.
Közben pedig hordozza
A kiteljesedés lehetőségét.
Állandóan változik, fejlődik, mégis
Bármelyik állapota minden percében
Tökéletes: éppen úgy, ahogy van,
Lélekkel fordulj a virág felé!"
Gyökössy Endre- Virágok virága
Gyökössy Endre
Virágok virága
Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!
Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elűzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.
Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!
Ady Endre - Őszi, forró virág-halmon
Ady Endre
Őszi, forró
virág-halmon
Forró virág-halmon,
Déli Nap-özönben
Hallgatom, hallgatom
A virág-tereferét.
Röhögő pirosak,
Epés violásak,
Csillogó fehérek
Viszik harsányan a szót.
Filozófus kékek,
Haragos zöld mályvák,
Gunyoros vörösek
El-elszólják magukat.
Csak egy virág hallgat,
Szinte-szinte ölnyi,
Sárga, őszi rózsa,
Büszkén lógatja fejét.
Virág-gyötrelemnek,
Virág-gondolatnak
Átkos hordozója,
Bánatos, szép, nagy fejű.
Déli Nap-özönben
Hallgatom, hallgatom
A virág-tereferét.
Röhögő pirosak,
Epés violásak,
Csillogó fehérek
Viszik harsányan a szót.
Filozófus kékek,
Haragos zöld mályvák,
Gunyoros vörösek
El-elszólják magukat.
Csak egy virág hallgat,
Szinte-szinte ölnyi,
Sárga, őszi rózsa,
Büszkén lógatja fejét.
Virág-gyötrelemnek,
Virág-gondolatnak
Átkos hordozója,
Bánatos, szép, nagy fejű.
Pákozdi Sarolta /Mamuszka/ - Vadvirágos erdők mélyén ...
Pákozdi Sarolta
/Mamuszka/
Vadvirágos erdők
mélyén ...
Gyere velem az erdőbe
vadvirágot szedni,
oda, hol a patakocska
nincs is olyan messzi...
A patakban fürge halak
vígan fickándoznak,
Vízre hajló fűzfaágak
szélben bólintgatnak.
Oda, hol a lombsuttogás
rigófüttyöt hallgat,
csókolódzó vadgalambok
puha fészket raknak.
Az ösvényre alkonyatkor
bágyadt fények hullnak...
Vadvirágos koszorúval
hajad ékesítem,
átkarollak, édes szóval
szerelmedet kérem.
Ott súgd meg, hogy te is szeretsz,
velem akarsz élni,
a természet templomában,
szent esküd ígéri...
Leszáll az est az erdőre,
fénylik az ég széle,
ezt a csodás boldogságot
őrizzük örökre.
Vadvirágos erdő mélyén
boldogságot szedtünk.
vadvirágot szedni,
oda, hol a patakocska
nincs is olyan messzi...
A patakban fürge halak
vígan fickándoznak,
Vízre hajló fűzfaágak
szélben bólintgatnak.
Oda, hol a lombsuttogás
rigófüttyöt hallgat,
csókolódzó vadgalambok
puha fészket raknak.
Az ösvényre alkonyatkor
bágyadt fények hullnak...
Vadvirágos koszorúval
hajad ékesítem,
átkarollak, édes szóval
szerelmedet kérem.
Ott súgd meg, hogy te is szeretsz,
velem akarsz élni,
a természet templomában,
szent esküd ígéri...
Leszáll az est az erdőre,
fénylik az ég széle,
ezt a csodás boldogságot
őrizzük örökre.
Vadvirágos erdő mélyén
boldogságot szedtünk.
Szuhanics Albert - Virágeső
Szuhanics Albert
Virágeső
Virágesőt küldök én
neked,
minden virág ünnepel
veled.
Táncra kelő szirmok
árja int,
ha szép szemed reájuk
tekint.
Virágeső hull az
égből rád,
mindegyik friss,
harmatos virág.
Az illatuk áramlik
tova,
ahová száll boldogság
hona.
Virágeső a
szeretetem,
maradjon meg, amíg
élsz velem!
Azon túl is áldjon
meg az ég,
azt kívánom, mindig boldog
légy!
Virágesőt küldök te
neked,
együtt nézem azt én
te veled.
Táncra kelünk, hull a
sok szirom,
lágy keringő
virágszirmokon...
Virágeső-illat bódít
el,
s a külvilág
megszűnik ha kell.
Hullt szirmokon
fénylik lábnyomunk,
ébren vagyunk, vagy
csak álmodunk?
Virágeső, száll a sok
szirom,
míg véled én hűs
pezsgőt iszom.
Nefelejcs-ár, kékíti
egünk,
nárcisz kórus énekel
nekünk.
Virágeső, margaréta
hull,
s itt megannyi
rózsaszál virul.
Száz orgona és
akácvirág,
önzetlenül ontja
illatát...
Virágesőt küldök én
neked,
így kívánok hosszú
életet!
Minden vágyad, adja
meg az ég,
kívánok sok
boldogságot még!
Tolcsvay László - Csak egy kék színű virág
Tolcsvay László
Csak egy kékszínű
virág
Soha semmire nincs
időnk, olyan gyorsan jár a nap
Én is nagyon ritkán látom a barátaimat
Künn az utcán annyi ember, szinte alig férnek el
Egyszer találkoznunk kéne, hát holnap gyertek el!
Csak egy kékszínű virág, ennyi a jelünk
Aki jön, mind barátunk és boldog lesz velünk
Csak egy kékszínű virág, mit a kezedben hozol
Csak egy kékszínű virág, s már hozzánk tartozol
A városszéli réten fényes nagy tüzet rakunk
Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk
Dombok alatt szól az ének, fejünk felett az est leszáll
Mosolyunkat továbbviszi mind, aki arrajár
Minket nem érdekel hajszín és az emberek kora
Nekünk egy dolog a fontos: a barátok szava
Nefelejcs vagy búzavirág minden földön megterem
Hozzátok a virágokat, de mindegyik kék legyen!
Én is nagyon ritkán látom a barátaimat
Künn az utcán annyi ember, szinte alig férnek el
Egyszer találkoznunk kéne, hát holnap gyertek el!
Csak egy kékszínű virág, ennyi a jelünk
Aki jön, mind barátunk és boldog lesz velünk
Csak egy kékszínű virág, mit a kezedben hozol
Csak egy kékszínű virág, s már hozzánk tartozol
A városszéli réten fényes nagy tüzet rakunk
Beszélgetünk örömszóval, vagy jókat hallgatunk
Dombok alatt szól az ének, fejünk felett az est leszáll
Mosolyunkat továbbviszi mind, aki arrajár
Minket nem érdekel hajszín és az emberek kora
Nekünk egy dolog a fontos: a barátok szava
Nefelejcs vagy búzavirág minden földön megterem
Hozzátok a virágokat, de mindegyik kék legyen!
.kaktusz - Virág-teremtő
.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
mikor a teremtő a
virágot
a föld lakóinak adta,
talán nem is kinyílt
állapotban,
nem volt az még
készen,
el a földön a magjait
szórta,
lehet, hogy épp
meglepetésnek,
születésnapi
ajándéknak szánta,
hogy benne a teremtés
csodáját
maga az ember is
meglássa:
miként lesz a magból,
az élettelennek
tűnőből
csodálatos,
szebbnél szebb,
illatosabbnál
illatosabb virág:
az elsők,
akik fejüket a
földből kidugták
nagy ámulatot
kelthettek, bennük
az ajándékozott
megláthatta
az isteni hatalmat…
és az embert talán
teremtette önmaga
örömére,
vagy talán nem is
embert,
csak magot szórt a
földre,
amit ő figyel
mérhetetlen
bizalommal,
magot, amelyik
kicsírázik,
növekszik, borul
virágba,
a formát megkapja,
de az még csak a
külső,
ahhoz még belül is
meg kell érni,
hogy a magból valódi
termés legyen...
próbálkozik az ember
jósággal, munkával,
szorgalommal, hittel,
de valódi, Istenhez
hasonló emberré
talán csak a szeretet
által lehet,
amikor odáig az úton
elér,
akkor lesz kész a
teremtés,
olyankor talán Isten
elmosolyodik
elégedetten,
a csoda sikerült,
a mag Emberré lett.
2012. november 22.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













