Szabó Magda - Szelíden és szilárdan

Szabó Magda

Szelíden és szilárdan

Ezt most olyan szavakkal, úgy szeretném
elmondani, ahogy fákhoz beszélek,
egyszerűen, rím nélkül, elhajítva
minden feleslegest, ahogy a holt
ágyánál nem lehet körmondatot
faragni: meghalt. Vagy a csecsemőt
feltartva karodon, a rémület
és az öröm nem bomlik mondatokká:
megszületett. Minek tovább beszélni?

Rím nélkül, mintha fáknak mondanám,
mondom neked, hogy én, aki körül
a gyűrűs idő bezárta magát,
most a talpammal érzem újra az
egyensúly törvényét: lehúz a földhöz.
El kell engednem az esőt, az éj
szelíd szörnyeit, mindent, amibe
kapaszkodtam, átlósan állva a
valóság és a látomás között:
szelíden és szilárdan vonsz a földre,
s ujjaim lesiklatod a végtelenről.

Szemem visszatágul az elhagyott
félgömb felé. Mit adsz a béke helyett,
kit pásztoroltam tág mezőn, s ha fáradt,
vállamra vettem, úgy vittem haza,
míg patakom tejét fenékig itta
a szomjas Medve csillag? És magam
helyett mit adsz nekem, akit
kiemeltél belőlem, s most üresen
várom, akár a korsó: tölts meg újra.

Látod, most azt is el tudom viselni,
hogy nélkülem is régi rend szerint
forgatják testüket a hűtlen égitestek.

Szabó Lőrinc - Esik a hó

Szabó Lőrinc

Esik a hó

https://www.youtube.com/watch?v=N5PkX1o0jqA

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Lázár Ervin - A nagyravágyó feketerigó (részlet)

Lázár Ervin

A nagyravágyó feketerigó

https://www.youtube.com/watch?v=oRIs-G8P3UQ

(részlet)

A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.

Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.

A feketerigó fénylő fekete volt.

És nem tetszett neki a fekete szín.

Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: „Csk, csk, csk!” Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.

Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.

Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak:

– Kellene nekem egy barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.

– Aha – mondták a madarak.

Egyedül az uhu mondta, hogy „uhu”. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát, de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.

A barátság nem könnyű dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.

…

Baranyi Ferenc - Téli dűlőn ...

Baranyi Ferenc

Téli dűlőn...

Baktatok hóbefútta dűlőn,
a hideget fogammal szűröm,
ízlelgetem: tömény-e még?
Csökönyös, néma pusztaságban,
márványfehér szobortanyákban
oldódik vajon már a jég?
Törhetném csizmasarokkal össze,
de félek, hogy eleven rögbe
hasít sebet a durva láb.
Inkább tavasz melege jöjjön
és öntse szét a fagyos földön
természetét: a sugarát.
A föld, páncélba börtönözve,
léptemre rezzen, rezzen össze,
mint sima szóra a paraszt.
S megyek tovább.

Reng minden ablak,
nyög a jég,
nyög a hó,
nyög a parlag,
melyből a léptem vért fakaszt.
Ha kell, hát törni-zúzni jöttem!
S kezét vállamra téve, bölcsen
korhol, csitít a türelem:
meleget hozz, ne csizmasarkat,
olvaszd s ne törd jegét a fagynak,
úgy győzhetsz konok teleken!

Várnai Zseni - A magasból nézve

Várnai Zseni

A magasból nézve.

Mondják: a föld magasból nézve
bolygók között is szépnek szépe:
kék mint az álmok tündér csillaga
.Dús anyaföld, de mennyi kín szülője:
élő az élőnek lett a megölője.
Küzd itt a fény s vaksötét éjszaka.
Forrong a lét, mint a tűzhányók pokla.
Ős ösztönök vad lángjai lobogva
s vészt lihegve futnak a földkörül.
De ember még nem ért föl ily magasra.
Vad ellentétek különös viadala időnk,
mely most a melyből fölmerül.
Lerombolt falak házakká magasodnak..
.és már egeket ostromol e korszak:
ember kering a légi tér körén.
Új eszközök formálják át a földet,
de föl nem támad az, akit megöltek,
bár rózsaliget virul Lidércén...
piros rózsák a véres föld szívén.
Mély fájdalom,hogy poruk fölött éled
nagy vajúdással az emberibb élet,
de nékik ebből nem jut semmi már...
S hiába minden kőbe vésett emlék,
nem tud róla,kit már az örök nemlét sötét,
időtlen mélységbe zár.
De jók a jóért szót váltanak újra:
merre haladjon hát az embert útja,
hogy békét leljen,ki a földön él!?
Gyógyítani,de sohase feledni,
a népek kötöz erős hidakat verni,
hogy mit lerombolt ádáz szenvedély,
újjá legyen, s élhessen, aki él!

Reményik Sándor - Hóhullás; - Béke

Reményik Sándor
Hóhullás

https://www.youtube.com/watch?v=MwYzK9JB2mg

Ó életemnek legszebb percei,
Szent, tiszta percek,
Ha meghalok, még egyszer hulljatok rám,
Pehely pehelyre, zizzenő hullással,
Mint sűrű, csendes téli hóesés.

Üljétek meg a vállam, a fejem:
Kis fehér hangulat-galambok,
S tudjam: ez egyszer nem röpültök el,
S elolvadni sem fogtok már soha,
Nálam, velem maradtok mindörökre.

Emlékeimnek hóesése közben
így ballagjak a végtelen felé

*

Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Vajda János - Évszakok

Vajda János

Évszakok

Esik az eső csöndesen;
Jer az ölembe, kedvesem,
Hej a napok úgy lejárnak!
Maholnap vége a nyárnak.

Úgy ázik, kopog a tető,
Oda megint egy esztendő.
Alig van levél a gallyon;
Ölelj meg, gyöngyöm, angyalom.

Csikorog a hó, fuj a szél,
Ihol ni már meg itt a tél.
Szomorúan szól a nótája,
Nehéz a szemem pillája.

Mulatság, munka volt elég;
Vesd meg az ágyat, feleség,
Aludjunk szépen, sokáig -
Akár itélet napjáig.

Devecseri Gábor - Terv

Devecseri Gábor

Terv

A kisgyermek, ha várakat
épít a nyári fák alatt
a part homokján tervezi,
hogy később is majd ezt teszi.
És nincs szebb, mint ha teljesül,
miért a vágyó lelkesül.
Terv nélkül semmi sem terem,
az almamag sem tervtelen,
Mert benne él az almafa
törzse, virága, illata,
gyümölcse, tervként ott feszül
a munkáló magon belül.
Tervek! Remények? Fellegek?
Nem! Nem vagyunk már gyermekek.
Jól tudva tesszük, mit az ész
okos tervként elénk idéz.
Nem homokvárat építünk,
hogy arassunk, azért vetünk,
hogy öltözzünk, azért szövünk:
magunk kertjében öntözünk.
Nem sorsot és csodát leső,
tervünk ma éltető eső,
az elgondolt jövőre hull,
s a szép jelenné lombosul.

Bertók László - Nerm fogja, csak viszi a szél

Bertók László

Nem fogja, csak viszi a szél

Már megint, hogy többet beszél.
Mintha valahol kiakad.
Nem fogja, csak viszi a szél.
És sem a hordó, sem a csap.

S ahogy hirtelen odafagy.
Megüti az eget a dér.
Megy le a torkában a nap.
Jön fel arcára a fehér.

S ahogy valaki enni kér.
Mint egérút a fű alatt.
Ennyi? S hogy akkor újra fél?
Látja magában a kutat?

S hogy már mindenki tudja, csak
mindenki jobb a többinél?

Áprily Lajos - Téli reggel

Áprily Lajos

Téli reggel

Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.

Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között
dalolt:
- Nyitni fog - nyitni fog - nyitni fog!...

Feje felett
azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
s hókristályos lett kalap és kabát:
a rikoltozva rebbenő madár
leverte rá a cifra bükk havát.

S amerre járt:
hegyek ontották rá a napsugárt
s hó-szikra kápráztatta - milliárd!...

Köd várta lent.
A ködbe visszament
s házába tért derült aszkétaként.

Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
- Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

Szomorúfűz - Munkál a múló idő

Szomorúfűz

Munkál a múló idő

https://www.youtube.com/watch?v=Of7ItDwWnX4

A napok változók

Árnyékokat vált a fény a falakon

Görcsös gondok,

erőszakosság, szeretetlenség,

Vágyak, szenvedélyek.

Gyöngédség, mozdulatok, tekintetek

Szíveink ragyognak,

Vagy a fájdalomba hullnak

Munkál a múló idő

Súlytalan lebegés a végtelenben,

Rád emlékezve,

Téged siratva

dr. Szeicz János - Emlékkergető

dr. Szeicz János

Emlékkergető

Egy téli est, kis unalom,
forró tea, benne kis rum,
régi levél, fotó album,
sok szép emlék.

Hol van a nyár, az ifjúság,
régi álmok, egy kacagás,
kis randevú, álmodozás,
s a régi lány?

Röpke tavasz, akácvirág,
illatos út,ahol te vársz,
virágból font, fejedre szánt
kis koszorú.

Váratlan jött a szerelem,
egy forró csók, s fogom kezed,
már nem erény a türelem
szerelmesen.

Egy kedves arc, egy égő száj,
egy suttogás, hangja oly lágy,
csendes mosoly, kis bíztatás
és ölelés.

Milyen jó így merengeni,
arra mi volt, emlékezni,
s abból mi szép, versbe szedni
egy téli estén.

Berze Tünde - Jégvirágok

Berze Tünde

Jégvirágok

Az égbolt kifeszült tükrén felragyognak,
mint megannyi lámpás,
a hideg űr fénylő csillagai.
didergő éjjeleket ültetve a küszöbre,
s nyirkos nyálát csorgatja a hajnal,
még kopogó léptek ülnek az avaron,
melyet szivárványra festett az Ősz-piktor,
s konok vigyorral az arcán,
megtépett, földre tepert a szél.
Halottként hallgatnak,
s csupaszra vetkeznek a fák,
még tar ágaikat az ég felé emelve,
utolsó vágy-imát susognak a ködbe,
de nem hallja senki őket,
hisz eljött újra a rideg hóhér,
könnyeket fakasztva mindenhol,
s jégvirágok nyílnak ablak-sírok tükrén.

Szilágyi Ferenc - Égi fényre várva

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Égi fényre várva

Tél dörömböl a holdablakon.
Szobára vinné vad táncosát,
Hancúrozva égi pamlagon
Megtépázza angyal vánkosát.
Nagy pelyhekben hull az égi toll,
Betakarva fázós kerteket.
Havas tujánk sóbálvány, idol,
Alabástrom Vénuszt rejteget.
Carrarai márvány most a kút,
S minden csupa fehér patyolat,
Porcukorral felhintve az út,
Igazgyöngy-kaláris a vonat.
Fiestára készül a világ,
Habos krinolinba öltözött.
Gyémántbrossa tűzött jégvirág,
Tündérország ideköltözött.

.kaktusz - A gondolat ...

.kaktusz

A gondolat …

https://www.youtube.com/watch?v=8kLhIz5ZWSI

Tudod arra gondoltam,

való igaz,

az embert a gondolata minősíti,

mint ahogyan azzá válik,

amivel táplálkozik,

vagyis hát nem ő,

csak a teste válik azzá,

kívülről jövő táplálék eredménye

a gondolat is,

hogy mit eszünk, mivé válunk,

mire gondolunk, mivé válunk,

az nem csak az embertől függ,

legkevésbé függ tőle,

korlátok,

szokások szabályozzák,

amiből lehetetlen kitörni,

befolyásolja szelleme a kornak,

a környezete gondolkodása,

ráhatása,

a gondolatunk a miénk,

de csak, mert megkaptuk,

nincsen gyökere saját,

nem egyedi példány,

van úgy,

hogy kevesebb van belőle,

de akkor is valahonnan érkezett,

valahonnan elindult,

az ember nem felelős azért,

hogy mivel táplálkozik,

mert úgy kezdődik, hogy etetik,

nagy úr a megszokás,

hogy mivé válik,

függ attól,

milyen illatok csiklandozzák,

miről beszél a nagyvilág,

mintha sehol se lenne az „én”,

mint ahogy a kilincsek egyformák,

mégha látszatra különböznek is,

egyformák a gondolatok is,

a világban egy pár gondolat hömpölyög,

azt dolgozza fel,

azt adja tovább sajátjaként ,

mintha az „én” nem is létezne,

a divat irányit, nem csak az öltözéket,

hanem, hogy miből építkezik az ember,

milyen téglákból emeli az építményét,

nem képes önmaga kitörni

a megszokás köréből,

pedig valahol ott lappang,

(mert muszáj, hogy legyen)

az „én”,

ami önmaga képtelen az erős,

a megszokás ráépített falait ledönteni,

egyedül csak a szeretet segíthet neki,

amikor az érzés

irányítja a gondolatot,

nem úgy, hogy érzelgőssé teszi,

hanem egészségessé táplálja,

ha belőle születik a gondolat,

az olyan egyedi lesz,

mint amilyen egyedi a szeretet,

vagy, mint az ujjlenyomat.

2009. július 21.