.kaktusz
A gondolat …
Tudod arra gondoltam,
való igaz,
az embert a gondolata
minősíti,
mint ahogyan azzá
válik,
amivel táplálkozik,
vagyis hát nem ő,
csak a teste válik
azzá,
kívülről jövő
táplálék eredménye
a gondolat is,
hogy mit eszünk, mivé
válunk,
mire gondolunk, mivé
válunk,
az nem csak az
embertől függ,
legkevésbé függ tőle,
korlátok,
szokások
szabályozzák,
amiből lehetetlen
kitörni,
befolyásolja szelleme
a kornak,
a környezete
gondolkodása,
ráhatása,
a gondolatunk a
miénk,
de csak, mert
megkaptuk,
nincsen gyökere
saját,
nem egyedi példány,
van úgy,
hogy kevesebb van
belőle,
de akkor is
valahonnan érkezett,
valahonnan elindult,
az ember nem felelős
azért,
hogy mivel
táplálkozik,
mert úgy kezdődik,
hogy etetik,
nagy úr a megszokás,
hogy mivé válik,
függ attól,
milyen illatok
csiklandozzák,
miről beszél a
nagyvilág,
mintha sehol se lenne
az „én”,
mint ahogy a
kilincsek egyformák,
mégha látszatra
különböznek is,
egyformák a
gondolatok is,
a világban egy pár
gondolat hömpölyög,
azt dolgozza fel,
azt adja tovább
sajátjaként ,
mintha az „én” nem is
létezne,
a divat irányit, nem
csak az öltözéket,
hanem, hogy miből
építkezik az ember,
milyen téglákból
emeli az építményét,
nem képes önmaga
kitörni
a megszokás köréből,
pedig valahol ott
lappang,
(mert muszáj, hogy
legyen)
az „én”,
ami önmaga képtelen
az erős,
a megszokás ráépített
falait ledönteni,
egyedül csak a
szeretet segíthet neki,
amikor az érzés
irányítja a
gondolatot,
nem úgy, hogy
érzelgőssé teszi,
hanem egészségessé
táplálja,
ha belőle születik a
gondolat,
az olyan egyedi lesz,
mint amilyen egyedi a
szeretet,
vagy, mint az
ujjlenyomat.
2009. július 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése