Lázár Ervin
A nagyravágyó
feketerigó
(részlet)
A feketerigó a
ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt,
mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak.
Nem tudom, ki hogy
van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a
narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is
beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos
vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete,
éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány.
A feketerigó fénylő
fekete volt.
És nem tetszett neki
a fekete szín.
Se fénylőn, se puhán.
Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak
gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: „Csk, csk, csk!” Olyan szép piros
tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint
a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé.
Ezért volt dühös. Úgy
hitte, ő a legrútabb madár a ligetben.
Bánata akkor vált
mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a
madaraknak:
– Kellene nekem egy
barát. Egy madár barát. Aki reggelenként megkocogtatná az ablakomat, és
mindennap megajándékozhatnám kenyérmorzsával meg kölessel.
– Aha – mondták a
madarak.
Egyedül az uhu
mondta, hogy „uhu”. Talán azért, mert nem szereti a kölest meg a kenyérmorzsát,
de az is lehet, azért, mert mást nem tud mondani.
A barátság nem könnyű
dolog. Mert jó, a kisfiúnak szüksége volt egy madár barátra. Csak hát olyan
madár nélkül, akinek viszont éppen egy kisfiú barátra lenne szüksége, ez nem
megoldható. A madarak legtöbbjének volt már barátja. A barázdabillegetőnek a
szúriszarka, a gyurgyalagnak a szalakóta, a gólyának a kanalas gém, a búbos
vöcsöknek a bölömbika. Csak a macskabagolynak meg a szürke varjúnak nem volt
barátja, de ők igen mogorvák, nincs is szükségük barátra.
…
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=oRIs-G8P3UQ