2017. július 2., vasárnap

Gyurkovics Tibor - Fohász a párnán



Gyurkovics Tibor

Fohász a párnán



Kőkék szemével büszkén néz előre
tulajdonképpen öntudatlanul
a messzeségbe álmom őrizője
tekintete oda összpontosul
a célkeresztbe fogva hogy lelője
a madarat mi majd ölébe hull
ki verdes csak a magasban a pőre
levegőégen át gyanútlanul


Szerelmem édes gyönyörű szemével
azt az egyetlen pontot keresi
s az isteni magasban oda ér el
hol szempillával integet neki
maga az Isten a Szentlélekisten
mint Rákosfalván rebbenő Galamb
a templomfalon kék és sárga színben
rajongva amit bámultam alant


Állj meg te Isten ha már énnekem nem
ennek a lánynak szép tekintetét
galambkarmaid közül ne ereszd el
ne kelljen még elszállani ne még
vagy ha muszáj legyen erő a szárnyban
mi a halálos magasig emel
kiálljak bátran mint az iskolában
és bevalljam hogy mit követtem el.

Faludy György - Meditáció



Faludy György

Meditáció


Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:


szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger - mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:


én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm


magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.

Hajnal Anna - A magam törvénye szerint



Hajnal Anna

A magam törvénye szerint


Jaj hol is kezdjem, hogy el tudjam mondani mennyire boldog vagyok,
éjjel volt, hirtelen elállt az eső, kacagtak a friss illatok
kettesben mentünk a fák közt az úton percekre boldogok.


Aludni se hagyott örömem, éjjel nevetve gondolok rád,
megszűnt a rettegés, gyanú és vágyódás, megszűnt a rabszolgaság,
szeretlek, mégis a magamé vagyok, most szabadon gondolok rád.


Aludni sem hagyott örömem éjjel, nevetve gondoltam rád,
Bízhatok magamban, biztosan ringanak napjaim felém megínt,
haragod nem halál s üdvözülhetek a magam törvénye szerint!
Hajnalok, nappalok vágytalan derűje s csillagok nyugalma int.


Mert tudom ha engednék, nem lenne csókodból sohasem elég,
örvénylő keringés, kábulás, zuhanás, nem bánnám, hogyha az ég
naprendszerei bomolva keringenek és itt a szörnyű vég.
S nyújtózkodó fák közt megérzem hirtelen; szabad-szabd vagyok
énekeltek a csendben a cseppek s a bolondul friss illatok-
sohasem szerettelek annyira még mint most, hogy szabad vagyok.

Móra Ferenc - Szeretem én nagyon



Móra Ferenc

Szeretem én nagyon



Szeretem én nagyon
a bárányfelhőket,
csendes alkonyaton
el-elnézem őket,


ahogy legelésznek
mezején az égnek.

Mikor a nap hunytát
siratja a harmat,


terelgetik őket
friss, fürge fuvalmak
le a szemhatárba,
a kerek karámba.


Lassan ezüstgyapjuk
violásra válik,
néha egy-egy villám
közibük cikázik,


mintha ostor volna,
sugarakból fonva.

Mire besötétül,
elalusznak szépen,


álmuk a hű pásztor
virrasztja az égen:
telihold világa
aranyos subába.


Baranyi Ferenc - Pax Nobiscum



Baranyi Ferenc

Pax Nobiscum

Hát jöjj, ölelj meg engemet -
lehet, hogy ezt akartam,
nem vártam ölelésedet,
de rögtön elfogadtam.


Belenyugszom, hogy jó veled.
Öt kontinensnyi fagyban
szobád tenyérnyi délsziget,
amelyen ottragadtam.


Senki nem óv, nem rejteget
náladnál titkosabban,
azt hallod, amit engedek,
s a szádon is lakat van.


Szeretek nálad. Meglehet,
szeretlek is. Bevalljam?
Nem.
És senkise kérdje meg,
miért vagyok zavarban.


Károlyi Amy - Sorok



Károlyi Amy

Sorok


Ahogy járni tanul a gyerek
Vers-sort vers-sor mellé teszek
Vagy megdicsérnek, vagy megszidnak,
nem ártanak a vers-sornak.


Azok csak nőnek és hallgatnak,
Felelgetnek a csillagoknak,
Jelei az ittmaradásnak,
ittmaradói az elmúlásnak.

Garai Gábor - Balaton



Garai Gábor

Balaton

Szerelmünk egyetlen: holtunk előtt
majd az arcok erdejéből kiválik.
Talán az lesz, ki elkisér odáig
s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,


talán az, ki elhagy... Én mindig őt,
a még talányost sejtem, ha a tóra
búcsúzni visszanézek elfogódva,
s marasztalnám, űzném is az időt.


Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
a víz minden színét meglobogtatja,
s mennék, de rá kell bámulnom - habár


Orfeusz árulását újra-játssza
velem a látvány: haldokló varázsa
az örök vágy poklába visszazár.

Fekete István - Kopár és erdő



Fekete István
Kopár és erdő

I.
Pusztai tájon szomjas a föld,
égő homok közt cserepes út,
tengődő fű és halott bokor,
szomjas vándor, kiapadt kút,
nincsen itt élet, veszett az út.

Halott ország ez éjjel-nappal,
erdőtlen, tikkadt, kopár határ.
Tavasza meddő, ősze sivár,
fulladt csendjében hallgat a nyár,
halott ég alatt halott határ.

II.

Párás domboldal, távoli vágy,
csobogó patak, andalgó út,
virág, szerelem, dal, szabadság,
hegyen és völgyön zöld erdő zúg,
hegyen és völgyön zöld erdő búg.

Titkos, mély völgyén dús forrás buggyan,
tavasza illat és ősze mámor,
telében munka, öröm és álom,
nyarában szabad ember a vándor,
erdő az otthon, erdő a sátor

Illyés Gyula - Délben



Illyés Gyula
Délben

Egy nyír, egy nyár, egy sornyi krumpliágy,
a krumpli közt egy törpe délibáb,
egy napraforgó... félszegen ezek
várják tőlem, hogy versbe lépjenek
és mint az emberek
a pusztáról tán elkerüljenek -
Mert meggyűlölve vén szülőhonát
már futna innen mindenki tovább;
a cséplőgép pelyvafelhőiből
a részesek és ökreik mögül
a béresek, - ki csak vágyódni tud,
gémlábával a keshedt csodakut,
a délibábban tocsogó akác -
s én is, mint nyája után a juhász.

Szabó Magda - Válasz helyett



Szabó Magda
Válasz helyett

csak dúdolok:
la-la-la-la-la-la,
minek mondanám: soha már,
minek, hogy: valaha.
Hisz még magános sem vagyok,
la-la-la-la-la-la,
fúvom, isteni árvája, én,
s az isten madara.

Devecseri Gábor - Nyár elé



Devecseri Gábor
Nyár elé

Boldog, akinek menyországa van.
Lám én is ugy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.

Várom, várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely, felejtve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.

várom a nappalt, déli meleget
s hüvös estét, ha a folyón pihen
és várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szeliden.

Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.

Hiszen volt már nekem, volt egy nyaram,
mely hirtelen jött s észrevétlen elment,
halványzöldfoltos piros és arany
és ugy nézek utána, mint a gyermek

léggömbje után, ami elszökött, bár
odahurkolta cérnával kezéhez
s mindig kisebb lesz, egyre távolabb száll,
de egyre közelebb kerül az éghez.

Pilinszky János - Bordal



Pilinszky János
Bordal

A nyár elé, a kert fölé
kikötve áll a rózsa,
és ráhanyatlik szótalan
a rabtartó karóra.

A fűzfaág is, levele
még egy se hullt a porba,
s tenger szemét örökre már
szeszélyesen lehunyta.

Tünődve én is hallgatok,
sötéten egymagamba,
mind eltökéltebb bánatot
löttyintve poharamba!

Kimondhatatlan egyedül,
apátlan és anyátlan,
megannyi tompa áldozat
hervadozunk a nyárban.

Kaffka Margit - Vihar előtt



Kaffka Margit
Vihar előtt

Eredj hát, hogy ne lássalak soha!
Fellegbúvó csillag majd elvezet.
Hogy villámlik! Zivatar lesz az éjjel!
Ne várnál mégis?... Nem, nem! Csak eredj!
Míg nálam itt időztél, más tanyákon
Mulasztottál más, édes perceket,
Szegényebb lettél. Kergesd hát, utólérd!
Csak vissza ne nézz! Csalj meg, elfeledj!

Egy szót se mond! Köszöntöm azt az asszonyt!
Pejkó, nyugodj! - Mit akar ez az állat?
Hozzám nyerít? Szoktasd el a kezemtől!
Mér tudna jobban emlékezni nálad?
Ez dörgés! Menten elered a zápor,
És hogy jutsz át, ha a patak megárad?...
Az ablakom majd utadra világol,
Csak menj!... Ne hidd, hogy meghalok utánad!

Bella István - Nézz utánam!



Bella István

Nézz utánam!


Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.


Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.


Gyeplőim – napvilágpárhuzamosod –
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.


A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.

Vihar Béla - Rózsálik hajnal felé



Vihar Béla



A Hajnal rózsás combjai között megszületett szilaj fia a Nap.
Isten jó nagyot kacagott és lőn reggel.
Én meg felpattantam fekhelyemről és kijöttem barangolni
a folyó ösvényes partjára,
az ég színkék tányérjába belemártották a fák lombecsetjüket
és kövér felhőket festettek.
Látom a nádas ujjongó vonaglását
víz és szél, szél és fű fiatal szerelmét szállni a puszták felett
kiterjesztett szárnnyal -
Isten képeskönyve világ!
Ballagok a parton (most váltottam tiszta inget)
lépésem belesüpped a fűbe - egy-kettő -
kis lepke, repülő szirom, cicázz erre!
egy-kettő -
nádak zászlói intenek, a folyócska csengője csilingel
én meg csak vidáman járok, kelek
és lépteim ritmusába - hallom - lassan megerősödve
beleszövődik jobbról és balról két-két barátságos lépés,
azután megyünk a part mellett hallgatagon és hárman,
fürtjeinkben bujócskázik a szellő,
terüljasztalka a békességünk,
lépteink dobognak mint a szív -
Anyám nékem a világ, kisérőm a két öreg bölcs, Homeros és Witmann
tudják, hogy szeretem őket,
kankalinkoszorút fonok sárga hajukba,
és pálcát török kezükbe.