Garai Gábor
Balaton
Szerelmünk egyetlen: holtunk előtt
majd az arcok erdejéből kiválik.
Talán az lesz, ki elkisér odáig
s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,
talán az, ki elhagy... Én mindig őt,
a még talányost sejtem, ha a tóra
búcsúzni visszanézek elfogódva,
s marasztalnám, űzném is az időt.
Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
a víz minden színét meglobogtatja,
s mennék, de rá kell bámulnom - habár
Orfeusz árulását újra-játssza
velem a látvány: haldokló varázsa
az örök vágy poklába visszazár.
majd az arcok erdejéből kiválik.
Talán az lesz, ki elkisér odáig
s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,
talán az, ki elhagy... Én mindig őt,
a még talányost sejtem, ha a tóra
búcsúzni visszanézek elfogódva,
s marasztalnám, űzném is az időt.
Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
a víz minden színét meglobogtatja,
s mennék, de rá kell bámulnom - habár
Orfeusz árulását újra-játssza
velem a látvány: haldokló varázsa
az örök vágy poklába visszazár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése