Csoóri Sándor - Ilyenkor januárban

Csoóri Sándor

Ilyenkor januárban

Ilyenkor januárban,

amikor kinyitott borotvával

rohangálnak a szelek az erdők között

s a be-beszakadó hóban

négykézláb vonszolja magát a Nap is,

mindig a télben elesett katonákra gondolok.

Ott feketednek egymás után

az összegyüremkedett fehérségben,

mint menekülő kocsikról

ledobált csomagok.

Nem kellenek már senkinek.

Nem kellenek már a kárhozatnak sem.

Karácsony elmúlt,

az óév elmúlt,

az élet elmúlt

s a haza helyén egy irgalmatlan bombatölcsér.

Ilyenkor januárban,

mikor a keletre szálló varjúk

recsegő jégcsapoknak röpülnek neki a láthatáron,

mindig elindulok én is

az elbitangolt halottak útján.

Sínek kísérnek hosszan

és Ukrajna sebe kísér,

ágyúlövések és Oroszország,

elüszkösödött szájak

a katyusa-golyókkal átluggatott levegőben,

zsákok,

melyekre vérrel írtak,

templom-kupolák,

melyekhez agonizáló szemek menekültek.

Ilyenkor januárban,

mikor meghosszabbodnak az utak

idegen alföldeken,

de bent lerövidülnek a halál felé,

mindig elfelejtem, hogy valaha éltem is,

hogy húsom elevenebb volt,

mint a dinnye húsa,

elevenebb, mint a karmoló fáké

s fejemen, a jégrücskös katonapokróc helyett,

még nyári lombok is csuszkoráltak.