Szuhanics Albert - Február ... jeges szele

Szuhanics Albert

Február jeges szele

Dermesztő hideged
csontig hat február.
Hiába hiteget
a csábos napsugár.

Jég csillan a fényben,
sziporkázik a hó.
Sarki szél kezében
ostor leng..., csattogó....

Korbácsolja testem
észak éles szele.
Nem véd meg most engem
ruhám több rétege.

Arcomba havat hord,
karmaival hasgat.
Úgy ül győzelmi tort,
fát, bokrokat szaggat.

Békülj meg február,
látod ajkam lila.
Ne legyek végre már
a fagyhalál fia!

Enyhüljék a kemény,
orkánok ereje.
Kezdődjék új remény,
s olvadás ideje!

Csorduljék az eresz,
napsugár melegíts.
S hogyha nagyon szeretsz,
új tavaszba repíts!

*

Szuhanics Albert

Február

Február az új élet reménye,
tavasz tavaszának hajnala.
Vágyainknak zsenge magvetése,
ébredezés, ábrándok hava.

A nappali fény, hosszabbodni látszik,
míg délidőnek árnya rövidebb.
Már a barka rügyet bont, virágzik,
érezni, a tavasz közeleg.

Tisztább a lég, múlnak bús ködök,
a szürke napok egyre távolabb.
Már az ég is kékbe öltözött,
dédelgetvén féltett álmokat.

Új tavasz jön, új álmok, új vágyak,
a múlt, mint a tél lassan elmerül.
Másképp ragyognak utak és házak,
lelkünk könnyebb, lényünk felderül.

Olvad a hó, az eresz megcsurran,
ha ráragyog az áldott napsugár.
Járom utam az élet utcáin,
újabb évvel bölcsebb vagyok már.