Fekete István
A föld
Aranykalászoknak
áldott, puha ágya,
eke nyomán omló,
barna földhasáb,
zengõ csalitoknak
puha televénye,
szemem simogatva
tekint le terád.
Meleg, puha álom
tebenned az élet,
zúghatnak feletted
fagyos viharok,
magadhoz öleled
tavasszal a rétet,
s virágba szökkented
az elhullt magot.
De jó rajtad s benned
az élet, az álom,
belõled fakadni,
hozzád visszatérni.
Alkonyok alkonyán
lehullani, lassan,
ezer reménységgel egy
kis helyet kérni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése