Fridli Zoltán - Sárból gyúrt álom

Fridli Zoltán

Sárból gyúrt álom

Ébren vagyok vagy álmodom...
Magam az égre gondolom.
Elszakadtam a földtől képzelt szárnyon,
Megkínzott lelkem engedtem szabadon.
Most vagyok fent, égi magason,
Ülök lehunyt szemekkel némán az álmodon.
Magasan a fehér, pufókfelhők felett úgy érzem,
Tulajdon magát, az eget is megérinthetem.
Tévedek, mert érzek mikor gondolkoznom kell,
Tévedek, mert gondolkozom mikor érezni kell.
Menny, bizonyára a földi szívben is található,
Csak nincs arra rátermett halandó szó.
Az álmod bársonyába burkolózom,
Belőle létezem, étkezem, s iszom.
Álmodom, hogy rám találtál, s rád találtam,
Hogy nem álmom, s nem csak kitaláltam.
De jön az ébredés hidegzuhany esővel,
S e gyönyört könnyedén mossa el.
Csupáncsak sárból gyúrt álom,
Ez lenne az én valóvilágom?