Ihász-Kovács Éva
Azon a napon
József Attila emlékére
Azon a napon
Fázósan
összehúzódtak az ablakszárnyak,
s a bentrekedt
csönd idegébe
hasított a kín.
Ököl szorult
önmagába,
Körmök vésődtek a
húsba,
Az eleven emberi
húsba…
Majd elernyedt az a
kéz,
Mert eleget
visszavágott
A nagy ökölnek.
Döbbenet ült a
szemén:
Ugye visszahoznád a
pillanatot,
S ti is: mindazok,
akiket
Ez a góc rág!
Nem heroinák
lángpallosú hadával,
Csak szelíden, mint a
mosolygás,
Elébe állnánk: -
maradj, Attila! –
- Ne még – ne indulj
el az útra,
Itt a helyed szívünk
szinessátorú
Fái között, hol
madaraid éneklik
Tiszta jövendőnk,
S nyílt szemek állják
A vén múlt
tekintetét…
Ne még,- kiáltanánk a
vasszemű szörnyre,
- de
visszavonhatatlan pereg a film…
S míg a tó csendes
öblein
Felébred a Hajnal,
az éj gyászfátyla
eloszlik:
Szárszó – ez az égő
sebhely –
Fáj vissza megint…
http://m.youtube.com/watch?v=8QkR8IOJfCY
VálaszTörlés