Szabó Magda - Dal az apámról

Szabó Magda

Dal az apámról

A világ harminc lépés,
ott végződik a föld,
ahol a kertnek vége,
a kapuja előtt.

Mi túlmaradt a kerten,
rég beszőtte a pók,
a múltat és a várost,
és minden kinnlakót.

A lépte egyre lassabb,
kísérik évszakok;
feléje sárga almát
hatvanhét ősz dobott.

Csak a kerttel beszélget,
a kertet ismeri,
az újszülött palánták
felelgetnek neki.

Ha majd ajkát elejtik
a hűtelen szavak,
elfoszló szája szélén
kihajt egy gyönge mag,

kedvének víg pirosát
a szélbe lengeti,
oltani hosszú szomját
majd vizet visz neki.

Én meg állok felette,
rímek, varázsdobok
hangos verője, némán,
s egy mentát morzsolok,

és míg zöld illatába
bemártom fejemet,
felém nyúl és megérint
jószagú tenyere.