Albert Ferenc - Körmendi románc

Albert Ferenc
Körmendi románc

Kastélykertre ül a homály;
az égre tűzött csillagok
egymás után sorra gyúlnak.
Hallgatnak évszázados fák,
melyek alatt lusta padok
álmos macskaként elnyúlnak.

Kavics csacsog talpuk alatt;
összesúgnak suhanc cserjék
tekintélyes lombos fákkal.
Két szerelmes ifjú ballag;
szoros, mohó az ölelés,
nem törődnek külvilággal.

Lila ködként rájuk szakad
vágyuk selyméből szőtt lepel,
s az est sötét pongyolája.
Vén Göncöl, míg égre kaptat,
nyújtózkodó lusta pad lett
dúló szerelmük oltára.

A távoli lámpa fénye
csak pislog prűden, szerényen
majd pironkodva hunyorog.
Éjszakai égnek kékje,
Holdat tartva lágy ölében
e szép románcon mosolyog.