Nosztromosz
Ember vagyok én is…
gyarló.
Porrá válik majd könnyű létem, és nem lesz senki, ki emlékezne rá…
milyen voltam, hogyan éltem, mit vétettem?
Ember vagyok én is… halandó.
S mint ilyen, a végtelenbe vágyó, ki sose adja fel a reményt,
hogy útja talán szép véget ér…
Vagy mégis? Ember vagyok én is… el-elbotló.
Hibáim számos lapot teleírtak, fekete lett a füzet
és nem tudom van-e benne még hely… egy kis jóra?
Vajon miként zárják majd le élet-lapom…
Ez is elment, és nyomáról csak a karcos föld beszél… kihűlt tetem.
Ember vagyok én is… voltam.
Belőlem már a szikra kihalt, s csak vázam maradt
e fájó test, mely néha az ég felé pillant…
Sodorj tovább égi szél… én már nem lelem utam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése