Turza Sándor - Dallam a vágy táncában

Turza Sándor

Dallam a vágy táncában

Vállamon megül a gondolat,
ki vagy te, s miért vágyom én a hangodat,
miért őrzi szemem a tiédet.  
Megül a vállamon a gondolat,  
évszak, évszakot követ.  
Hullanak fáradt csillagok,  
éji farkasok űzik el a ragyogó Napot,  
én keresem az okot.  
Halántékomat az idő szele festi meg,  
szemeim magukban kutatnak,  
lelkemben megszólal a hangod.

Egy széles folyót látok most,
partnak lökött csónakot,
távolabb áll a révész. Int. Mosolyog.
Amit keresel, örök. Te vagy halott.
Szememből könny pereg,
a gondolat megüli vállamat,
te voltál az, én mindig vártalak.

Hang voltál bennem, szememben tűz,
lelkemben vágyott árnyalak,
itt vagy hát, nem hiába vártalak.

Mozdul a csónak, csobban a víz,
még ajkamon az élet íze,
szerelmed keze nyúl a halódó szívbe.
Lök rajta egy nagyot, a révésznek
új baksist adok.
Kimondatlan, a tiéd vagyok.

Gondolatfeslés:

Csak a te karodban van annyi erő,
ronggyá szaggatott szerelem,
hogy úrrá legyél az életunt kedveken.
Te mondasd ki újra és újra: szeretem.
Gyönyörű teher vagy, izgalmas,
gyötrő félelem, vér vagy arcomban,
lüktető ér a testemben.
Élet vágya, a vágy tánca a világ dalában.