DPanka - Nézem

DPanka

Nézem

Nézem a sodrást, hullámok feltörő ívét.
Pillanatnyi örült száguldásba veszek.
Megpofoznak a csobogó tercek,
ahogy cseppek csattannak a víznek tükrén.
Átlátszó gyöngyök fúlnak bele.
Csupán tova tűnő napsugártánc az ég kékje,
beletelepszik, fészkelődik a végtelen.
Az idill rebbenő szárnyú remény
és emlékezettel feleselő képzelet.
Haladok, ahogy a hullámok gömbölyű
nincstelen szeglete. Kikötnék.
Lehetnék kő, ám inkább vagyok hordalék.
Hánykolódik a változás viharos szele,
úszik a nyár, a tikkasztó szerelem.
Keresem, keresném, csak a féktelen
felhők, a hullámok közelítenek vetekszenek...
Vannak, élnek, érzem és látom, hogy létezem.
Szabad vagyok, bár húz, egyre húz az élet-ár.
/Ég és Föld között van-e határ?/
Ha a part üres, ha ott senki sem vár.
Nézem a hullámok lehajló ívét, és a sodrást.