Gligorics Teréz - Még egy cseppet ...

Gligorics Teréz
Még egy cseppet...

Miért félek? Ó, de nagyon félek...
Valaha furcsán dobban a szívem,
Odakapok, mint kutya a csonthoz.
Jaj, ne pihegj így, szorítom öklöm egy ponthoz,
Még van testemnek egy kis ereje,
Pedig tudom, most már itt az ideje,
Hiszen szaporodnak a hirdetések,
Vége a gyűlöletnek, a szeretésnek,
Egyre sürgősebbek az ajánlatok,
-kifogást vajon még találhatok?-
Ne szalajtsd el ezt a lehetőséget,
Hiába áll haptákban őrséged,
A határidő lejárt, már nem vár út!
Ó, boldog ember, aki hozzájut...
Csend, nyugalom, pihenés,
A betegség, a gond is elpihen és
Utána már semmi sem fáj, semmi sem fáj...
Őszbe borul lassan a táj,
Belepnek a sárgult levelek
S az utolsó szem homok lepereg
Mint az a sok könny arcodon.
Csendes eső mohás partokon
Elmossa majd halvány lábnyomod,
Sóhajtásod hagy majd csak nyomot...
És mégis félek, s gyorsan odakapok,
Valaha a szívem furcsán dobog,
Hadd nézzem a kertem még egy cseppet,
Gyengéden borítsd majd rám az estet,
Megválni az élettől jaj, nehéz,
Pedig csak egy pillanat az egész...