Nagy István Attila - A vágy

Nagy István Attila

A vágy

A vágy nem ismeri az utakat,
sem a félelem útvesztőit,
csikorító télben virágzik,
rozsdamarta őszben tündököl.
A vágy nem ismeri a rácsokat,
a megbotló szív rohamait,
hínáros szavakat nem suttog,
nem hazudik vérbő dáliákat.
A vágy nem ismeri az álmokat,
a lélek feketülő éjszakáit,
látomások hálójában nem remeg
ablak négyszögében nem istenül.
A vágy nem ismeri az elmúlást,
krizantémok szirmain nem pihen,
él kortalanul homlokunk mögött:
lobogtatja a létezés szele.
A vágy csupán önmagát ismeri.