Nemes Nagy Ágnes
Az őszi tarlón
Fekszem, s mintha
kint feküdnék
az őszi tarlón, rőt
mezőn,
két szemem az égre
tárva
ifjú-módra, kérdezőn.
Majd lezárva,
ifjú-módra,
– hogy sziszegnek itt
a fák, –
nincs halálosabb a
földön
mint a lenge ifjúság.
Amikor még nem
születtem
nagy homálya oly
közel,
szele sípol
csontjaimban,
én még nem feledtem
el.
Én tudom, hogy nincs
reménység,
nincs erő, csak
áhitom,
s nyurga vállam
összecsuklik,
mindhiába tágitom.
Fekszem szótlan,
messze nyúlva,
lábam már az űrbe
lóg,
s fent: óriási őszi
pitypang,
hófehéren leng a
hold.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése