Szilágyi Ferenc
Emlékek húrján
Magamba szállok itt,
a méla éjeken,
s a régi napjaink idézi énekem.
Sután feléd hajolva szádhoz értem én,
pironkodott a hold a kerti fák hegyén.
Sarokba dobtuk ott a zord tilalmakat,
s a régi vágy nyomán ma újra dal fakad.
Szememre pára száll, homály a foncsorán,
lehangolódva sír az ócska zongorám.
Dalomban újra él a régi lány, a múlt,
szobámba tör, mi füstbe ment, mi porba hullt.
Hiába képzelem, ha szája nem becéz,
a számra nem tapad; se csók, se kézbe kéz...
A hold ma bujdokol, talán elő se jő,
kihunyt a gyertyaláng, a vágy, az ébredő.
Nyeregbe száll a perc az ében éj lován,
s a titka holt tavába fúl a kisszobám.
s a régi napjaink idézi énekem.
Sután feléd hajolva szádhoz értem én,
pironkodott a hold a kerti fák hegyén.
Sarokba dobtuk ott a zord tilalmakat,
s a régi vágy nyomán ma újra dal fakad.
Szememre pára száll, homály a foncsorán,
lehangolódva sír az ócska zongorám.
Dalomban újra él a régi lány, a múlt,
szobámba tör, mi füstbe ment, mi porba hullt.
Hiába képzelem, ha szája nem becéz,
a számra nem tapad; se csók, se kézbe kéz...
A hold ma bujdokol, talán elő se jő,
kihunyt a gyertyaláng, a vágy, az ébredő.
Nyeregbe száll a perc az ében éj lován,
s a titka holt tavába fúl a kisszobám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése