Szilágyi Ferenc - Derűre ború

Szilágyi Ferenc /Hubart/

Derűre ború

Kóbor szellő sok-sok idő múltán
felkutatva minden kis zugot,
hozzám talált, s titkolózva, kurtán
néhány dolgot fülembe súgott.

Rólad mesélt, hogy kerül az álom
katlantüzes nyári éjjelen,
mikor fájó sóhaj fakad szádon,
s elmerengsz a múló éveken.

Vágyad éget. Az éjszaka sátra
betakar, de nem gyógyít sebet.
Csak a hajnal hoz enyhet a lázra,
mikor ólmos csendje eltemet.

Magam vagyok én is. Tőled távol.
Mint nagy polip, ölel a sötét.
Hálót vetett rám az éjszakából,
rám borítva csillagköntösét.

Nyomnak tespedt, rossz, lidérces álmok,
s mikor végre fáradtan kelek,
csúfolódnak tükrömben az álnok
szarkalábas gyűrött reggelek.

Harcos régi ábrándokhoz híven
önmagammal vívok nagy tusát.
Metronómként veri el a szívem
régi dalok kopott taktusát.

Reményeink szép sarjadó ága,
miért jön a derűre ború?
Életünknek elmúlt boldogsága
rózsa volt, most töviskoszorú.

Vadrózsa - Legyél az enyém!

Vadrózsa

Legyél az enyém!

Temesd el a szerelmed,
hogy ne legyen a másé!
Lobogjon égő szíved,
legyen az ősi lángé!
Őrizd csábító csókom,
átkozott életemen,
oldódjon fel az átkom
végtelen szerelmeden!
Temesd el a szerelmem,
hogy ne vegyék tőlem el!
Tápláld az égő tüzem,
soha ne pusztuljon el!
Legyél, de ne a másé,
ne szünjön a lángolás!
Legyél az ősi vágyé,
szebb legyen az álmodás!
Legyél az enyém,
sok gyönyörű éven át!
Legyél az enyém,
míg létezik e világ!

Végh Sándor - Margóra

Végh Sándor

Margóra

http://youtu.be/IuusopumZVE

Jer velem!

Megmutatom, merre virágzik

a rét.

Jer velem!

Mutasd meg, hol vagyok

Én.

Nézd!

Mennyi türelmet vettem,

mily sebes testem, lelkem.

Hogy nyúlna a kezem…

Nézd!

Hiú reményekért.

Álmodom,

hogy ennyire kék az ég?

Jól látom,

hogy éjjel mégis sötét?

Ennyi! Élj-élek.

Hiú remény pereg lefelé.

Grimm Pálffy Piroska - Két úton jártam ...

Grimm Pálffy Piroska

Két úton jártam …

Két úton jártam,

egyik se volt enyém

Nem szeretett férfi,

a végtelen magány,

a mély éjszakák titkos

csendjébe sugdosta vágyam,

mindent mi nem lehetett soha az enyém.

Megálltam kinyújtott kezekkel,

lázadón, senki se tudta,

csak a könnyem mily egyedül élek,

senki nem vigasztalt, senki nem simogatott.

Milyen egyszerű lett volna, ha Rá találok,

miért épp nekem nem adott Isten

Boldogságot?

Sóhajomat messzire vitte a

titokzatos esti szél.

Paudits Zoltán - Te őrzöl ...

Paudits Zoltán

Te őrzöl …

Elveszek a rengetegben,
ki óv, ki véd meg engem?
Csepp vagyok a háborgó tengerben,
ki óv, ki véd meg engem?
Lenge fátyol fehér fellegekben,
ki óv, ki véd meg engem?
Lüktető ér vagyok kezedben,
ki óv, ki véd meg engem?
Egy vagyok a félelemben,
ki óv, ki véd meg engem?
Egetverő fa a kertedben,
ki óv, ki véd meg engem?
Véges vagyok a végtelenben,
ki óv, ki véd meg engem?
Csillag ragyog a szemedben,
ki óv, ki véd meg engem?
Te őrzöl tudom, bársonytenyeredben.

.kaktusz - A szerelem, ha igaz ...

.kaktusz

A szerelem, ha igaz …

http://youtu.be/nUAnqCYQA1E

Tudod arra gondoltam,
a könnyen múló szerelem az lehet,
amikor az ember a másikat
Istennek látja, Istennek,
vagyis tökéletesen hiba nélkülinek:
Istenhez hasonlítva
ember csak csalódást okozhat...
az embernek, aki nem Isten,
számos hibája van,
s ahogy a fény nem vakítja el,
észre is veszi a másikban,
s ha gyarló voltát meglátja,
a szerelem belőle, ahogy jött
máris tovaillan, hiszen tévedés volt,

nem embernek szólt...
olyan az, mint a másikat
egészséggel együtt szeretni,
betegen, rászorultan magára hagyni,
mást, egészséges istenséget keresni...
a tökéletlenség az emberség velejárója,
ha Isten egy kaptafára is gyártotta volna,
a hibát mindbe beletette,
anélkül az összes lenne csak egyforma:
mássá a hibái teszik az embert,
talán, hogy szeretni nehezebb legyen,
talán, hogy a szeretet a próbáját kiállja...
a tökéletlen, a gyenge,
a bűn szakadékába jutó,
az esendő szorul leginkább a szeretetre,
hogy ne Istenek,
csak szeretni valónak lássák:
a szerelem, ha igaz, a legnehezebbet,
az emberben az embert szereti.

2014. május 22.

Gubcsi Lajos - Igazán szeretlek

Gubcsi Lajos

Igazán szeretlek

http://youtu.be/Gc3oUlcgJmY

Átsuttogtál hozzám záporozó könnyeden
Az ajkad nem nyílt ki, csak intett énnekem
Tudtad, hogy ezt így soha nem szeretem
De áthajlok hozzád, túl a szemeden
Vigyázva, hogy ne sérüljön életem
Szívedből felszáradó könnycseppeden

Képet kérek, szépet, arcképet
Egy fordulatot, a mozdulatod, ha érted
Mutasd meg a másik feled
Az én arcomat kérlek ne lesd
Hagy láthassam, jobban melyik szeret
Melyik adja ki nekem testlelkedet
Az-e, amely bölcsen behunyt szemmel ad vágyjelet
Vagy az, amelyik kacéran nyílt szemembe nevet

Veled újra mellém lép az élet
Te nem szólsz hozzá? - kérdeznélek
Végetérek nélküled, szó nélkül

Ha végignézed
Hogy a hátamon
Hogyan nyúlok ki
érted
benyúlhat a lelkembe is
kis kezed
mutató ujjával
az újdonsággal
hogy elért a hűség
átszorítod a nyakam
szűkül az artériám
mindkét szemed patakzik
könnyed nevetés
nem tudtam, hogy
ez volt az utolsó búcsú
A legutolsó a sokezer
Után

Ha te sírsz, az az én sírom

Maczkó Edit - Izzó láva

Maczkó Edit

Izzó láva

Ha el is szálltak fölöttem az évek
az örökvándor, szürke fellegek,
hajkoronám dérlepte avar csak,
redők borítják a bőrömet.
Öblös keblem,
Szemfényvesztés csupán,
Erőm is rég elhagyott,
megbecsülök minden napot,
mi Istentől
Ajándék - kapok.
Emlékszem a tomboló nyárra,
ha el is hervadt tündöklő virága,
az alázatos, tiszta szerelemre,
félévszázadommal is ölelem epedve.
A csókjaidat nem lehet feledni
Itt lapul még, szürke bőrömön,
Benn, zörömbölsz megkövült szívemben
Harcol veled életösztönöm.
Hozzám ér még Napnak ragyogása
Lelkem szégyenkezik csupán,
Elragad még vadvíz tombolás
Magával cipel-e
Örök talány.
A vágy konokul tombol,
mostoha az élő szerelem,
évekig burjánzó vadóc vadhajtásból,
Talán még nemes gyümölcs terem.
Vágyom azt, hogy rám találjon
adja az ég, hogy így legyen!
Perzseljen, mint izzó láva!
vagy porladjon, hamuvá legyen!

Szuhanics Albert - Július, áldott a neved!

Szuhanics Albert

Július, áldott a neved!

Július fényruhát öltő,
pennát fog érted a költő.
Jó híred magasan szárnyal,
keringőt jársz te a nyárral.

Létedben lüktet az élet,
Július köszöntlek téged!
Pipacsba öltöző mezőn,
lepkeszárny libben delelőn.

Békákat kórusban zengetsz,
nálad oly forrók az estek.
Július, ébrenlét s álom,
ragyogsz, mint ékszer a lányon.

Királynő hónapok között,
mint aki napba öltözött.
Szerelmes éjvarázs heved,
július, áldott a neved!

Kópis Eta - Szív-csere ...

Kópis Eta

Szív-csere …

http://youtu.be/as9fHv9MMV4

Apróhirdetésben felteszem:

Szívet cserélek - sebtiben.

A sok balga lélek kinevet:

" Szívet cserélni! - Még ilyet."

Hol van ebben a józan ész,

másikat kérni - saját szívért?

Nem érheti a "sután" nevető,

szívem úgy él csak, ha szeret Ő.

Számításba, csak Te jöhetsz.

A Te magányos, szerelmes szíved.

Ámor nyila, ha megcéloz...-

két, szerelmes szívet összehoz.

Összeforrt sorsnak más nem árt:

ásó, kapa, harang és a Nagy Kaszás.

Kérem addig is drága Jó Istenem, :

párévnyi szerelmet juttasson neked-nekem!

Tóth Roland - Életünk

Tóth Roland

Életünk

Néha a lelkünkben
kialszanak a lámpások,
de aztán begyújtjuk újra,
mindenki szemében
húzódik egy vizesárok,
amit tölt az élet kútja.

Hajóink horgonya
felszántja a fövenyt egyszer
és vad szelekkel útra kél,
nem tudni még azt sem,
hogy viharos lesz a tenger,
vagy hogy csendes öbölbe ér.

Gondoljuk át újra,
ne felejtsük hogy mi maradt,
mert minden emlékünk számít,
olykor nézzünk hátra,
vegyük észre a lemaradt
vezérhajónk vitorláit.

Markovic Radmila - Harmatcsepp

Markovic Radmila
Harmatcsepp

http://youtu.be/WyG2tkIUcX8

Nyári hajnal harmatcseppje
gömbbe zárja a múlt dalát,
dallama sejtelmesen
körbe, körbe száll.
Ezüst ruhát öltenek a violinkulcsok,
felpezsdül a vér,
feszül a buborék,
körülötte leheletfinoman
guggol megannyi
fénylőn mosolygó hajnaldísz,
falevélen pihennek,
mint a fáradt fecskék.
Egy, csak egy az igazi,
őt faág tartja,
gömb-kabátján csillan a fény,
szempillantás és eltűnik: a
talán nem is volt tünemény,
lelkembe zárt piciny harmatcseppel
tovább haladok csendesen.

Szita Zoltán - Megjelensz előttem ...

Szita Zoltán

Megjelensz előttem...

Megjelensz előttem
száz és ezer alakban,
mint a szivárvány fenn az égen
és odalenn, a hűs vizű patakban

A fákon suttogó lomb
a te vágyódó sóhajod,
vágyakat adtál vergődő szívemnek
és a szó a számban némán dadog

Ha a pacsirtát hallom
én akkor rád gondolok,
és amikor ölelő nagy fenyő vagy
én érzem, finom, bódító illatod

Te vagy az égen a hold
s én vigyázom álmodat,
a fülesbagoly is neked bókolt
mikor éjjel utánozta hangodat

Megjelensz előttem
száz és ezer alakban,
mint aki már oly régről ismerős
pedig arcod, még nem is láttam

Gyönyörű lázban égek
de nincs gyógyszerem,
váratlanul besurrantál szívembe
mint egy bódító titkos szerelem

Megjelensz előttem
száz és ezer alakban,
és én egy gyönyörű zenét hallok
lelkem húrjai adnak szerenádot

Szeles Csabáné - A legszebb vallomás ...

Szeles Csabáné

A legszebb vallomás...

http://youtu.be/Ajud8scYq1w

Legyél lelkem bársonyszirma, selyem bokrétája,
Éji dallam csendüljön, szíved ritmusára.
Zúgó patakomnak csörgedező ága,
Lelkünk gyöngyfüzére, összefonódása.
Te vagy lélegzetvételem, sóhajok forrása,
Szívemből kilökött vér, erek pulzálása.
Nyári fuvallatban szellő sodort felém,
Legszebb vallomásod dala, szívemig elért.

Váci Mihály - Szíved karabélyát

Váci Mihály

Szíved karabélyát

http://youtu.be/vm59OshJ1Pk

A barázdákra arcra hullni
és belezokogni a fűbe,
a gyökerekig leivódni,
a földbe, le a keserűbe.

Menni az értő éjszakába
lehunyt szemmel, a szélbe
belefeküdni, s a halálra
készülni, mind forróbban élve.

Házak falának dőlni éjjel,
ölelni a sóhajtó fákat,
csillagroppantó szenvedéllyel
nekifeszülni a világnak.

Asztal fölött pohárba sírni
felesküdve, s lázak éjén át
hónod alá szorítva vinni
szíved tüzelő karabélyát.