2018. március 2., péntek

Jankovics Marcell - Március



Jankovics Marcell
Jelkép-kalendárium – Március

(részlet)

Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi — évkezdési szokásnak. Az ősi Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (vö. „télkiverés”, „télkihordás”), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”. Anna Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő népünnepéllyé vált.
Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 1-jén indul a Salius papok körmenete Mars égből hullott városvédő pajzsával és annak 11 másolatával (12 db volt, hogy minden hónapra jusson egy). Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19–23 közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.
Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.
Márciust – mint Ripától tudjuk – régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt). Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel. Az allegorikus alak antik előképe vasba öltözött katona volt, lándzsával, pajzzsal. Ez Marsot, illetve a hónapra jellemző teendőt, a hadba vonulást jelképezte. A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján (vö. a Pegasus tavaszt jelző

Della Mária - Márciusi bizsergés; - Örömöm virága; - Tavaszvárás



Della Mária

Márciusi bizsergés


Egyre csak zuhanunk a mélybe,
míg vad csatáját vívjuk a létnek
Csak emlékünk van a szépre
Vágy sóhajunk küldjük az égnek


Rövidre vették pórázodat
Te nem éred el a tele tálat
A bilincs szorít, rázod láncodat
Irigyled a szabad madarat


Egy fecske nem csinál nyarat,
de ha együtt repül az egész csapat
Nagy hangon csiripelve hallatja hangját
azoknak is hallani kell, akik nem akarják


Mielőtt fel lenne szabdalva minden
és már se hazád, se otthonod nincsen
Végre tegyen rendet az értelem
NE LEGYEN SZÉTHÚZÁS, TARTS VELEM!


Tavaszi bizsergés /Zsike/
Versemet ihlette:
"Valami feszül odalenn"

*

Örömöm virága



Benne reszket a márciusi szellő,
apró örömömnek kis-virága Ő.
Kéklő csoda, picinyke lenge pompa,
olyan, mint szemed tündérragyogása.
Bokor alján göndör levelében,
megbújik szelíden, szerényen.
Tavaszi napsugár szirmait kibontja,
Némán mosolyog a kedves ibolya.

*

Tavaszvárás



Ma éjjelen égi Uram
Havas könnyet hullajt
Szép időért imádkozom
Ő szótlanul hallgat


Várom...várom..várom
Jöjj el már kikelet
Eljön majd tavaszom
Leváltva a telet


Fehér párnán édes álmot alszik még a tavasz
Takargatja köntösével féltőn a Télapó
Ki-ki dugja fejecskéjét, néha a kis ravasz
Napocskával táncot jár majd, s elolvad a hó



Csősz József - "Te engemet, én tégedet ..."



Csősz József

"Te engemet, én tégedet..." 

(virágének)


A hold, a nap nem választ,
csillag is rejtőzik,
de gyenge fényt még áraszt,
hó alatt vetkőzik.


A hold, a nap nem kedvel,
de én szerethetem,
vagyok egyszerű ember
bolygón, végtelenben.


Én téged választottam,
te meg épp engemet,
színes lett virágágam,
rózsává vált veled.


Napom, csillagom, holdam
meg nem választhatom.
A szomszédomban bízzam?
Kerítésnél hagyom.


Remélni, hinni mindig
kell – súgja a szívem,
kibírni új tavaszig
kötelesség, hiszem.


Élni emberléptékkel,
aggódni másokért -
nem régi számtan-tétel,
ha győztes célba ért.


Vesztesek mindig voltak,
lesznek is ezután.
Figyeld a téli holdat
március hajnalán.


Én a tavaszt választom
szerényen, öregen.
Hallom hegedűhúron
pacsirta mit üzen.


Lázár Horváth Zsuzsanna - Március; - Tavasz-igézet



Lázár Horváth Zsuzsanna
Március

Tavaszi fény önti el
az éledő kertet
virágokkal szórt füvén
rigópár tipeg.
Idilli kép,
fehérlő százszorszép
csillagai szórják a fényt,
pitypang ringatja
sárga bóbitáját,
tulipánok szirmukat
a Napnak kitárják.
A jázminbokron verebek
fényben fürdenek.
A hűvös hajnal után
égre nyújtóznak
bomló rügyeket
bontó orgonák.
*
Tavasz-igézet

Tavasz csókja érintett meg lágyan
szívem mélyén megfogant a nyár,
virágos rétről álmodom már,
bár csak rügy pattan az orgonán.

Márciusi szellő simogat
nem reám villanó mosolyod,
de növekvő reménnyel várok
mégis egy sejtelmes holnapot.

Bertha Bulcsu - Táj és évszakok - március



Bertha Bulcsu
Táj és évszakok - március

(részlet)

Márciusban benépesültek a hegyoldalak. Megkezdődött a szőlők nyitása, aztán a metszés, karóigazítás. A diófák alsó ágairól a nyitnikék erősen biztatták a gazdákat, hogy „nyit-ni-kék… nyit-ni-kék”. De a gazdák ezt a madarak nélkül is tudják. A napsütötte lejtőkön javában csattogott a kapa, s fokozatosan kézbe kerültek a metszőollók is. A metszést, aki csak teheti, maga végzi el. A metszés a legkényesebb munka a szőlőben. Mert nem mindegy az, hogy rövid vagy hosszú csapra vágják vissza a vesszőket. Van olyan fajta, ahol az alsó szem terméketlen, s van olyan, ahol még a sárszemekből is fürtök fakadnak. A juhfark rövidcsapra metszve is bőtermő, a leánykát viszont ajánlatos hosszú csapra, vagy szálvesszőre metszeni. A szőlőjét mindenki maga ismeri. Csak a gazda tudja, hogy melyik vágóban milyen szőlője van, hol mivel pótolta a hiányokat. Az öregebb birtokosok mégis kiadják a metszést, mert egyedül már nem győzik.



Sárhelyi Erika - Téli ringató; - Március; - Tavaszi tézis



Sárhelyi Erika

Téli ringató




mélykékbe hajlik a rám zuhanó este,
kertemet a tél a karjaiba vette.
Míg ringatja lágyan a szunnyadó magot,
altatót dúdolnak messzi-szép csillagok.


Szusszan a hó, elsimul a karcsú fákon,
rügybe zárt testükben a tavasz csak álom.
Belép az ablakon, és fogva tart az est.
Szívemig ér a csönd. Újra havazni kezd.

*

Március



Micsoda ragyogás, micsoda fény,
piercing a Nap az égbolt köldökén.
Arany szemét a földre kacsintva
lányságát a márciusnak adja.

*

Tavaszi tézis



Nézd, a rügyekben már ott toporog
a bomlás nagyszerű ígérete.
Minden hóvihar emlék lett mára,
s katicabogár száll a kezedre.


Még fáj a tél? Hát fájjon! Légy konok,
hisz mindig tavasz jön ellene.
Nincs a jónak örök garanciája,
de csak az életbe halhatsz bele.

Jékely Zoltán - Bátortalan tavaszodás; - Mikor a Holdból ...



Jékely Zoltán
Bátortalan tavaszodás

Száguld a koldus-szagu tél,
szirmok esőjét záporozza.
Emlékeim felé, elálmodozva,
egy mag-vitorlás ringva útrakél.

Utána megremegve bámul a
kis pipehúr – érzelmes pici kék szem –
és búcsut int a rom-kőkeritésen
a primula.

S csak száll a mag, mint égi készülék,
mely ismeretlen csillagokba indul,
de nem jut a felhők határain túl:
körülveszi s lehúzza majd a jég.
*
Mikor a Holdból…

Mikor a Holdból hűvös téli éjben
régi tavasz-szagot hint rám a szél,
úgy érzem, minden, minden visszatér
majd egy napon, s életem újraélem.

Édes gyermekkorom, mely denevéren
repülsz az űr nagy játszótérein,
gyönyörteli első szerelmi kín –
csodáidat mégegyszer újraélem!

Farkas Viola - Március 15.



Farkas Viola

Március 15.

Túlzottan vártuk a Tavaszt,
De a tél, még igen ravasz,
Mutogatja az erejét,
Visszatolatta a telét.


Uralkodik a Természet,
Ahogy akar, úgy ad szépet,
De ha neki, másképp tetszik,
Hóförgeteggel búcsúzik!
ű

Aggódó szemem a tájon,
Fagy honol a bimbós ágon,
Eltűnt a sok kinyílt virág,
Járhatatlan lett a világ.


Ítéletidő lett mára,
Márciusnak, idusára,
Örüljön, ki otthon lehet,
Lakása ad, jó meleget.


Napok óta ömlik a hó,
Tehetetlen, a hókotró,
Aki tud, siet menteni,
Bajban lévőket ellátni.


Utak telve járművekkel,
Benne lévő, emberekkel,
Elakadva, betemetve,
Fagytól, éhségtől szenvedve!


Emlékezetes ünnepünk,
A Természet is ellenünk!
De kibírjuk, amint eddig,
Velünk van Istenünk, mindig!



Tőkés István - Hétköznapok - ünnepnapok - március (részlet)



Tőkés István
Hétköznapok – ünnepnapok (március)

 (részlet)

Bod Péter szerint a hónapot „Martiusnak” nevezték (Kos hava) „Marsról, aki volt a hadakozásnak istene”. Átvitt értelemben azért találó ez az elnevezés, mert Krisztus valóban a legnagyobb Hadakozó (a Zwingli szóhasználata), aki „hadakozik érettünk”, s a győzelemnek a Golgotát legyőző húsvéti Istene. Márciusi szenvedésével (Márk 8, 31; 9, 31; 10, 32—33) legyőzte az egyetlen igazi ellenséget: a Sátánt, a Gonoszt, a Kígyót, a Fenevadat, az ördögöt mint a bűn szerzőjét, és a bűnt, valamennyi következményével együtt.

2018. február 28., szerda

Szomorúfűz - A remény lángjai



Szomorúfűz
A remény lángjai

fehér dércsipkések a fák
fagyos a föld, a hajnal didereg
szürke a horizont felettünk
a lélek is szürkeségben lebeg
a tél emlékei még kísérnek
halottak még a kertek
szemünkben a
remény lángjai gyúlnak
újuló dallamok szárnyalnak
a végtelen rónán át vándorolnak
a természet új dalra fakad

F. Zoltán /ILLC/ - Kialvatlan álmok



F. Zoltán /ILLC/

Kialvatlan álmok


 Egy késő éjjeli ébredés zuhant még rám,
Vagy csak egy túlságosan is kora hajnali,
Az eszem nem is tudom megint éppen hol jár,
De nem tudok csendben újra elszundítani,


Zaklatottnak érzek mindent, feldúlt a világ,
Valami mélyen bennem szüntelenül motoszkál,
Lehunyt szemem sötétség helyett téged talál,
Nem álom ez a szeretet, de nem is valóság,


Hiszen ha felnézek az égre csillagokat látok,
Én mégsem a messzeségbe csak utánad vágyok,
De magamba nézve már semmit sem találok,
Csak a nyomasztó ürességből fakadó hiányod,


És te nem vagy itt velem, még sohasem voltál,
Az ágyamban egyedül a hűvös csenddel fekszem,
A puszta hűlt helyed is illúzió, minden éjszakán,
Csupán az irántad táplált vágy mellyel szívem mérgezem,


De még mindig dobog, most is érted kalapál,
Bocsásd meg kérlek ezt az esendőséget,
Az eszem néha nem is tudom épp merre jár,
De ott minden alkalommal megtalál téged,


Álmok helyett én az örök ébrenlétben élek,
Aludni úgysem tudnék, hiányodra nincsen szó,
De ha mondhatnék is bármit, azzal mit sem érek,
Az érzelmeink tengere szavakkal nem hajózható...


Kora hajnal van már vagy késő éjjel tán,
Ha aludhatnék most legalább egy szemhunyásnyit,
Még el sem jött az időm de vége is van már,
Mégsem tudtam szelíden halkan álomba zuhanni.



Kun Magdolna - Én nem tudom



Kun Magdolna

Én nem tudom


Én nem tudom, mi űz hozzád folyton,
mi ez a fellengzős, bolond őrület,
mely tűzön és vízen át nyomodat kísérti,
s minden lépteden árnyékként követ.


Én nem tudom mi ez a bódult szenvedély,
mely ölelésedért világokat renget,
és virágzóvá sarjaszt minden olyan földet,
amit még sohasem ért égi aranypermet. 


Én nem tudom, mi ez az örömteli érzés,
ami lelkem falán nyitott életkapukat,
azért, hogy a legnagyobb csalódások közt is
meglelhessem nálad boldogságomat 


Tán sosem tudom meg, miért van ez így,
s miért nincs válasz, a mondd miértekre,
de ami igazából fontos, amit érteni is kell,
azt úgyis hallatja szívünk beszéde.

Kosjegyében - Tavaszváró



Kosjegyében

Tavaszváró


Kikeleti tavasz helyett
havat hord a téli szél,
szívemben őrzött gondolat
hozzád lágyan útra kél.
Búsan feléd száll sóhajom,
ha nem lehetek melletted,
szívem felett féltve őrzöm,-
a régen kapott képedet.


Múljon a tél, legyen tavasz!
Új napsütéses kikelet,
boldogságban s-vidámságban
melengesse szívünket.
Virágozzon sok szép virág
előttünk és mögöttünk,
virágillat – virágszirom
szálljon mindig köröttünk.


A tavasz első virágjai
hóvirág és tőzike,
virágozzék egymás után
a szép fürtös gyöngyike.
Kiskertünkben nyíljanak
sok, jácintok és nárciszok,
árvácskák meg kis ibolyák
szép tulipán virágok.

Pné Juhász Mária - Egyedül



Pné Juhász Mária
Egyedül 

Fénytelen évek társas
magánya,
ezüstre festette szőke
hajad.
Szélesre tárt karod,
szürke
mindennapok elárvult
csendjét
ölelte bús éjszakákon.
Szíved
tövisek közt kereste
a rózsát,
a virág nem, de a bánat
visszaölelt.
Eltékozolt évek homályos
tükörből
üzentek. Vedd észre!
Már,
nincs kiért és miért!
Lépj!
Az égen most születtek
új csillagok,
s egyikük fénye arra vár,
hogy hajad
újra szőkén ragyogjon,
tört
lelked kicsordult könnye szívedben
nyugodjon!

Szalay László - Rejtve



Szalay László

Rejtve

Rejtve
Ölel a csend.
Irigy birtoklásom

Ökölbe szorított
Magányom.  
Értetlen szél kavar  
Örvény-fagy világot.
Némafilm pereg  
Odakinn, idebenn.
Kamaszkori
Olcsó boromból
 Emlékeket halászok,  
Elmúlásra várok.  
Nem-létező
Országút szélén állok