Szijártó Péter - Ág tetején

Szijártó Péter

Ág tetején

Ág tetején ül a hold

mondd a titkod gyorsan mondd

mert ha lehullik a hold

kiderül hogy ott se volt

a szívemben szerelem

akartam hogy így legyen

túl nehéz és ha viszem

megszakadhat a szívem

Árok partján kóbor eb

lettem szerencsétlenebb

gulya, raj, és egyebek

elbujdosok veletek

rámtalál majd a halál

s fia leszek, meg se vár

se a hold, se csillagok

s ha elmúltam : nem vagyok

Ami marad, fenyőág

megtelt szív, de tudd meg hát

én hozok majd álmot rád

szép éjszakát, jó éjszakát

az álmodban odafenn

közös lesz a szerelem

s csak annyit érzel, istenem

ezt a verset ismerem...

Horváth Ilona - Nem kellene más

Horváth Ilona
Nem kellene más

https://youtu.be/qvFo1ilhu_M

Nem kellene más,
csak szélsuhogás,
arany rezdülés
fák levelén,
hűs víz sodrása
csobogó patakban,
melyben táncol
a játszi fény.

Nem kellene más,
csak kinyújtott kéz,
igaz gondolat,
áradó szeretet,
melyben az önzés
megsemmisül,
magába temetve
a kétségeket.

Nem kellene más,
csak egy halk dallam
tisztán áramló,
óvó egyakarat,
s béke kellene,
béke a szívekben,
hogy végre
együtt dobogjanak...

Nagy István Attila - A csend kopog

Nagy István Attila

A csend kopog

ha egyszer elindulok
tán vissza sose térek
arcomat odaadom
a keletről jött szélnek

szemeim villanását
a felébredő holdnak
vágyaimat az éjnek
ujjamat mosolyodnak

ha egyszer megérkezem
mindvégig ott maradok
virágokkal áldozol
de csupán a csend kopog

.kaktusz - Hétköznapi ember múzsája

.kaktusz

Hétköznapi ember múzsája

https://www.youtube.com/watch?v=dbmGa5GCmg8

Tudod, arra gondoltam,

talán nem csak a költőknek,

a művészeknek,

a nagyot alkotóknak van múzsájuk,

hanem a hétköznapi embereknek is,

nekik hétköznapi múzsájuk van,

mikor ketten megszeretik egymást,

sokszor nem is azt a másikat,

hanem a beleképzelt tulajdonságokat szeretik,

nekik kedves tulajdonságokat,

azt táplálják, nem a valódit,

szeretetet tükröz a szem,

de nem a másik szeretetét,

hanem a belé ültetett erényekét,

s ő elhiszi,

mert a jót olyan jó elhinni,

pedig az a virág nem is az övé,

az csak egy képzelt mag képzelt virága,

nem hozzá tartozik,

mégis, a nem neki való talajban

elkezd virágozni,

de ha egyszer kifárad a szem,

nincs többé hatalma a másik felett,

akkor ő visszazuhan oda,

ahonnan valaha elindult,

jön a kiábrándulás,

pedig nem történt más,

nem volt semmi becsapás,

csak a múzsa halt meg,

csak annyi,

hogy nincs újabb költemény,

a költő nem költő már,

a különlegessé emelt

nem lesz többé különleges,

talán, ha nem illúzió lett volna,

talán, ha ott az út elején,

valaki önmagáért szereti meg,

a szárnya is kinőhetett volna,

így szegénynek

csak a képzelt szárnya tört

apró darabokra.

2008.febr. 13.

Csitáry-Hock Tamás - Az életről ...

Csitáry-Hock Tamás 

https://youtu.be/gDevCxVY_wA

Ketyeg az óra... pontosan másodpercenként. Jelzi a múló időt. És ha hallod ezt a monoton ketyegést, ha számon tartod a napokat, órákat, perceket, ha pontosan tudod, mikor és mit tettél és teszel, akkor megfeledkeztél a legfontosabbról: az életről.

*

Mindig van okunk egy ajándékra. Ha más nem, önmagában az, hogy élünk. Élünk és szerethetünk. Hogy mosolyoghatunk. Hogy lehet egy szép történetünk. Hogy lehet múltunk, lehet jövőnk. Hogy egymás szemébe nézhetünk. Hogy adhatunk. Mindent. Akár az egész világot. Hiszen az emberben ott van az egész világ. Benned is. Ha magadat adod - az egész világot adod. Csak ki kell választanod azt, amit ma adni akarsz. A világot. Csomagold be szeretettel és helyezd el az ajtó elé. És várj. Ajándékod, ha szeretettel adtad, célba ér. És ajándékodnak bármikor örül, aki kapja. Mert mindig van alkalom az ajándékra.

Kun Magdolna - Fénygondolat

Kun Magdolna  

Fénygondolat 

Mikor árnyék mögé bújok
a napot nem rejtem előled,
mert az ott marad szemed
láthatatlanul megcsillanó
fénykönnycseppjein…

Míg élek visszavárlak

Éjszakánként, mikor csillagok milliói
vakító lánggal fedik be az eget,
arra gondolok, vajon merre járhatsz,
s van- e ott a másvilágon, olyan, aki szeret.
Gondolsz-e még az otthont adó házra,
azokra a szél borzolta fákra,
melyek alatt megpihentünk,
mikor kedvünk támadt egy-egy
csókos suttogásra.
Tudod, bárhogy múlnak a napok és az évek,
én újra és újra visszavárlak téged.
Visszavárlak oda, hol miénk volt a nyár,
ahol karjaival ölelt az őszi napsugár,
s ahol nekünk dúdolt dallamot a szél,
mikor magadhoz vontál és velem nevettél.
Néha még könnycseppek gördülnek arcomon,
mert nem akar szűnni a fájdalom,
hiába jönnek felváltva a hónapok,
nekem már sosem lesznek olyanok,
mint régen.
Felettem is elmúlik az idő,
hajam mahagóni színét dérkristályba fonja,
elrabolja könnyeimnek megcsillanó ékét,
hogy a holdfényét ne tükrözze vissza.
Mert az idő nem kegyelmez senkinek,
ami egyszer elkezdődött annak vége lesz...
Talán már meg sem ismernél, ha látnád,
a keserűség ráncait az elmélyült barázdát,
melyek bánattól feszengnek szemem szélein.
Hiányod folytonos szenvedést okoz,
s ez az érzés darabokra roncsolja a szívem,
mely minden éjjel magányosan zokog,
mióta szilánkokra törött
benned élő hitem

Antalfy István - Egyszeri kaland

Antalfy István

 Egyszeri kaland

Az élet egyszeri kaland,
aréna, vagy cirkuszporond.
kinek mi jár, kinek mi jut,
aranypalást, vagy ócska rongy,
jó- vagy balsors, harc küzdelem,
vagy boldog élet-folyamat,
poklok-pokla vagy fényözön…?
Kastély, vagy betört kirakat?
Honnan indul, és hova ér,
és mit adhat a cím, a rang?
Egyszer mindennek vége lesz.
Az élet- egyszeri kaland…

Maczkó Edit - Hála

Maczkó Edit
Hála

Hála,
mert aranyba öntötted
hamuvá szürkült vágyam.

Jó ez,
bár zaklat és fölkavar
mégis jó, hogy
nálad jártam.

Kérlek!
ne engedj közelebb,
megfakult már
puha párnám!

Csillag!
csak nekem ragyogj
ha jöttöd mint
üstököst várnám.

Tudom.
érzésem nem más
csak megkopott,
foltozott álom

Csak
hagyd nálam emléked
szépítse
koldus magányom.

Jóni Barna - Kánikulában, vihar előtt

Jóni Barna

Kánikulában, vihar előtt 

Buknak a fecskék mélyre,ős-rianással. Vércsék
köröznek felettük, szállnak szélben, hullanak vérrel...
tollakat áld le a földre az angyal szemében könnycsepp...
Ajh, de siralmas látvány mind ez nyár melegében!
Lázas tüdőknek nem oltja a szomját délibáb tenger.
Fájva merülnek alant, kerekek közt ér be a végzet...
Szél borzolgatja emlék-forma-tetembe maradt röptük
mennyi egy élet! Halk sóhajtásnyi; eltűnik
csendben a mában, frázis a múltnak...lombja-vesztett
remény a zöld, szárnyaszegetten lógnak az ágak,
símogatását vágyják esőknek, lágy-izü csókot,
szembe lecsorgót...katlan a környék, hála a Napnak.
Ősi erővel pirul a légzés-élünk kohóban.
Merengve, sótlan, szótlanul könnyben, lélek-gyötörten.
Bánj velem Isten, úgy ahogy kérem! Elborult aggyal
szólok, bár Te vagy a szónok. Csillapítsd mérged!
Azért én értlek...érdem szerint osztod az ostyát.
Csak tudod; gyenge az ember...én mondjam ezt néked?
Hidegleléssel megráz a múltam;árnyékba hulltam.
Ernyedt a testem, kiszáradt, észre se vettem.
Tapló a torkom. Magamba fojtom a szavakat,
emléked hordom haza csak...Őrizem itt benn,
didergő hitben. Áldj meg itt lenn, hol tűzvész és pokol,
fájva a lélek szerelmet remél, magában rostokol...

Balázs Danó Tímea - Szárnybontogatások

Balázs Danó Tímea

Szárnybontogatások

A fészekmeleg
sohasem ismerte a
hőingadozást.
*
A szív dönt, s míg a
lélek tervezget, a test
végrehajt mindent.
*
Tört szárnyú madár
a szándék, ám szárnyaló
sas az akarat.
*
Lelkünk szárnyakat
bontva suhan majd szférák
határán túlra.

Szalay László - Mélyülő

Szalay László

Mélyülő 

Mélyülő csendben
Magányommá nő
A tegnapi árnyék
Megkövült
Rendben
Érkezik a múlt
Szaggatott létezésem
Dallama
Kérlellek
Hajnalokon
Ébredésimben
Fájsz még
Visszafordulna
Minden
A lépések nesze
Idő-féltő
Indulás valami
Jobb dereng a
Nem-is-tudom-merre
Kapuja fölötti
Diadalív horizontján
Sivatag, hol meg fázós
Nyárfaleveles tajték
Tükröz mulandóságom
Repedt, homályos
Ablaküvege sarkán
Ki vagyok, s lehetnék
Ha értő érintésed
Fagy-lehelete
Nem tapadna homlokom
Zúgó emlékfolyamának
Együgyű látomásán
Kötődésem
Zavar-láncszem
Egy pszichológiává
Nyűtt, rímtelen világ
Rózsafüzér gondolatán
Csak most
Csak ma
Csak még
És ez így megy
Nemléted történeteinek
Olajfoltos járdáján
Elhagyott város
Ki újratalálásodért
Néma kútba kiált

Lyza - Ébredő gondolatok

Lyza

Ébredő gondolatok

A felhő ontotta könnyeit egész éjjel.

A füvek, fák levelein az esőcseppek szikráztak, a kelő Nap sugarainak hatására...

Az alvó tájat párafátyol borította.

Idilli hangulat kerített hatalmába, szemem álomittasan hunyorogva a fényt.

Még gondolataimban álmom szitálta hamvait.

A reggel már belopakodott a szobába, és a szemhéjam furcsa táncot lejtett a ragyogás hatására. Friss, tiszta levegő áramlott be az ablakon.

Melegség járt át, s kedves, férfias arcod villant fel előttem..

Mily üde, friss jelenség, szívemben keringőzik a boldogság, ha csak rád gondolok.

Testemen érzelemhullámok futottak át..
.
Ideképzeltelek magam mellé, s ahogy nyúlok feléd szétfoszlik a látomás,

és mély sötétségbe borul lelkemre nehezedő valóság...

Babits Mihály - Csilagokig!

Babits Mihály

Csillagokig!

Ó, szomorú téli sötét, te szennyes fekete bársony!
Örülök annak a kis résnek a függönyömön,
mert rajta a végtelen Terek mélyébe látni,
csillagokig!

A szomszéd szobákból az Élet örök ritmusa, alvó
kedves életek lélekzése, - ó, ti
meleg Erők titkos munkája, kik jöttök az Idő
fenéktelen mélyeiből!

Élet vagyok én is, meleg erő, - gyűlöljön aki rossz!
Magyar korok mélyeiből, nagyapákon, apákon át
ideértem ahol kilátok a csillagokig,
csillagokig!

Gyűlöljön aki rossz! S szeressen a jó! Mert nem nézek
      én mást ezután
csak testvértüzek lobogását, nem hallok én mást ezután,
csak testvéréletek ritmusát tér meg idő
fenéktelen mélyeiből!

Aludj, barátom! s építsd erőidet a jövőnek!
Aludj, testvér! ó, bár mind testvérek, emberek, lelkek,
kéz kézben, erőt erő táplálva, mint áram áramot,
törnénk föl csillagokig!

Tompa Mihály - Hárfám

Tompa Mihály

Hárfám

Hárfám, ne zengj szerelmet,
Feledd örökre azt!
Lásd, szívem- és szememből
Bút és könyűt fakaszt;
Felőle, húrjaidról
Emlékezet ha kel:
Miként a holt pacsirta,
Némúlj örökre el!

Lágy hangokon, ne tűntesd
Elém a hitszegőt!
Nyájas reménye, melyet
A szív magára szőtt,
Lefoszlott, mint lefoszlik
Fájáról a virág,
Ha éltén őszi éjnek
Gyilkos haragja rág!«

És fájó szívem álma
Vad rengetegbe vitt,
Hol felleg ússza a bérc
Repkényes ormait,
Hol titkos édes hangon
Susog minden levél,
S vándor fuvalmak ajka
Tündér regét regél.

Ott a magány ölére
Simúlva biztosan:
Enyhűlet ért szememnek
Könyhullatásiban.
Megtelt csordultig a szív,
S addig hevűlt, dagadt,
Mig érzeménye buzgó
Énekben felfakadt.

S mig énekeltem  nagy,
Dicső természetet:
Szerelmem ihleté át
A szíves éneket;
A felvont húr zenéjén
Általfuvalt heve,
És rajta a dal újra
Szerelmi dal leve.

E hárfa énekének
Mig álom-élte tart,
Mig el nem fog borúlni
A ciprus árnya rajt:
A húrok zengzetében
Életre költ dalát,
Mindenható szerelem,
Te hasd, ihlessed át!

Csokonai Vitéz Mihály - Az esküvés

Csokonai Vitéz Mihály

Az esküvés

Esküszöm, szép Lilla! hidd el,

Hogy mióta kellemiddel

Megkötöztél engemet:

Már azóta semmi szűznek,

Semmi Nyilnak, semmi Tűznek

Nem nyitom meg szívemet.

Esküszöm; s e szent Hitemnek,

Mellyet adtam édesemnek,

Pontjait meg nem csalom.

Kérlek is reménykedéssel,

Hogy viszonti esküvéssel

Kösd le szíved, angyalom!

Esküszöm hószín kezedre,

Rózsa-szádra, tűz-szemedre,

Hogy te léssz csak kedvesem.

Esküszöm, hogy míg csak élek,

Más Szerelmet nem cserélek;

Vagy Lilim, vagy – senki sem.