Vörösmarty Mihály - Tókör

Vörösmarty Mihály

Tükör

Tarka kendőd lobogása
Lelkem édes mulatása;
Csakhogy hajh a kendő alatt
Hamis a szív, mely kopogat.

Barna szemed villanatja
Szívemet fölgyújtogatja;
Csakhogy a szem hamis követ,
Csal mikor sír, csal ha nevet.

Piros ajkad szólalása
Paradicsom megnyilása;
Csakhogy a szó két élű szer,
Egyszer gyógyít, míg százszor ver.

Vajha orcád tűkör volna,
Lelked abban képpé folyna,
S oly szép lennél, milyen igaz,
Vagy oly nem szép, milyen ravasz.

Akkor végre kimutatnád,
Olyan igen szép vagy-e hát?
Vagy szépséged, mint a hinár,
Veszedelmes mély fölött jár?

Fekete István - Rózsakunyhó

Fekete István

Rózsakunyhó

(részlet)

 

„Ilyenkor már lassan elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza. Hallgatóznak ilyenkor és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggel párájában megfakul a nyár ezerszínű rokolyája. És a madarak is másként szólnak. A sárgarigó fuvolája most már az érett barackot dicséri, a cinkék cserregése a hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a szerelemről és a fészekről már nem dalol egyik sem. A letakarított búzamezőkön pedig elgondolkozva dől a kereszteknek az öregedő nyár. Az érkező augusztus tikkadtságában útrakészülés van, és mégis akad az erdő lakói közül, amelyeknek (az őzeknek) most kezdődik a nász.“

Garai Gábor - Vadszőlő-virág

Garai Gábor

Vadszőlő-virág

Délben a vadszőlő virága  
elkezdett lassan hullani,
levelén halkan permeteztek  
apró viaszos szirmai:

előbb csak egy-kettő gurult le
félszegen, szinte próbaképp
 /bibéje utána mutatta  
gömbölyű, fényes-zöld bögyét/,

de aztán, mintha hirtelenjött  
indulattól borzongana,
megeredt a sűrűn lepergő  
szirmok ezüstös zápora...

Ahogy megeredt, hírül adta,
 hogy beteljesedett a nyár:  
egy pillanat csak teljessége,  
amíg legfőbb lángjában áll,

aztán kilobban- beleszédül 
  nyomban az őszbe kert s a rét:  
s holnap az akác is elejti
lázbeteg, sárga levelét.

Weöres Sándor - Ki minek gondol, az vagyok annak ...

Weöres Sándor

Ki minek gondol, az vagyok annak... 

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Szécsi Margit - Valaki üzenete

Szécsi Margit

Valaki üzenete

Szívemre-csókolt intelem,
hogy: holnap is jár még az óra.
Perdita már csak kerít,
s így ez a csók is: metafóra.

Ő holnap is a bálból él,
s ki engem ért: táncol-e holnap?
Lengek a kosztümök között,
miket az intelmek csatolnak.

Szinte látom magamat
a rámtukmált, hálás szerepben.
Eleven pór, holt pártütő.
Soha, aki vagyok ma: ember.

Kívül az égett-szagú Hold,
nagy fejvirág Dózsa-i hőben.
Kínlódva, mint az iskolás,
álmodok vissza az időben.

Az eleve elrendelés
már a fogantatáson pólya.
Magyarország, kicsi nő,
kurva urak mulattatója.

Perdita rajtunk nem keres.
Tőkéje: a bukottak ára.
Perditának szüksége van
a kárhozott alázatára.

Rózsák között rózsás okot
látok, mert tüskéje szívemben.
Perdita alkudozik,
élni akar. S ránkszól. Remember.

Csukás István - A szerelem évelő hite őriz

Csukás István

A szerelem évelő hite őriz

A szerelem évelő hite őriz!

Mogorva, vert egek vonulása

fejem fölött, evez az esővíz

lucskában a fecske szárnya.

Mert ősz lesz kint-bent s láthatatlan

lesz, mire felérnénk, a lélek orma,

hörögve s darabos szavakban

végítéletet hirdet a csatorna.

Védekezni nincs kedvünk, sietve

nem éljük le, amihez nincs időnk;

várunk szép hittel, egymáson feledve

szemünket: ki sikolt előbb?

Vajda János - GINA emléke - XVI.

Vajda János

GINA emléke

 

XVI

Oh, hagyj békét a húroknak!
Ne is érintsd ujjaiddal.
Ha velőmet meggyujtottad,
Ne éleszd a szélviharral.

A te zenéd épen átkos,
Legalább nekem magamnak.
Tán a húrok ujjad alatt
Elváltoznak, elkárhoznak...

Mikor a te zenéd hallom,
Velőm ég, de szivem megfagy;
És egy gondolat rohan meg,
Mitől úgy fáj a szegény agy.

Mert ki-utat, szót nem lel rá,
Csak úgy zsong, mint a szélhárfa.
És talán jobb! - sejtem, e szó
Vég gyászt hozna a világra.

Mintha a vén idő mélyen
Azt sóhajtaná el benne:
Elég volt már! és azután
Többé a nap föl nem kelne!...

Csoóri Sándor - Vendégem és varázslóm

Csoóri Sándor

Vendégem és varázslóm

Ebben az átlátszó esőben
nagyon magányos lett az erdő.
Madarak torkában a lángot
elfújta kedvetlen, hanyag szél.

Állnak a lombok, mint lovak
a szomorúság jászolánál;
baljós tükröket rejt a hegyhát
s bennük ég és föld öklelését.

Ha nem élnél, most elaludnék
s nem gondolnék semmi örömre
sem a víz citera-szavára
sem ágyékod villámaira.

De felkönyökölök nyavalyámból
az elmúlásból felkönyökölök
s Téged látlak, egyetlen élőt
kiben a nyár még folytatódik.

A nyár, mit az eső kioltott
akárcsak egy boglyatüzet;
a nyár, mely olyan zaklató, mint
a szerelem, vagy mint a rózsák.

Az évszakokat folytatod Te
azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
ha fölnézel, ragyog a Nap
s ki is nyílik, mint egy kapu.

Ezen át lépsz be újra hozzám
a vendégem és varázslóm vagy.
Eláll az eső szívverése
s a fű zöld parazsa fölizzik

Sík Sándor - Csavargó szellő

Sík Sándor

Csavargó szellő

Csavargó szellő átszalad
A mit sem sejtő fák alatt.
    Jön és suhog
  És ríkatja a lombokat.

A lankadt elmén átszalad
Egy-egy gazdátlan gondolat.
    Már itt se volt,
  De fölveri a gondokat.

Bólonganak a levelek,
Mint ölben álmos kisgyerek.
    De fut a szél,
  S a bánat róluk lepereg.

Nem így a gond, nem így a gond:
Az elme - fázó fűzfalomb -
    Nem tudja mért,
    Nem tudja min,
  Csak elborong, csak elborong.

Szomorúfűz - Mint a hullámok ...

Szomorúfűz

Mint a hullámok ...

 http://youtu.be/1wn4avEATW8

A hajnal csillogó, harmatos,

az égbolton fehér fodros felhők

aranyló az ébredő Nap,

csábító, csalogató, huncut

zöld varázsos a kert,

csodás, mint a szerelem

A szavak fodrozódnak,

mint a hullámok

a vízen ezüst csillámok,

feslett tavirózsák libegnek,

szitakötők, pillangók táncolnak

az aranyló fátyollal átszőtt

azúrkék hímzésű horizont alatt

Tekse József - Könnyeim ki törli le?

Tekse József

Könnyeim ki törli le?

A könnyeim ki törli le? Ha patakként szántja arcomat,
mikor menekülnék a világtól és tíz körömmel ásnám síromat.
Engem csak a bánat keze simogat.
Nem tudok lépni már a szétszabdalt időben,
a tegnap, a ma és a holnap, mint álnok cinkosok járnak karöltve,
ellenem csatáznak, vágyak halott testén járnak, nem vigyáznak.

Könnyeim ki törli le? Ha hiába vívom harcomat,
béna testemen, a szavak véres foga hagy, mély nyomokat.
Húsom roppan és a fekete éjszaka árnya hívogat.
Lépnék, de a sárba ragadt múlt, magához húz,
halkan szól egy kopott zongorán a gyász keringője,
és a tánc elkezdődik, könnytengerbe fürdik minden lépte.

Könnyeim ki törli le? Ha a mosolyt száműzik arcomról,
felhők takarják el a Napot, és sötétség borul a fénytelen világra.
Mennék magam ellen, de hiába, már szikra sem pattog,
a szem homályos. Talán beteg? Vagy csak álmos?
Nem. A bánat takarja mocskos kezével, remélve,
hogy a jövő tengerébe fullad csillaga a reménynek.

Berze Tünde - Háború ez

Berze Tünde

Háború ez

Összeraklak magamban, mint kirakós képet,
s felragyogsz, ámulatba ejtő Ikon,
ragyogó csillag, a látóhatár szélén,
mely úszik a messzi végtelenben.

Magamba elrejtelek csoda-titkom,
a nagyvilág zajától féltve óvlak,
nyomaidat itt hagyva létezel,
pedig eltűnsz néha oly szótlanul.

Nem akarok többé félni, reszketni,
hűlt szívvel várva csavargó reményt,
az éjjel üres ágyán egyedül fázni,
s érezni, hogyan fal fel az éhes bánat.

Kinyújtott karjaim semmibe lendülve,
elérni akarnak, felgyúlnak félelem lángjai,
gondolataim úgy hánykolódnak bennem,
mint fájdalmas gyász a sötét falakon.

Kitörni készülő könnyeim marják szemeim,
roppannak csontjaim szorított markomban,
mellkasomban hánykolódik nyugtalan szívem,
nincs kegyelem, világom harcol, háború ez.

Fridli Zoltán - S ha volna

Fridli Zoltán

S ha volna

Ha volna valaki, valaki, ki átölelne, s szeretne,
Valaki, ki arcomról egy hulló könnyet letörölne,
Szívét szívemre helyezve, szerelemmel etetne,
Érte letépném a fényesen csillogó csillagos eget,
Tartanám, csillagot vegyen belőle, nem csak egyet.

S ha volna valaki, ki keserű életemnek társa lenne,
Minden érzés, mint bennem, tüzessé válna benne,
Jómagammal egy asztalnál mosolyogva, derűsen enne,
Leszedném minden rétség pirosan viruló pipacsát,
Azzal borítanám be házát, ágyát, s mellette papucsát.

Ha reggel mellőlem kócos hajjal, fölém hajolna,
- maradj még itt, jó így veled,- szemével tagolna,
Fejét mellkasomra tenné, szorosan hozzám bújna,
S ha akkor az idő megállna, vagy végtelenbe nyúlna,
Örök álmom, minden pillanat mámorban múlna.

Radmila Markovic - Örök érzés

Radmila Marković
Örök érzés

https://www.youtube.com/watch?v=FlBgk5d3OZM

Bánat és boldogság
nem zárják ki egymást.
Boldog szerelem világot jár
árnyként követi a sebzett madár,
szenvedése minden szárnycsapás,
ha a szépséghez hozzá ér,
csőre között reccsenve omlik szét.
Amikor az élet satuba szorítva
fájdalomtól vonaglik,
levegőért áhítozik,
váratlanul érkezve
csírázik a szerelem,
mert a szerelem
örökre gyökeret ver
lélekben, testben, sejtekben
mert a szerelem megszépít,
mert a szerelem meggyógyít,
ami ma nagyon fáj,
az holnap mennyei életet ád,
mégis tud csalóka lenni,
mint a nyári égbolt, aminek
kékségét tenyereden hordod,
a másik kezedből villámok csapnak az égig,
így lesz érzékien viharos az örök érzés.

Fazekas Imre Pál - Emlékfény

Fazekas Imre Pál

Emlékfény

Emlékfény

A napok hálával emlegetik

azokat az órákat ,

melyek fényözönnel borították

szelíd ,szép homlokodat.

Hulló perceimbe szövögetted

kötötted csillámait   –

a furcsa ,forgatag érzéseknek

Balaton-hullámait    –

Itt voltál s itt vagy a fényhabokon

Hangod fülembe csobog

az őszszínbe hajló parti fák alatt

már a nyár zokog