Csoóri Sándor - Vendégem és varázslóm

Csoóri Sándor

Vendégem és varázslóm

Ebben az átlátszó esőben
nagyon magányos lett az erdő.
Madarak torkában a lángot
elfújta kedvetlen, hanyag szél.

Állnak a lombok, mint lovak
a szomorúság jászolánál;
baljós tükröket rejt a hegyhát
s bennük ég és föld öklelését.

Ha nem élnél, most elaludnék
s nem gondolnék semmi örömre
sem a víz citera-szavára
sem ágyékod villámaira.

De felkönyökölök nyavalyámból
az elmúlásból felkönyökölök
s Téged látlak, egyetlen élőt
kiben a nyár még folytatódik.

A nyár, mit az eső kioltott
akárcsak egy boglyatüzet;
a nyár, mely olyan zaklató, mint
a szerelem, vagy mint a rózsák.

Az évszakokat folytatod Te
azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
ha fölnézel, ragyog a Nap
s ki is nyílik, mint egy kapu.

Ezen át lépsz be újra hozzám
a vendégem és varázslóm vagy.
Eláll az eső szívverése
s a fű zöld parazsa fölizzik