Fekete István
Rózsakunyhó
(részlet)
„Ilyenkor már lassan
elcsendesednek az erdők. Üresek a fészkek, lehulltak a virágok, és az erdei
tisztások fűerdejét is tarlóra vágta a szisszenő kasza. Hallgatóznak ilyenkor
és susognak az erdők; ha vihar van, érett hangon szólnak, és a reggel párájában
megfakul a nyár ezerszínű rokolyája. És a madarak is másként szólnak. A
sárgarigó fuvolája most már az érett barackot dicséri, a cinkék cserregése a
hernyóknak szól, a varjak némán lesik a szöcskét a boglyák puha tetejéről, de a
szerelemről és a fészekről már nem dalol egyik sem. A letakarított búzamezőkön pedig
elgondolkozva dől a kereszteknek az öregedő nyár. Az érkező augusztus
tikkadtságában útrakészülés van, és mégis akad az erdő lakói közül, amelyeknek
(az őzeknek) most kezdődik a nász.“
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése