Kondra Katalin
Akkor és most
A park fái most égig
érnek.
Tó vizében fürdik a Nap.
Azt a padot keresem,
Ahol először láttalak.
Még érzem a régi illatot,
Látni vélem lábad nyomát.
Hangod szívemben zakatol,
Feltámad bennem a szomjú vágy.
De nincs sehol az a kőhalom,
Miből képzeletünk oltárt emelt.
Szétszórt kavics mind az utakon,
S minden út arra vezet,
Ahol a pad állt a fák alatt.
A letaposott fűben mögöttem
Megcsillan egy könnycsepp a múltból.
Akkor örömtől hullt, most búcsúzni jöttem.
Tó vizében fürdik a Nap.
Azt a padot keresem,
Ahol először láttalak.
Még érzem a régi illatot,
Látni vélem lábad nyomát.
Hangod szívemben zakatol,
Feltámad bennem a szomjú vágy.
De nincs sehol az a kőhalom,
Miből képzeletünk oltárt emelt.
Szétszórt kavics mind az utakon,
S minden út arra vezet,
Ahol a pad állt a fák alatt.
A letaposott fűben mögöttem
Megcsillan egy könnycsepp a múltból.
Akkor örömtől hullt, most búcsúzni jöttem.
http://youtu.be/5pbSyV48hrk
VálaszTörlés