Ligeti Éva
Bíborló naplemente
Nézem, ahogy bíborra
vált,
alkonyba hajló
napsugár,
az ég magába zárja a
napot, mint aki arra
vár,
hogy vöröslő vérbe
mártott
ecsettel tűzfészket
fessen,
s fájdalom
keselyűjeként
kínzó kísérőm
lehessen.
Belém markol
karmaival
a lét, és
irgalmatlanul
kifacsarja testem nedvét,
mint narancsot,
magtalanul…
magamra hagy kétségek
közt,
míg holnap fényeit
várom,
bíborló naplementében
sebzett szívem még
kitárom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése