Egyed Emese - Elillanunk

Egyed Emese

Elillanunk

Bitorolván a szarvasok
kedvenc pihenőhelyeit
(a kóborgó szerelmesek
a forrást mindig meglelik!),
felismerve a nyár, a bükk
lombtalan arcát és a táj
értőknek szóló, hallgatag,
kopár, még rügytelen varázsát,
vesződve sárral, akadállyal,
és nem törődve a világgal,
de megrezzenve mégis minden
reccsenő ággal, mint a szarvasok,
és olvadozva, mint a késő,
a legutolsó hófoltok, kapkodva,
akadozva a szóval, a reménnyel,
figyelve, mit vitt el és mit hagyott
a hosszú tél a lélek vadcsapásán,
várva a napfény csodatetteit,
hogy közben lassan eltűnjék az út
előlünk, tűnjék a szorongás
a szemeinkből, s szabadok legyünk!
Elillanunk, sugárrá változottan,
akár a víz a szarvaspatanyomban.