Egyed Emese - Önként

Egyed Emese

Önként

Majd elhagyom nyugalmam önként;
házat, csöndet és gyermeket.
Fehér szavakból vertem ösvényt;
könnyű lélekkel elmegyek,

vakmerő szívvel, fénylő szemmel,
végre legyőzött félelemmel
valahová, ahova már
álmomban sokszor megérkeztem.

Eltűnt napok partjainál,
önmagán való végtelenben
fehér szavak ösvénye vár,
rejtelmek kéklő szárnya rebben,

s te sem tudod már, hogyan történt,
örvénylik a világ veled,
és elhagyod nyugalmad önként,
hogy megfoghasd a kezemet.