Harcos Katalin
Bolondos április
Bolondos, vadóc
április!
Nézd, hogy cibálja a
zsenge ágakat!
Csak néhány, suhanó
pillanat,
és megszakad
a tavasz serkentő
zenéje…
meg, a természet
ébredése,
megáll minden…
de ne félj, vége
nincsen!
Az április komor,
szél űzte felhőkön
lovagol,
de már lásd,
tovaszállnak!
A kuszára borzolt
ágak
mind-mind napfényre
várnak,
fényre, langy esőre,
melegre,
napsugárra,
dédelgetőre,
áprilisi csalfa
bűvöletre…
S én? Éledő életre,
szerelemre.
Úgy változom, minként
az április… tán
nincs bennem bánat
végre – mondanám –,
csak vágyam ébred
mindig újra… lám!
Mint áprilisi
napfény, kedvem derül,
s ha viharfellege
tovarepül,
szívem is boldog
álomba szenderül.
Álmodom hát… s álmom
átölel.
Hogy kiről? Neked sem
mondom el.
Hisz úgy is tudod…
veled vagyok:
megindult szívvel
nézlek, s hallgatok.
Mosolyod láttán
ragyogok.
Arcod huncutul rám
nevet:
nekem mesél most két
szemed…
s úgy neked adnám a
szívemet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése